Lengyel Árpád Weisz Árpád néven 1886 március 19-én a Komárom-Esztergom megyei Pilismaróton született, majd az érettségit követően a a Budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem orvosi karára nyert felvételt, ahol a fakultatív tárgyak közül a gégészetet vette fel. Egyéb gyakornoki és orvosi munkái mellett azonban 1905-től a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület (BÖME) mentőápolójaként is tevékenykedett. Lengyel 1911-ben egy újsághirdetésben olvasott egy állásról: angolul beszélő magyar orvost kerestek a Carpathiára, a brit Cunard Line társaság hajójára. Lengyel jelentkezett a hirdetésre – saját bevallása szerint elsősorban kalandvágyból, és 1912-ben fel is vették.

Akkoriban a kivándorlás komoly problémát jelentett – ez nem csak azt jelentette, hogy évente több tízezren hagyták el az országot, de az úgynevezett kivándorlóhajókon nagyon rossz körülmények uralkodtak, és a hosszú hajóút igencsak megviselte a legyengült emberek egészségét. A magyar állam épp ezért 1903-tól megpróbálta valamiféle rendbe terelni a kivándorlást, és a normálisabb viszonyok megteremtésével megbízták a fentebb említett angol társaságot, a Cunard Line-t. A Belügyminisztérium pedig ellenőrizte a szállítás minőségét és színvonalát. Mindennek része volt tehát, hogy a Cunard Line magyar orvost keresett a Carpathiára, amely éppen egy ilyen kivándorlóhajó volt. Egyébként a fedélzeten nem Lengyel volt az első magyar, mivel a hajón korábban már szolgált egy magyar orvos – Kálmán Ernő –, és később a személyzet több tagját is hazánkbeliek adták.

A Carpathia a Titanic tragédiájának az idején Arthur Henry Rostron kapitány parancsnoksága alatt a Fiume-Trieszt-Messina-Palermo-Nápoly-Gibraltár-New York útvonalon haladt, és 1912. március 29-én kötött ki New Yorkban, 725 emberrel a fedélzetén. A sikeres odautat követően tehát már Európába tértek volna vissza, amikor 1912. április 15-én éjjel fél egy előtt öt perccel befutott a Titanic vészjelzése. A kapitány ekkor a Titanic felé fordíttatta a Carpathiát és a szolgálati sebesség helyett teljes gőzzel sietett felé. Ekkor a két hajó távolsága 93 km volt, és az óceánjáró utolérése 3,5 órába került. A Carpathia hajnali 4 órára érkezett a helyszínre, és ekkorra már a Titanic elsüllyedt.

Lengyel Árpádot az ír származású első hajóorvos, Frank E. McGhee ébresztette fel. A magyar orvos a kapitány parancsának megfelelően a harmadosztályon állt szolgálatba – az első osztályon Frank E. McGhee ír orvos, a másodosztályon egy olasz, Vittorio Risicato dolgozott – Lengyel pedig tehát a fedélközibe került. Mivel az orvosok közül egyedül Lengyelnek volt mentőorvosi tapasztalata, így a Titanicról a fedélközbe érkező kimentetteket először ő diagnosztizálta, és ő döntött arról is, hogy ki milyen ellátást igényelt. A Carpathia végül reggel 8 óra 50 perckor a fedélzetén 705 túlélővel indult vissza New Yorkba.

Lengyel Árpád 42 sebesültet részesített sebészeti ellátásban azon a végzetes éjszakán, és az eseményekről így nyilatkozott később a New York Times-nak (a Múlt-Kor fordítása):

„Az előző éjszaka sötét és ködös volt, de a katasztrófa éjszakáján nagyon tiszta, gyönyörű volt az idő. A kabinomból a fedélzetre jöttem Rostron kapitány hívására, aki a szörnyűség hírére minden segítő kezet a fedélzetre parancsolt, az addig sötét hajót fényár borította el. Megtettük az előkészületeket minden lehetséges elsősegélyhelyzetre. A fedélközbe voltam beosztva, amelyik a befogadóhely volt. (…) Az emberek, akik az első mentőcsónakban ültek, annyira át voltak fagyva, hogy tehetetlen állapotban emeltük őket a fedélzetre a fedélzetmester székének segítségével. Néhányuknak kávét, másoknak konyakot, átmelegítő masszázst adtunk. Bár orvos vagyok, aki hozzá van szokva szörnyű helyzetekhez és látványokhoz, minden képzeletet felülmúlt, amit láttam. (…) Néhányan estélyi ruhát viseltek, néhányan pizsamát, de mindannyian sokkos állapotban voltak, mint Mr. Daniel, egy philadelphiai bankár, akinek saját öltönyömet adtam oda. Sokan sebesültek voltak, feltehetőleg ugrás közben szerezték a sérüléseket. (…)

