A kerti medence vásárlása kiváló lehetőség arra, hogy károsítsd a környezetet

2020 / 06 / 03 / Rácz Tamás
A kerti medence vásárlása kiváló lehetőség arra, hogy károsítsd a környezetet
Itt a nyár, gombamód nőnek ki a földből a családi házak kertjeiben a kék műanyagmedencék. Sajnos.

Pár ezer generációnyi ember le tudta élni az életét úgy, hogy nem volt a kertjében egy kis, saját mesterséges medence, ami legfeljebb 2-3 évet bír ki, mielőtt újrahasznosítatlan szemét lesz belőle. És amiben folyamatosan vegyszerezni kell a vizét, hogy ne rohadjon be, ha pedig mégis berohad, a vegyszeres vizet kiengedjük a természetbe és újat töltünk a helyébe.

  • A legtöbb kerti medence PVC-ből készül, a legkisebb tipikus méret, a 3,66 méter átmérőjű, 70 centis puhafalú körmedence esetében is több mint tíz kilogramm PVC-t jelent. A PVC az egyik legmacerásabban újrahasznosítható műanyag; anyagában is, égetéssel is. Magyarországon nagyon kevés cég foglalkozik újrahasznosítással. A kerti medence a maga 1-3 éves életciklusa végén jellemzően egy az egyben megy a szemétbe, vagy a kukába gyömöszölve, vagy lomtalanításkor. Hulladékudvarokban sem biztos, hogy átveszik egyáltalán, de ha mégis, akkor is a legvalószínűbb, hogy lomként kezelik és lerakóba kerül.
    Egyébként a puhafalú medencék alacsony ára miatt sokan eleve tojnak arra, hogy leszereljék és eltegyék jövőre a cuccot, pláne, hogy átteleltessék a kertben a feltöltött medencét. Íme, egy vicces összeállítás arról, milyen jó móka is a nyár végén egy mozdulattal szemetet csinálni az egyébként még hibátlan szettből:

  • Vízpazarlás: jellemzően 7-10 köbméter víz megy egy kerti medencébe, amit a legtöbb felhasználó szezononként akár többször is teljesen leenged és újratölt, leginkább vízkezelési tapasztalatlanság és bealgásodás miatt. Ez a víz ráadásul kezelt ivóvíz szokott lenni. Még ahol van kút, ott is inkább csapvizet szokás használni, mert a kútvíz vastartalma  klórozás hatására vörös csapadékot képez a vízben, ami új jelentést ad a "vérfürdő" kifejezésnek.
  • Vegyszerek: a legegyszerűbb és legolcsóbb vízkezeléshez klór és algaölő vegyszer kell, ami a természetbe kerülve (és nyilván kikerül a természetbe) károsítja az élővilágot.
  • Energiaigény: a keringtetőszivattyú elektromos energia-fogyasztása a minimum, amit egy kerti medence felhasznál, de több felhasználótól is hallottuk már, hogy eleve meleg vízzel tölti fel vagy tartja szinten a vizet a medencében.
  • Senki ne higgye el a medencék reklámszövegét: "a feltöltött medence éveken át használható vízcsere nélkül". Ez normál háztartási méretben, csináld-magad jellegű medencekezeléssel hétköznapi halandó számára elérhetetlen.

Mit tehetsz a környezetterhelés csökkentése érdekében?

Nyár van, meleg van, gazdasági válság van - senki nem kárhoztatható, ha mégis szeretné megteremteni az otthoni csobbanás lehetőségét, akár egy elmaradó vízparti nyaralást váltva ki ezzel a pótmegoldással. Összegyűjtöttük, mit érdemes végiggondolni, mielőtt megrendeljük a medencét a neten vagy betesszük a nagy dobozt a bevásárlókocsiba az áruházban:

  • Tartós medencét vegyél, ami több szezont is kiszolgál! A legolcsóbb és legegyszerűbb, felfújható gyűrűs medence nagyon sérülékeny, jó esély van rá, hogy egy nyarat se bír ki. (Ha van kutya-macska a háznál, akkor ez biztos: a jószág ki fogja karmolni a peremét.) A fém csővázas medence már tartósabb, de ebből sem a legsilányabbat javasoljuk megvenni, mert ezeknél a műanyag kötőelemeket gyorsan tönkreteszi a napsugárzás, a csövek pedig akár egy év alatt is átrozsdásodhatnak. A legtartósabb és legdrágább a fémfalú medence, amit viszont hibás felállítással és mechanikai sérülésekkel lehet nagyon gyorsan tönkretenni.
  • Ne hidd el, hogy egy, sokszor a medencéhez a csomagban adott papírbetétes vízszűrő képes tisztán tartani a vizet! Homokszűrő nélkül esélyed sincs.
  • Ne hanyagold el a vízkezelést! A medence üzemeltetése munkás dolog és elég egy rövid kihagyás, hogy bezöldüljön-berohadjon a sok köbméter víz. Ez pedig minimum extra vegyszert jelent, de sokan inkább leengedik és újratöltik az egészet, ami extra vízpazarlás.
  • És a legfontosabb: vásárlás előtt alaposan gondold végig, hogy tényleg kell-e neked ilyen. Ha van a közelben fürdőhely, strand, tó, ha a gyerekek nem annyira vízi lények és várhatóan hamar ráunnak, akkor a legjobb bele sem vágni az egészbe. Ha nem vagy egészen biztos a dologban, olvasd el ezt a blogbejegyzést attól az embertől, aki már tudja, mivel is jár ez az egész, meg ezt a másikat is attól, aki időközben rájött, hogy neki igazából nem is medence kellett volna.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Drámain változnak az egészségügyi trendek: új vezető betegséget azonosítottak a világban
Drámain változnak az egészségügyi trendek: új vezető betegséget azonosítottak a világban
A korábbi vezető betegség globálisan a szív- és érrendszeri megbetegedések együttese volt.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.