Egy, a Világgazdasági Fórum honlapjára felkerült cikk most megpróbálja röviden sorba rendezni a változásokat. A cikket Katica Roy, a Pipeline Equity vezérigazgatója jegyzi. Katica Roy szerint a három legfontosabb gazdasági keretrendszer, amelyet a negyedik ipari forradalom érinteni fog, az a bevétel generálása, a munkaerő változásai, illetve a GDP, mint a teljesítmény mérésre használt bevett módszer megkérdőjelezhetősége.

Közép

A cikk állítása szerint a globális középosztály fogja a leginkább meghatározni a pénzkeresés módját a jövőben. Jelenleg a világ lakosságának valamivel több mint fele sorolható ebbe a kategóriába, ám a jövedelem megoszlása és a középosztály növekedésének üteme régiónként változik. A már eleve fejlett gazdaságokban (Európa, Japán) ez a jövedelmi osztály évenkénti fél százalékkal bővül. A most feltörekvő gazdaságokban, elsősorban Kínát és Indiát ideértve, ez az ütem évi 6 százalék.

Már ez sem tűnhet kevésnek, de különösen szédítő belegondolni, hogy hamarosan az ázsiai országok adják majd a Föld középosztályának a 88 százalékát.

A cikk ebből azt a következtetést vonja le, hogy mindez radikális változást jelent az emberiség történelmében: többé nem a szegények adják a legszélesebb társadalmi osztályt, hanem a staféta a középosztályhoz kerül. Mindez elkerülhetetlenül azzal is jár majd, hogy a középső jövedelmi osztály határozza majd meg elsősorban a keresletet. És ilyen szempontból hat ki úgy általában a pénzszerzésre.

Természetesen felmerül pár kérdés, amelyekre a szerző nem tér ki. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy a világszinten növekvő középosztály fogyasztása mennyiben lesz fenntartható, és mennyire lesz összeegyeztethető például a jelenlegi klíma célokkal a kurrens technológiai állapotok mellett.

Otthon, édes

A cikk szerint mindenképp figyelmet érdemel a munka átalakulása, és az úgynevezett „gig economy” (freelancer, részmunkaidős, otthonról végzett, illetve különböző alternatív megbízási szerződésekkel végzett munkák) terjedése. Globális szinten ez a fajta bedolgozói piac átlépte a bruttó 200 milliárd dollárt, de további, jelentős növekedés várható, mert 2023-ra már 455 milliárd dollárt jósolnak. A többség (több mint 75 százalék) önként választja ezt a foglalkoztatási formát, ráadásul a résztvevő nők 86 százaléka látja úgy, hogy ilyen módon esélyük van a férfiakéval megegyező bért szerezni.

Habár a cikk optimizmusa különösen az utóbbi szempontot tekintve erősen támogatható, a „gig economy”-val a tradicionális munkákhoz képest akadnak azért problémák. Ilyen elsősorban a hagyományos munkaszerződésben rögzített, a dolgozót védő jogi háttér teljes hiánya. Ha csak azt nézzük tehát, hogy az évtizedek alatt kiharcolt jogokból mi maradt mára egy munkavállalónak, és mi fog maradni a jövőben, akkor a bérből és fizetésből élők szempontjából könnyen úgy tűnhet, hogy ezt a háborút elvesztettük.

Elveszik? El bizony

A szerző arra a kérdésre is keresi a választ, hogy mi tüzelheti ennek a fajta foglalkoztatási módnak a terjedését. A válasz pedig itt a kissé homályos értelemben használt globalizáció, a technológiai fejlődés és statikus oktatási és intézményi háttér, amely nem képes lépést tartani a megváltozott munkapiaci igényekkel. Ám ezeken kívül eszünkbe juthat, hogy amúgy is kényelmesebb valakit mindenféle jogi garanciák, anyagi kötöttségek és befizetendő adók nélkül alkalmazni.

Még az optimista felhang sem képes elnyomni azonban pár sötét jóslatot a jövőre vonatkozóan.

A cikk állítsa szerint nagyjából a világ vállalkozásainak a fele tér át valamiféle automatizációra a nagyon nem távoli 2022-re, és tervez ezzel kapcsolatban leépítéseket. A kutatók szerint még abban az évben a dolgozók legalább 54 százalékának kell új ismereteket elsajátítania ahhoz, hogy helyt állhassanak az addigi munkahelyükön.