Sok olyan gyereket mentettünk ki a mentőcsónakokból, akiknek nem voltak ott a szüleik. Négy esetben történt meg az, hogy a gyermekek és anyák külön mentőcsónakban menekültek meg, és akkor találtak egymásra, amikor egyesítettük a menekülteket a fedélzeten. Találtunk négy férfit, akik 2-3 órát úsztak a jeges vízben (…) Bár ezek a férfiak automatikusan úsztak, és tartották ki a fejüket a felszín fölé, mentálisan azonban eszméletlenné váltak attól a felismeréstől, hogy megmenekültek. Amikor a fedélzetre emeltük őket, úgy tűntek, mintha halottak volnának. Levágtam róluk a ruháikat, és befektettem őket egy meleg luxuskabinba, ahol nagyjából 12 óra múltán tértek magukhoz.”

Lengyel később nem szívesen idézte fel azt az éjszakát, nem is igazán beszélt róla. Völgyiné dr. Reich Márta, Lengyel Árpád unokája így beszélt minderről:

„A Titanic hajótörötteinek a kimentése olyan lelki megrázkódtatást jelentett számára, hogy később nem szívesen beszélt róla. Mivel a három orvos közül egyedül neki volt mentőorvosi gyakorlata, ő állt oda ahhoz az ajtóhoz, ahol beemelték a hajótörötteket, és ő szelektálta a 705 túlélőt sérüléseik szerint. Töréseket, fagyásokat, idegi sokkokat kellett kezelnie, és lelki vigaszt adnia olyan feleségnek, aki férje nélkül ért nászútja végére, olyan gyerekeknek, akik szüleik nélkül menekültek meg, és olyan családoknak, akik csonkán maradtak. A New York-i kikötőben sok olyan hozzátartozó fájdalmával is szembesülnie kellett, akik hittek a hamis hírek alapján keringő túlélőlistának, de mégsem láthatták viszont élve rokonaikat.”

Sajnos az élet később sem lett könnyebb Lengyel számára, hisz ez egy magyarországi történet: Lengyel az első világháborúban katonaorvosként szolgált, egy mentővonat főorvosa volt. Később viszont már békésebb foglalkozásai lettek – dolgozott iskolaorvosként, sőt üzemorvosként is a BKV elődjénél, a Beszkártnál. A Titanic kapcsán a legtöbb elismerést külföldről kapta, de itthon a mentők kitüntették a vasérdeméremmel, ami a szakma legnagyobb elismerésének számított.

A szocializmus éveiben semmiféle nyugati vonatkozású tevékenység nem számított üdvösnek, így a nyugati hajón végzett munka, vagy éppen a Titanic kapcsán végzett mentési tevékenység sem, ezért az 1940-ben elhunyt Lengyel története elkezdett feledésbe merülni. Épp ezért nagyon fontos a Kresz Géza Mentőmúzeum kamarakiállítása, amely 2023. április 11-től június 25-éig mutatja be Dr. Lengyel Árpád helytállását ebben a példátlan helyzetben. Mint azt a Múzeum írja:

“A kiállítás Magyarországon egyedüliként, de világviszonylatban is ritkaságnak számító 3,5 méteres, a legkisebb részletekig élethű hajómodellel, szemléltető eszközökkel és Lengyel doktor orvosi felszereléseivel várja látogatóit. Izgalmas betekintést nyújtva a századforduló mentőorvoslásába és a technika világába.”

(Forrás: elsősegély.blog, házipatika, múlt-kor, Kresz Géza Mentőmúzeum Facebbok, Kép: Lengyel Árpád és a fia, forrás: wikimedia.commons/ ismeretlen szerző, A magyar szerzői jogi törvény (1999. évi LXXVI. törvény) 31. § (3) szerint a kép Magyarországon nem jogvédett)