A NASA elővigyázatosságból öt űrhajóst arra utasított, hogy vonuljanak vissza a dokkolt SpaceX Crew Dragon űrhajóba, vegyék fel a szkafandereiket, és készüljenek fel egy esetleges vészhelyzeti evakuálásra.
A döntés a Crew–12 küldetés négy tagját, valamint Chris Williams amerikai űrhajóst érintette. Eközben az orosz Roszkoszmosz szakemberei és az állomáson tartózkodó kozmonauták megpróbálták felkutatni és kijavítani a szivárgás forrását. A probléma nem új keletű: a Zvezda modulban hónapok, sőt évek óta észlelnek kisebb légszivárgásokat, most azonban a levegőveszteség mértéke a korábbi napi egy fontról körülbelül két fontra nőtt.
A Zvezda modul szivárgásáról egyébként már 2019 óta lehet tudni, és már többször próbálták megjavítani, mondhatni eredménytelenül. A Reuters értesülései szerint amikor a Crew–12 legénysége elvonult, az oroszok sajátos módszerrel próbálták megnyitni azt a részt, ahol szerintük szivárgott a levegő az átjáróalagútban: egy fűrésszel.
A NASA mérnökei viszont nem tartották jó ötletnek a fűrészes módszer bevetését – végül mindössze két óra alatt sikerült elhárítani a veszélyt, így a Crew–12 is visszatérhetett az űrállomás fedélzetére.
Ezek is érdekelhetnek:
Mennyire ismered a csodálatos emberi testet? – kvíz
Merüljünk el együtt az emberi test rejtelmeiben!