A Mars történetének drámai korszakára találhattak bizonyítékot

2025 / 07 / 24 / Bobák Zsófia
A Mars történetének drámai korszakára találhattak bizonyítékot
A Perseverance újabb területet térképez fel a Marson.

A Perseverance marsjáró újabb területet térképez fel a Marson, miközben mintagyűjtő akcióját végzi a Mars Sample Return misszió előkészítéseképpen. A rover 2021. február 18-ai landolása óta összesen 35,71 kilométert tett meg a bolygó felszínén, ami négy és fél év alatt talán nem tűnik soknak, de mégsem rossz teljesítmény ahhoz képest, hogy az űreszköz maximális sebességgel haladva 152 métert tesz meg egy óra alatt, és gyakran egy helyben állva tölti idejét - vagy a környék megfigyelése, vagy a kőzetminták begyűjtése miatt -, valamint haladás közben is sziklákon, meredek lejtőkön, különféle nehéz akadályokon kell átjutnia, méghozzá úgy, hogy tőle átlagosan 225 millió kilométernyire lévő irányítóközpontból kapja az utasításokat.

A Perseverance legutóbbi expedíciója a Westport elnevezésű területre vezetett, ami a Mars egyik különösen érdekes régióját jelenti a kutatók számára a NASA szerint.

Ezen a helyen ugyanis nyomára lelhetnek a Mars múltjának drámai szakaszából származó bizonyítékoknak, amelyek egy fontos eseménynek állítanak emléket.

A bolygó régen aktív vulkáni tevékenység színhelye volt: itt található a Naprendszer leghatalmasabb vulkánja, a 600 kilométer átmérőjű Olympus Mons is. A felszínre kerülő magma mellett a felszín alatt megszilárduló magma is rejtőzik a Mars mélyén az elméletek szerint, aminek egyik lenyomata lehet a “megsütött” kőzetek jelenléte. Ahogy a betörő forró magma kapcsolatba került a környező kövekkel, új ásványok jöhettek létre, és olyan környezetet alakítottak ki, ami ideális lehet a mikrobiális élet számára.

A kutatók a Perseverance segítségével ezek után a magmától felforrósodott rétegek után nyomoznak, amelyek a Krokodillen elnevezésű, agyagtartalmú köveknél helyezkedhetnek el. Az eddig készített kamerás felvételeken biztató jeleket találtak a lehetséges nyomokról, amelyek potenciálisan a keresett kőzetekhez vezethetnek, de egyelőre problémát jelent, hogy a marsjáró nehezen fér hozzá a vizsgálatokhoz célba vett kőzetekhez. A Perseverance egy követ már leporolt, egy másikat pedig megpróbált lekoptatni, hogy kellő alapossággal elemezhesse, de a kő a folyamat közben eldőlt, így a rover a műveletet nem tudta befejezni.

A kutatók mindenesetre igyekeznek megoldást találni a vizsgálatok elvégzésére, mivel, a NASA elmondása szerint, a kőzetek tudományos szempontból olyan fontos kérdésekre adhatnak választ, ami miatt mindenképpen megéri további erőfeszítéseket tenni a Perseverance-el.

(Fotó: NASA/JPL-Caltech/ASU)


Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?
Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?

A szezon eleganciája nemcsak a megjelenésen múlik, hiszen a figyelmesség, a finom gesztusok és a személyes határok tiszteletben tartása ugyanúgy a harmonikus ünnepek részei, mint egy jól megválasztott összeállítás. Akár családi vacsoráról, baráti összejövetelről vagy évzáró partiról van szó, a megfelelő kommunikáció, illetve az önazonosság megkerülhetetlen ahhoz, hogy mindenki felszabadultan érezhesse magát. A JTI protokoll- és etikett szakértője, Dr. Kibédi-Varga Katalin segít eligazodni abban, hogyan jelöljük ki határainkat úgy, hogy közben az ünnepi események könnyedek és elegánsak maradjanak.

A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Ha eddig azt hitted, hogy az autóvásárlás a papírmunkáról és a hónapokig tartó várakozásról szól, akkor ideje újra átgondolni. Székesfehérváron olyat mutatott az Autócentrum Szabó, ami téged is érdekelhet, ha a jövő autózását keresed.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.