A jövő ökovárosainak alapja lehet ez a fenntartható épület

2021 / 05 / 17 / Perei Dóra
A jövő ökovárosainak alapja lehet ez a fenntartható épület
Kanyarodjunk egy kicsit vissza az időben, egészen 2019-ig, amikor is Mario Cucinella építész és a WASP közös munkába kezdett. Együttműködésük keretében egy olyan épület kialakítását tűzték ki célul, amely újrahasznosítható anyagokból, 3D nyomtatással készül, és egy teljesen új önfenntartó lakhatási modell alapja lehet.

Az ember azt gondolná, hogy két év alatt nem sokat halad egy hasonló volumenű projekt, ám a tervek szerint a TECLA nevű épület még az idén elkészülhet. Helyszínéül Olaszországot, pontosabban Bologna térségét választották: a tervezők itt húzzák fel a kizárólag helyi forrásokból kinyerhető és biológiailag lebomló anyagokból álló házat. (A lakóépület nevét egyébként Italo Calvino, olasz író által megálmodott képzeletbeli városról kapta). A dolgok jelenlegi állása szerint a kivitelezők hamarosan a 3D nyomtatás végére érnek.

Ahogy az várható volt, a TECLA megálmodói nem állnak meg egyetlen épületnél, helyette egy lakópark megépítését tervezik. Már csak azért is, mert a projekt olyan globális, társadalmi kérdések megoldásául szolgálhat, mint a népességnövekedés és a megfizethető lakhatás egyre erősödő problémája. Amellett, hogy a TECLA egyike az első olyan otthonoknak, ami teljes egészében 3D nyomtatással készült, az épületet egyszerre több 3D nyomtató párhuzamos működtetésével építik. A terv a Mario Cucinella által alapított intézmény (SOS – school of sustainability) kutatási projekt keretében született: ennek során a londoni Architectural Association hallgatóival közösen, eltérő klímájú helyszíneken vizsgálták a hajléktalanság okait és következményeit. Végül az eredményeket figyelembe véve elkészült egy, az időjárás viszontagságainak ellenálló, energiatakarékos, a hagyományos lakhatási mintától eltérő építmény ötlete:

A környezethez való alkalmazkodásra kitalált lakóotthon az önfenntartó szemléletmód elvét követi, vagyis korlátozhatja az ipari hulladék felhalmozódását és egyfajta fenntartható modellt kínálva, hosszabb távon fellendítheti a helyi, nemzeti gazdaságot, ezáltal is javítva az emberek életszínvonalát. A szakemberek szerint a TECLA kiváló alapja lehet a jövő ökovárosainak: a 3D nyomtatással előállított, darázsfészekre hasonlító ház elektromos, gáz-, víz- és csatornahálózatoktól függetlenül, önfenntartó módon működik, ráadásul nem csupán energiahatékony, de ellenáll az időjárás viszontagságainak, és biológiailag lebomló anyagokból készül.

(Fotó: Iago Corazza via Dezen)

További cikkek a témában:

A Maldív-szigeteken épül a világ első úszó városa A kétszáz hektáron felépülő, mesterséges szigeteken álló város egy megoldás lehet arra, hogyan védekezhetnek a klímaváltozás okozta tengerszint-emelkedéssel szemben a szigetországok.

A szingapúri jövőváros látképéről lemaradt valami: hova lettek az autók? Egyre több tervező dönt úgy, hogy a jövő városaiban nincs helye a felszínen a motorizált közlekedésnek, a járműveket ezért a föld alá száműzik. A Szingapúrban felépülő erdei város, Tengah is autómentes lesz, helyette a növények veszik át a főszerepet az utcákon.

Visszaköltözik a természet a városokba a különleges ökoépületeknek köszönhetően Egyike ezeknek a modern menedékhelyeknek a nemsokára felépülő Tao Csu Jin Jüan Tajvanban, ahol újra szimbiózisban élhetnek a természettel a 'városi tüdő' lakói.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Először dokumentáltak ilyesmit: kifordult magából a földkéreg Spanyolországnál
Először dokumentáltak ilyesmit: kifordult magából a földkéreg Spanyolországnál
Kifordult magából a Föld – már nem átvitt értelemben, hanem szó szerint: egy kéregtábla teljesen átfordult Granada közelében.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.