1925-ben az amerikai újságok szenzációs hírtől volt hangosak: Pep the Blacket, a notórius labrador retrievert, életfogytiglani börtönre ítélték Pennsylvaniában, mert megölte a kormányzó feleségének macskáját. A börtönben készült rabosítási fénykép alapján senki nem is kételkedhetne benne, hogy a sztori az első szótól az utolsóig igaz.

A hatalommal való visszaélés eklatáns példájával lenne dolgunk? Esetleg a '20-as évek Amerikájában valóban életfogytig járt egy macska megöléséért? Egyik sem, bár az tény, hogy Pep valóban kutya volt, valóban a pennsylvaniai Keleti Állami Börtönben ült (esetleg sétált vagy feküdt), ahova valóban az állam akkori kormányzója, Gifford Pinchot küldte.

Pinchot feleségének családja kutyák tenyésztésével foglalkozott, Pepet pedig ajándékba kapták az unokatestvérétől. Ekkoriban a fegyintézetek még jellemzően nem sokat foglalkoztak az elítéltek rehabilitálásával, a kormányzónak pedig a fülébe jutott, hogy más börtönökben állatokkal javítják a fogvatartottak morálját, így született meg az ötlet, hogy Pepet (aki a rossz nyelvek szerint szerette a kormányzó kanapéjának a párnáját rágcsálni), odaajándékozza a fegyintézetnek. Pep 1924. augusztus 12-én került a Keleti Állami Börtönbe, ahol olyan "hírességek" is raboskodtak, mint Al Capone.

A "bebörtönzött macsakgyilkos kutya" sztoriját a rá következő évben találta ki a The Boston Daily Globe riportere, aki a börtönben járva egy tökéletes illusztrációt is talált a történet alátámasztására: Pep, amint éppen közre fogja két smasszer.

Egyesek szerint a cikk csak a hatásvadász újságírás egyik remek példája, ám Dick Fulmer szerint, aki a börtön korábbi dolgozójaként alaposan tanulmányozta a fegyház történelmét, ennél többről van szó. Fulmer az NPR-nek nyilatkozva elmondta, hogy a cikk mögött politikai indíttatás húzódott meg, ugyanis a republikánus Pinchotot, aki Theodore Roosevelt elnökkel is jó viszonyt ápolt, gyakran támadták amiatt, hogy kormányzóként messze túlterjeszkedik az állam hatáskörén. Az önös érdekből bebörtönzött kutya pedig ennek a tökéletes példája volt.

A The Daily Mail szerint a sztorit számos újság felkapta, a kormányzó fia pedig később arról számolt be, hogy apja "több ezer" levelet kapott a kutya szabadon bocsátását követelve. Persze az is igaz, hogy a börtön egyáltalán nem igyekezett tisztázni a dolgokat, annyira nem, hogy Pepről még egy rabosítási fotót is készítettek, amin egy saját számot is kapott. Ő lett a a C2559-es rab, vagy ahogy az elítéltek nevezték, "Pep the Black" (Pep, a fekete).

Pep annyira híres lett, hogy 1926 januárjában még a New York Times is lehozott róla egy cikket, amiben maga a kormányzó felesége, Cornelia tisztázta a kutya jó hírnevét: elmondta, hogy Pep soha nem ölte meg a macskáját, és azért ajándékozták a börtönnek, hogy javítsák az elítéltek morálját. Pepről ezen kívül csak annyi tudható biztosan, hogy később átszállították egy másik börtönbe, ahol öreg korában, természetes okokból pusztult el.

Bár a Keleti Állami Börtönt 1971-ben bezárták, Pep és Pinchot sokat tettek a büntetés-végrehajtási rendszer korszerűsítéséért. Az állatokkal való rehabilitáció (mint például az Operation Second Chance) azóta is széles körben elterjedt az USA-ban. Az ilyen programok bizonyítottan javítják a fogvatartottak együttérzési képességeit, nem mellesleg pedig számos kóbor állatot mentettek meg a rájuk váró altatástól.

Ez a cikk eredetileg 2019. 11. 23-án jelent meg a Rakétán.

(Forrás: Curiosity, Daily Mail, NPR, Bark Post)

Miért néztek ki az emberek öregebbnek régen, mint ma? Tényleg lassabban öregszünk, vagy csak az érzékeink vezetnek minket tévútra?