A matek házi többet árthat, mint amennyit használ

2024 / 04 / 11 / Felkai Ádám
A matek házi többet árthat, mint amennyit használ
Különösen igaz ez a túl bonyolult feladatokra, amelyeknél még a szülő sem tud könnyen segítséget nyújtani.

A Dél-Ausztráliai Egyetem és a kanadai Szent Ferenc Xavier Egyetem által végzett tanulmány alapján a diákoknak igazuk van, amikor a matek házi nem a legkedvesebb elfoglaltságuk – ezek szerint ugyanis a matematika házi feladat, különösen, ha túlságosan bonyolult, inkább káros, mint hasznos. A nyolc kanadai családdal készült interjú során, amely családok mindegyikében voltak 3. osztályos (jellemzően 8 vagy 9 éves) gyermekek, a kutatók feltérképzeték a matematikai házi feladatok a tanulókra és családjukra gyakorolt hatását. Azért éppen erre a korosztályra esett a választás, mert náluk kezdték bevezetni az adott területen a szabványosított matematikai teszteket.

A tanulmány nem meglepő következtetésre jut: a matematikát nem igazán kedvelték a megkérdezettek, ami negatív hozzáállást a házi feladat által jelentett többletmunka csak súlyosbított. Lisa O'Keeffe, a matematika tantárgy vezető oktatója szerint a túl komplex házi feladatok egyszerűen nem túl hatékonyak – ezek azok a feladatok, amiket a diákok még szülői segítséggel is nehezen teljesítenek. Ha ugyanis egy feladat ennyire bonyolult, az a család együtt töltött idejének a rovására megy, ráadásul a gyerek is később kerülhet ágyba az elhúzódó házi feladat miatt, miközben a diák sem a jól végzett munka örömével fekszik le, ehelyett alkalmatlanságot és frusztrációt érez.

A tanulmányban kiemelt jelentős probléma még a matematikaoktatási módszerek fejlődése, amely zavart okozhat azoknál a szülőknél, akik más megközelítésekhez vannak hozzászokva. Ez a helyzet különösen az érzékeny időszakban, a pandémia alatt vált kiemelten fontossá, amikor a szülők szerepe megnőtt az otthoni tanulásban. Mindez frusztrációt és további nyomást gyakorolhat mind a szülőkre, mind pedig a diákokra, ami hozzájárulhat bizonyos negatív sztereotípiák fenntartásához a matematikai képességekkel kapcsolatban, különösen a nők esetében. A tanulmány szerint pedig ezek a sztereotípiák negatívan befolyásolhatják a diákok akadémiai teljesítményét és karrierambícióit is.

Annak ellenére, hogy a tanulmányhoz használt minta elég kicsi, a kutatók úgy vélik, hogy megállapításaik összhangban vannak a szélesebb oktatási narratívákkal, és épp ezért pártolják az olyan házi feladat-politikák kidolgozását, amelyek biztosítják, hogy a feladatok megfelelő kihívást jelentsenek, de közben a diákokkal sem utáltatja meg végképp a tárgyat.


Unod a hagyományos Valentin-napi ajándékokat? Próbáld ki a legmodernebb szexjátékszereket! A teledildonikával minden távolság legyőzhető, a VR megoldásokkal az érzékelés kiterjeszthető, az AI segítségével pedig személyre szabott élményekben lehet részetek
Vásárolj az ország legnagyobb és legjobb felnőtt shopjában! 100% diszkréten csomagolt rendelésedet akár már másnap átveheted! Vágyaim.hu - A jövő az ágyadban van
Csillagfényes kalandok az egész családnak - Magyarország legjobb csillagvizsgálói
Csillagfényes kalandok az egész családnak - Magyarország legjobb csillagvizsgálói
A modern csillagvizsgálók ma már igazi élményközpontokként működnek, ahol a tudomány és a szórakozás tökéletes harmóniában találkozik, így nem csak a csillagászat iránt mélyebben érdeklődőknek nyújtanak izgalmas kikapcsolódást, de a családi programoknak is ideális célpontjai lehetnek.
Zsebpénz helyett karrier - Minden, amit a diákmunkáról tudni érdemes
Zsebpénz helyett karrier - Minden, amit a diákmunkáról tudni érdemes
Cikkünkben bemutatjuk a magyarországi diákmunka-piac helyzetét, a vonatkozó szabályozásokat, az adózási tudnivalókat, valamint a diákmunka előnyeit és a munkahelyválasztás szempontjait.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.