Dr. Weiperth szerint „az idegenhonos tízlábú rák fajszám arányait tekintve már jelenleg is a világ élvonalában vagyunk, ami borús jövőképet fest hazánk vizei tekintetében.”

Mindez azért probléma, mert a tízlábú rákok már így is a leginkább veszélyeztetett állatcsoportok közé tartoznak világszerte. Az őshonos állatokat az emberi szennyezés és környezetátalakító tevékenység mellett pedig a leginkább az invazív fajok fenyegetik. Amint a SZIE publikációjából (mely a Halászat című hazai tudományos folyóiratban közölt tanulmányt összegzi) kiderül:

„Az elmúlt közel fél évszázadban ugyanis – jelentős részben emberi hatásra – számos amerikai, ázsiai és ausztrál faj elterjedési területe is megnőtt, így ezek a fajok sikerrel telepedtek meg Európában is.

E folyamatok következtében a hazánkban őshonos folyami rák, kecskerák és kövi rák mellett Magyarország területéről ezidáig nyolc idegenhonos tízlábú rákfaj került elő.

[…]

A nemzetközi trendeket látva számolnunk kell azzal, hogy természetes és ember által segített terjedéssel (pl. díszállat-kihelyezésekkel, élőhal-szállítással és -kihelyezéssel) újabb idegenhonos tízlábú rákfajok jelenhetnek meg hazánk vizeiben.”

Az invazív állatok több módon is fenyegetik őshonos fajtársaikat – részben sikeresebbek náluk, részben azonban az európai őshonos fajokkal ellentétben nemcsak ellenállnak az észak-amerikai rákpestisnek, de ráadásul terjesztik is azt.

A hazai őshonos populációkon felül pedig a vizek és azok környezete sincs biztonságban, mivel a betelepült állatok szinte mindegyike járatrendszereket hoz létre, és ezzel a természetes partfalak mellett a gátakat és a töltéseket is veszélyeztetik. Mindez olyan új szempont, amivel a jövőnk tervezésekor számolnunk kell. A hatások ugyanis egyaránt érintik vizeink ökológiai állapotát, a halgazdálkodási terveinket, sőt akár a közműhálózataink karbantartását is.

(Kép: Dr. Weiperth András (SZIE))