Újabb pofon a nemi esélyegyenlőségnek

A cikk külön kitért a nők helyzetére. A nők teszik ki a munkaerő 39 százalékát, és az egyetemi hallgatók többsége közülük kerül ki. Ennek ellenére az új ipari forradalomban a nők különösen sérülékenyek lehetnek, ami kicsit ellent mond a gig-economy-val kapcsolatban megfogalmazott pozitív jövőképnek. Amíg ugyanis az automatizáció a férfiak 9 százalékának fenyegeti a munkahelyét, a nők esetén ez a szám 11 százalék. A miértre a válasz egyszerű: a hagyományosan nők által végzett munkák (titkárnő, pénztáros, éttermi dolgozó) 70 százalékkal nagyobb eséllyel automatizálható a férfiakénál.

Ráadásul a magasan fizetett tudományos és technológiai állások sem a nők játszótere, hiszen ezen a területen négyszer akkora eséllyel fordulnak elő férfiak, és 2015-ben az ehhez munkához szükséges végzettségnek csak 24 százalékát szerezték meg a nőt.

A két folyamat együtt tehát valószínűleg növelni fogja a különbséget a férfiak és a nők keresete közt.

Mire jó a GDP?

Nem új gondolat, hogy a GDP nem a legalkalmasabb módja a gazdasági teljesítmény mérésének. Olyannyira nem az, hogy a GDP atyja, Simon Kuznets közgazdász mindössze azért dolgozta ki az egészet, hogy a döntéshozók számszerűleg láthassák a nagy gazdasági válság pusztítását, és hatásos terveket dolgozhassanak ki a kezelésre. Ám attól már Kuznets is óva intett mindenkit, hogy a GDP-t ennyire túlmisztifikálják, és különböző országok gazdasági teljesítményét próbálják a segítségével összemérni.

Katica Roy meglepő módon viszont úgy látja, hogy a GDP egy hagyományos, termelői gazdaságban bevált, de nem működik már jól egy olyan szolgáltatásokra és információs technológiára épülő gazdaságban, mint a mai. Még meglepőbb módon ezt azzal támasztja alá, hogy 1 dollárnyi befektetés a digitális technológiákba az elmúlt 30 évben 20 dollárral növelte a GDP-t, míg nem digitális technológiák esetén ez a növekedés 3 dollár. 2025-re pedig várhatóan a GDP nagyjából negyedét a digitális technológiák adják majd. Ebből a GDP adatokkal alátámasztott gondolatmenetből viszont pont az nem világos, hogy a GDP adatok miért megbízhatatlanok.

Akárhogy is, a szerző lényegében a GDP finomhangolását javasolja, egy GDP-B mérőszám bevezetésének a képében. (A GDP-B egyébként az MIT találmánya.) Ez ugyanis már a digitális javak és szolgáltatások jótékony hatását is mérné. Katica Roy viszont e mellé beépítené még a nemi szempontot is (az Egyesült Nemzetek Gender Development Index és Gender Inequality Indexéhez hasonlóan), hogy a fenti folyamatok nőkre mért kedvezőtlen hatását kiegyenlítse, pontosabban, hogy ezeket a hatásokat feltüntesse a teljesítményen, és ezáltal a döntéshozókat is cselekvésre késztesse.

Mit tehetünk?

A cikk végigveszi, hogy a változások negatív hatásait miképpen lehetne enyhíteni:

• A munkával kapcsolatban a munka újradefiniálására lenne szerinte szükség, illetve általában is valamiféle védőhálóra a gig economy dolgozóinak, hiszen ahogy arról szó volt, ezek a munkavállalók bármiféle garancia híján különösen sérülékenyek.
• Figyelembe kell venni a munkaerő változó demográfiai összetételét is.
• A vállalatoknak és a kormányoknak össze kell fogniuk, hogy átképzést biztosítsanak a dolgozóiknak. A szerző szerint az Egyesült Államokban 20 milliárd dollárból átképezhető lenne a technológia változások miatt fenyegetett munkaerő háromnegyede, és ez a befektetés aztán megtérülne adó és a kevesebb segélyekre fordítandó összegek formájában.
• Végül pedig alkalmazni kellene a nemi szempontot, és nem csak azért, mert ez a helyes, hanem mert ez globálisan 12 billió dollár megjelenését okozná a gazdaságban a megnövekedett bérek forgásba lendülése miatt.