Kína önállóan gyilkoló drónokat árul (a Google-nak pedig rossz hete van)

2019 / 11 / 12 / Justin Viktor
Képzeljük el: gyilkos katonai robotok, melyek emberi jóváhagyás nélkül támadhatnak bármire. Európa szerint a világ meglenne nélkülük, az Európai Parlament kereken egy éve fogadott el egy állásfoglalást, amelyben felszólít a gyilkos robotok nemzetközi tilalmára. Kína, az USA és Oroszország másképp gondolják.

Gyilkos-robotok

Kínai katonai vállalkozók önálló gyilkos robotok eladásába fogtak a Közel-Keleten. Egy Ziyan nevű kínai vállalat például aktívan hirdeti Blowfish A3-nevű termékét a nemzetközi vevőknek, mely egy géppuskával felszerelt autonóm helikopter-szerű drón. Több ország évek óta dolgozik ezen a technológián és ez a hír azt jelenti, hogy sajnálatosan és végérvényesen elérkezett a gyilkos robotok kora.

Halálos export

Ahogyan Greg Allen, az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma Közös Mesterséges Intelligencia Központjának stratégiai és kommunikációs vezetője rámutatott, egy CNAS-hoz eljuttatott februári dokumentumban, a Ziyan tárgyalásokat folytat arról, hogy a Blowfish A2-t eladja Pakisztán és Szaúd-Arábia kormányainak.

„Annak ellenére, hogy aggodalmukat fejezték ki az MI-alapú fegyverkezési versennyel szemben, Kína vezetésének nagy része elkerülhetetlennek tartja az MI fokozott katonai felhasználását, és agresszíven törekszenek is rá. Kína már exportál fegyveres autonóm platformokat és harctéri megfigyelő MI-t ”- írta Allen.

"Miközben mi itt erről beszélgetünk, a kínai kormány már javában exportálja legfejlettebb katonai légi drónjait a Közel-Keletre, és készül a következő generációs lopakodó UAV-ok exportálására, ahogy azok készen állnak" - mondta el Mark Esper, az Egyesült Államok Védelmi Minisztere. "Ezen felül a kínai fegyverek gyártói olyan drónokat is árulnak, melyek képesek a teljes autonómiára, beleértve a célzott, halálos rajtaütéseket is."

Ez az első alkalom, amikor egy magas rangú védelmi tisztviselő elismeri, hogy Kína olyan drónokat árul, amelyek képesek elvenni az emberi életet minimális emberi felügyelettel, vagy anélkül.

Vegyes érzelmek

Kína harmadik legnagyobb védelmi vállalata, a NORINCO (China North Industries Group Corporation Ltd.) vezérigazgató helyettese Zeng Yi tavaly azt jósolta, hogy „A jövőbeli csatatéren nem harcolnak majd emberek - már 2025-ben”. Ez bár megnyugtatónak is hangozhat, valószínűtlen, hogy azt jelentené: az emberek nem, vagy kisebb arányban halnak meg ezekben a harcokban, mint ezt megelőzőleg. A történelem és a cikkben is taglalt autonóm fegyverrendszerek ismeretében inkább az ellenkezőjére van esély.

Esper azt is elmondta, hogy a kínai tömeges megfigyelő-szoftverek és hardverhálózatok segíthetnek az MI fejlesztésében. „Minden jel arra utal, hogy Kínában egy 21. századi tömeges megfigyelő-állam épül, amelynek célja a szólásszabadság cenzúrázása és az alapvető emberi jogok példátlan mértékű megvonása. Ne is keresgéljünk tovább mint a több mint egymilliós lélekszámú muzulmán Ujgur kisebbség szisztematikus elnyomása a megfigyelőrendszer segítségével”- mondta. "Pekingnek a szükséges erő és minden egyéb eszköz a rendelkezésére áll melyek arra kényszerítik a kínai ipart és a tudományos köröket, hogy támogassák a kormány által irányított erőfeszítéseket."

Míg sok ország támogatja a teljesen autonóm fegyverek betiltását, a katonai nagyhatalmak mint például Oroszország és az Egyesült Államok, szintén versenyben állnak saját gyilkos-robotjaik kifejlesztésére.

Ha a Ziyan igazat állít autonóm helikopter-drónjairól, Kína megnyerhette ezt a versenyt.

Esper aggasztónak nevezi, hogy a nagyvállalatok "véletlenül vagy hallgatólagosan technológiát vagy kutatást szolgáltatnak Kína etikátlan mesterséges intelligencia felhasználásához" - állítja a Defense One.

Az egyik olyan vállalat, melyet a közelmúltban több kritika ért a kínai kutatókkal való partneri kapcsolat miatt, nem más mint a Google.

Nincs jó hete a Google-nek. Kent Walker, a társaság globális ügyekért felelős alelnöke azt nyilatkozta: „Nagyon óvatosan választottuk ki az ottani tevékenységeinket” - hozzátette, hogy a partnerség a reklámozásra és a nyílt-forráskódú szoftverfejlesztési kezdeményezésekre szorítkozik.

(Forrás: Futurism, Defenseone Fotó: eng.chinamil.com.cn, Xinhua)


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Búcsút inthetünk a magánszférának? Egy harvardi tanulmány szerint igen
Búcsút inthetünk a magánszférának? Egy harvardi tanulmány szerint igen
Harvardi diákok kipróbálták, hogy mire képesek az okosszemüvegek, a nagy nyelvi modellek és bizonyos internetes adatbázisok együtt - az eredmények szerint az emberek neve, telefonszáma, lakcíme, de ennél akár sokkal személyesebb adataik is pillanatok alatt megjeleníthetőek az okosszemüvegek segítségével.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.