A Nap elmúlt három éve, ahogyan még soha nem láthattuk

2025 / 01 / 04 / Bobák Zsófia
A Nap elmúlt három éve, ahogyan még soha nem láthattuk
A Nap nemrégen elérte a 11 éves ciklusának maximumát, ezzel jelentősen nőtt az aktivitása. A Solar Orbiter űrszonda évek óta köröz a csillag körül, és végigkövette a változásokat.

A Solar Orbiter az Európai Űrügynökség űrszondája, amelyet 2020-ban indítottak el a Naphoz, hogy közelről figyelje a csillag tevékenységét, és gyűjtse az adatokat, amelyek segíthetnek a Nappal kapcsolatos tudományos kérdések megválaszolásában. A szonda az első képeit már 2020 júliusában elkészítette a Napról, de állandó tudományos munkáját csak 2021 novemberében kezdte meg, és azóta folyamatosan végzi megfigyeléseit 10 fedélzeti berendezésével. A keringőegység feladata, hogy nagy felbontású képeket készítsen a csillagról elliptikus pályán haladva, miközben hol távolabbról, hol közelebbről rögzíti a Napon és a Nap környezetében zajló eseményeket, így hosszú távon jobb betekintést nyújt a különféle jelenségek kialakulásának hátterébe és működésébe.

A Solar Orbiter misszió fő célja a helioszféra tanulmányozása, a napszél, a napkitörések során felszabaduló sugárzás, valamint a napdinamó feltérképezése, ennek érdekében pedig a szonda akár egy évtizeden keresztül is folytatja küldetését. Mivel az űreszköz sok-sok éven át a Nap közelében tartózkodik, speciális megoldásokra volt szükség a magas hőmérsékletben is működőképes berendezések megalkotására - ezekhez a BepiColombo misszióra kifejlesztett technológiai újdonságokat használták fel, a BepiColombo ugyanis a Merkúr közelében kering, vagyis ez a szonda is nagyon közel kerül a Naphoz. A Nap-Merkúr távolság átlagosan 58 millió kilométer, a Solar Orbiter pedig körülbelül 48 millió kilométerre jutott a Naphoz egy ponton, bár általában ennél távolabb kering tőle.

Az űrszonda tehát az elmúlt több mint három évben többé-kevésbé folyamatosan szemmel tartotta a csillagot, így felvételein jól látható a szoláris ciklus maximumának közeledte, aminek során jelentősen megszaporodtak a napkitörések, flerek megjelenései. Az Európai Űrügynökség videójában egy percben foglalták össze a közel három év (körülbelül 2022 januárjától 2024 júniusáig) történéseit, amelyeket az EUI (Extreme Ultraviolet Imager) és a STIX (Spectrometer/Telescope for Imaging X-rays) képei alapján figyeltek meg - ezek a műszerek ultraibolya tartományban készült, valamint röntgenfelvételeket gyűjtenek a Napról. A videóban a fellángolásokat kék körökkel jelölték: a flereket az ESA magyarázata szerint a napfoltok felett lévő mágneses mező területéről "kirobbanó" energia alakítja ki, és az elmúlt évben különösen erőteljes verzióikat sikerült detektálni a szondákkal.

A Napról készített képeket hanghatások is kísérik, amit szonifikációnak neveznek - ezzel a zenével hangsúlyozzák ki a kutatók számára a feldolgozott adatok egyes részleteit, hogy könnyebb legyen a rejtett mintázatok és jelenségek felderítése.

(Fotó: ESA/ATG medialab, NASA/SDO/ P. Testa/CfA)

2024-ben rendkívül intenzív flereket produkált a Nap - íme a tíz legerőteljesebb közülük A nap különösen aktív szakaszában tart, 2024 folyamán sorra produkálta az erőteljesebbnél erőteljesebb flereket.


Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.