A NASA vezetője olvasta a jelentést az UAP-okról, és szerinte ezek nem ellenséges országok repülő eszközei

2021 / 06 / 29 / Felkai Ádám
A NASA vezetője olvasta a jelentést az UAP-okról, és szerinte ezek nem ellenséges országok repülő eszközei
A NASA feje szerint nem vagyunk egyedül az univerzumban.

Bill Nelson viszont mondott ennél sokkal érdekesebbet is, de mielőtt erre rákanyarodnánk, nézzük meg alaposabban, hogy kiről is van szó jelenleg! Clarence William Nelson 1942-ben született, és nem csak a NASA vezetőjeként ismerhetjük, de korábban működött politikusként, sőt űrhajós is volt. Nelsont a Lyndon B. Johnson Űrközpontban képezték ki, ezt követően egyetlen szolgálat alatt több mint 6 napot töltött a világűrben. Vagyis személyében nem egy egyszerű hivatalnokról, esetleg poltikusról beszélünk, hanem egy olyan emberről aki tisztában van azzal, hogy hol tart ma a fejlett repüléstechnológia az USA-ban.

Nelson korábban már beszélt a jelentés kiszivárgott részei kapcsán az UAP-okról (azonosítatlan légi jelenség), erről a lentebbi cikkünkben írtunk:

"Nem tudjuk, földönkívüliek-e. Nem tudjuk, ellenség-e " – nyilatkozta a NASA vezetője az azonosítatlan repülő tárgyakról Június 25-én lát nyilvánosságot az azonosítatlan repülő tárgyak észleléseit bemutató és elemző dokumentum, a NASA-nál pedig felhorgadt az érdeklődés ezen jelenségek irányába.

Nelson akkor korábban elképzelhetetlen gesztust tett: a NASA vezetőjeként megpróbálta eltüntetni a stigmát, ami az UAP-okkal kapcsolatos tudományos kutatásokat illeti, mivel elismerte azt, hogy a főleg a haditengerészet által megfigyelt nagy sebességű eszközök eredetére a NASA legmagasabb köreiben sem találtak magyarázatot. Ekkor viszont azt is hangsúlyozta, hogy mindez nem feltétlen jelenti, hogy a bolygónkat földönkívüliek látogatják. Egész pontosan úgy fogalmazott ezzel kapcsolatban: „Azt hiszem, én tudnám (ha ez lenne a helyzet)”. Hozzátette azonban azt is, hogy jelenleg egyébként ezt az eshetőséget is korai kizárni. Mint nyilatkozott:

„Nem tudjuk, földönkívüliek-e. Nem tudjuk ellenség-e. Nem gondoljuk (hogy valamilyen optikai csalódásról/jelenségről van szó) azon jellemzők alapján, melyekről a haditengerészet vadászpilótái beszámoltak... A lényeg tehát, hogy meg akarjuk tudni (mik ezek).”

Közben lefolyt némi víz a Dunán, az ígéreteknek megfelelően maga a jelentés is napvilágot látott (ennek tartalmát a lenti cikkünkben foglaltuk össze) – és a képünk a szóban forgó jelenségekről nem lett tisztább. A több mint 140 vizsgált jelentésből a védelmi minisztérium csoportja egyet tudott közel biztosan léggömbként beazonosítani, a többi esetben adósak maradtak a válasszal. Külön kiemelendő az a 18 eset, melyről 21 jelentés szól, és amelyekből már-már monoton unalommal köszönnek vissza azok a jellegzetességek, melyekről korábban a haditengerészet pilótái is beszámoltak: légi eszközök, melyeken nem fedezhető fel semmiféle hajtómű, sem légterelő felület, mégis hihetetlen sebességgel és mozgással hajtanak végre manővereket.

Tényleg földönkívüliek látogatják a bolygót? – Napvilágot látott az azonosítatlan repülő tárgyakkal kapcsolatos jelentés Elkészült az USA kormányzati jelentése az azonosítatlan repülő tárgyakról – aki katarzist várt, csalódni lesz kénytelen, de ez egy nagyon fontos lépés a rejtély tisztázása felé vezető úton, mivel a kérdés mostantól nem söpörhető a szőnyeg alá.

