Űr

Egyre nagyobb kudarcnak tűnik a Boeing Starliner első útja

Az Ars Technica információi szerint a NASA-nál már azt is mérlegelik, hogy az ISS-en ragadt asztronautákat a konkurens SpaceX űrkapszulájával hozzák vissza a Földre.
Űr

Amerikai parancsnokkal és indiai pilótával utazik együtt Kapu Tibor az ISS-re, de azt még nem lehet tudni, hogy mikor

Az Axiom Space Ax-4 küldésének parancsnoka Peggy Whitson lesz, Kapu Tibor társai pedig egy lengyel és egy indiai űrhajós.
Űr

Titokzatos antianyagot észleltek a Nemzetközi Űrállomáson – és ez mindent megváltoztathat

Ha valóban sikerült kétféle antihéliumot is észlelni, akkor ennek jelenléte olyan magyarázatokhoz vezethet, ami jócskán próbára teszi a jelenlegi tudásunkat az univerzum működéséről.
Űr

Az Axiom-4 misszióval megy a magyar űrhajós az ISS-re

A küldetés legkorábban októberben veheti kezdetét.
Űr

Kilenc űrállomás, ami az ISS-t követheti

A NASA néhány éven belül kivonja a forgalomból az ISS-t, de attól nem kell félni, hogy az emberiség űrállomás nélkül marad. A kínai Tienkung képében már ma is kering másik űrállomás a bolygónk körül az ISS-en kívül, de ha minden egyes eddig bejelentett terv megvalósul, az évtized végére ezeknek a száma a sokszorosára nőhet.
Űr

Bődületes pénzt fizet a NASA a SpaceX-nek, hogy elpusztítsák a Nemzetközi űrállomást

A sokszázmillió dolláros üzlettel a SpaceX zárhatja le az öregedő űrállomás történetét.
Űr

Felrobbant egy műhold, vészhelyzetet hirdettek az ISS-en!

A Resurs-P1 közel 200 darabra robbant, az űrhajósoknak fedezéket kellett keresniük.
Űr

Izgalmasabban alakul a Boeing Starlinerének első emberes tesztje, mint amire számítottak

A Starlineren már öt helyen is detektáltak héliumszivárgást, ennek és más problémáknak a kivizsgálása miatt az űrkapszula tovább marad a Nemzetközi Űrállomásnál, mint tervezték. A jelenlegi tervek szerint június 26-án tér vissza a Földre két utasával együtt.
Űr

Héliumszivárgás és hajtóműproblémák merültek fel a Starliner útja során, de a misszió tovább zajlik

Hibák sorozata merült fel a Boeing Starlinerének útja során, de az űrhajósok már az ISS-en vannak és körülbelül egy hét múlva visszatérnek az űrhajóval.
Űr

Első alkalommal utaznak asztronauták Boeinggel az ISS-re

A CST-100 Starliner utaskapszula magyar idő szerint 16.52-kor emelkedett a magasba két amerikai asztronautával, Barry Wilmore-ral és Sunita Williamsszel a fedélzetén, akik egy hetet fognak eltölteni az ISS-en.
Űr

Először nyomtattak fémet a Nemzetközi Űrállomáson

Az Európai Űrügynökség a technológiát arra tervezi használni, hogy régi műholdak egyes részeinek és más alapanyagoknak az újrafelhasználásával az űrben készítsék el a szükséges fémtárgyakat, ezzel is leegyszerűsítve a gyártást és csökkentve a költségeket.
Űr

Az ISS korábbi parancsnoka megmutatta, milyen zsúfolt belülről a Nemzetközi Űrállomás

Az ISS-en 2000 novembere óta tartózkodnak űrhajósok és váltják egymást folyamatosan a különböző missziók legénységei. Az űrállomást hamarosan már modernebb utódai helyettesítik, de jelenleg még nélkülözhetetlen szerepet tölt be az állomást tudományos munkákra használó országok űrprojektjei során. Az ISS-t az Európai Űrügynökség űrhajósa, Andreas Mogensen mutatta be márciusban, közvetlenül azelőtt, hogy elhagyta az állomást és visszatért a Földre.
Űr

Már az űrállomáson való életet is kipróbálhatták a magyar űrhajósjelöltek

Ha minden a tervek szerint alakul, akár már idén újabb magyar asztronauta juthat el a világűrbe. Bár az, hogy ki utazhat az ISS-re az Ax-5 misszió tagjaként, egyelőre nem derült ki, a négy jelölt egy hatnapos szimuláció keretében már ízelítőt kapott abból, hogy milyenek lesznek a hétköznapok a Nemzetközi Űrállomáson.
Űr

Megmagyarázhatatlan események követik a katasztrofális kísérletet az ISS fedélzetén az Apple Constellation sorozatában

A Constellation nem méri szűkmarkúan az izgalmakat: az ISS például rögtön az első percekben kigyullad, és ezt követően horrorisztikus események veszik kezdetük. A háttérben pedig egy olyan kísérlet áll, ami mindent megváltoztathat.
Űr

Hány ember tartózkodik jelenleg az űrben?

Most, hogy már két űrállomás üzemel folyamatosan és a kereskedelmi űrutazások is fellendülőben vannak, néha egész sokan utaznak egyszerre az űrbe. Ha kíváncsiak vagyunk rá, jelenleg éppen hányan és név szerint kik tartózkodnak a Földön kívül, egyszerűen utánajárhatunk.
Űr

Már csaknem két és fél évet töltött el a világűrben egy orosz kozmonauta

Oleg Kononyenko összességében már több mint 880 napot tartózkodott a világűrben, amivel honfitársa rekordját adta át a múltnak.
Űr

A telerobotika mérföldkőnek számító tesztjében az űrből irányítottak egy robotkutyát

A Felszíni Avatár program keretében a Nemzetközi Űrállomásról irányították Bertet, a robotkutyát és egy humanoidot is. A jövőben a nagyon távoli irányítással működő robotok használata létszükséglet lehet az űrmissziók során.
Űr

Így ég szét a légkörben egy teherszállító űrhajó

A Nemzetközi Űrállomásról indult orosz Progressz MS-23 teherszállító űrszondát szándékosan égették el a Föld légkörében egy rövid, de látványos tűzijáték kíséretében, amit az űrhajósok lencsevégre is kaptak.
Űr

Fából készült műholdat küldenének az űrbe japán kutatók

Az előzetesen végzett kísérletek azt mutatták, hogy a fa súlyarányos szilárdsága megegyezik az alumíniuméval, ezt tesztelik majd japán kutatók egy fából készült műhold űrbe juttatásával, 2024-ben.
Űr

Így néz ki egy űrséta az elejétől a végéig

A 7 órán át tartó űrséta során a két NASA asztronauta különböző rögzítőelemeket és kábeleket távolított el a Nemzetközi Űrállomás külsejéről, illetve kicserélték az állomás napelemtábláit tartó alkatrészek egyikét is.
Tudás

Az utolsó simításokat végzik a következő generációs űrsiklón, ami új korszakot nyithat az űrrepülésben

A Dream Chaser az első olyan űrsikló, amelyet egy magánvállalat tervezett, a Sierra Space szerint pedig "teljesen meg fogja változtatni, hogyan utazunk a világűrbe és vissza".
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.