Nelsont tehát a CNN ezen jelentéssel kapcsolatban kereste meg, és feltettek neki egy nagyon fontos kérdést (nem azt, hogy szerinte egyedül vagyunk-e). Nelson az interjú során megerősítette, hogy olvasta nem csak a nyilvánosságra hozott jelentést, de annak a titkosított változatát is, és szerinte egyértelműen van ott „valami” (utalt az UAP-okra). Ezt követően úgy folytatta (és ez fontosabb tudósok, valamint magas rangú tisztek esetén egyfajta visszatérő elem az utóbbi időben a témával kapcsolatban), hogy ezek nem feltétlen földönkívüliek, illetve ha ezek mögött az USA valamely ellensége áll, az okot ad az aggodalomra. Ekkor a riporter azt kérdezte Nelsontól, hogy elképzelhetőnek tartják, hogy valamely ellenséges nemzet képes ilyen repülő eszközök létrehozására? A NASA vezetője pedig erre a következőképp válaszolt:

„Nem, ezt nem hisszük. (We don't think so.)”

Nelson hozzátette viszont azt is, hogy a SETI-programok kapcsán eddig semmiféle kommunikációs kapcsolatot sem sikerült felvenni egy földönkívüli civilizációval. Ezt követően a NASA feje arról beszélt, hogy az univerzum hatalmas, és személy szerint nem hiszi, hogy egyedül lennénk benne.

Mint látható tehát, akad némi bénultság jelenleg a kérdésben, hiszen mind a pilóták, mind pedig implicite Nelson is a korábbi idézetben lényegében két-három lehetséges magyarázatról beszélnek. Az első valamiféle USA haderejéhez köthető titkos fegyverprogram. Ezt az opciót azonban többen (köztük az ilyesféle anyagokhoz hozzáféréssel rendelkező tisztek) kizárták, illetve a szóban forgó jelentés sem tudott kapcsolatot találni az ilyen fejlesztések és a vizsgált esetek között – Nelson ezt meg sem említette. A második, némileg még a realitás ismerős és kényelmes talaján található, viszont kicsit azért aggasztó magyarázat az ellenséges nemzet. Ebbe a lehetőségbe sokan körömszakadtáig kapaszkodnak, ami érthető: bár nyugtalanító technológiai fölényről lenne szó, de legalább nem egy, akár a teljes világképünket felkavaró okkal kell szembenézni. Maguk a pilóták egyébként ezen eszközök kapcsán úgy nyilatkoztak, hogy ezek a jelenleg általánosan ismert és elfogadott technológia fejlettségünktől (amelybe mondjuk a csúcstechnológiás vadászgépek tartoznak) olyan 100-1000 év távolságban lehetnek. Vagyis ez nagy ugrás (enyhén szólva) lenne bármely hatalom számára, és nem is biztos, hogy ezzel csak magukat szórakoztatnák, hanem valószínűleg inkább lerohannák az ellenségeiket ezen fölény birtokában.

Nagyjából tehát ezt a tézist zárta ki Nelson is, amikor azt mondta, hogy nem igazán gondolják, hogy valamely ellenséges nemzet szerkezeteiről van szó. Kérdés azonban, hogy milyen opció marad így? Többen a földönkívülieket hozzák elő, de Nelson szerint ennek tehát ellentmond, hogy a NASA eddig nem volt képes kommunikációs kapcsolatot felvenni semmiféle intelligens lénnyel a Földön kívül.

(Kép: Flickr/NASA HQ PHOTO)

További cikkek a témában:

„Nem tudjuk, honnan jöttek, és nem értjük a technológiát sem” – a CBS amerikai katonákkal készített interjút az UAP-okról Az azonosítatlan légköri jelenségekről a Kongresszusnak szánt jelentés jövő hónapban kerül nyilvánosságra, addig pedig a kérdést a CBS csatorna egyik legpatinásabb műsora járta körbe – megdöbbentő dolgok hangzottak el.

Titokzatos repülő eszközök rajai vették üldözőbe az USA romboló hajóit több napon át 2019-ben több hadihajó környékén is gyanúsan viselkedő repülőeszközöket figyeltek meg, melyeknek az eredetét az ismereteink szerint egyelőre nem sikerült tisztázni.

Valódi az a kiszivárgott felvétel, melyen az ENSZ-ben egy idegen civilizáció űrhajójáról beszélnek? A felvétel tényleg az ENSZ ülésén készült, és az azon látható személy is valódi – mindennek ellenére a valóság ennél azért árnyaltabb.

 


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Pazar látvány, ahogy a Starship visszatér a Föld atmoszférájába
Pazar látvány, ahogy a Starship visszatér a Föld atmoszférájába
A SpaceX néhány napja harmadik alkalommal is útjára bocsátotta a világ legnagyobb rakétáját, és bár az első két próbálkozáshoz hasonlóan ezúttal sem ment minden a terveknek megfelelően, Elon Musk vállalata alapvetően sikerként könyvelheti el a múlt csütörtöki tesztet.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.