Létezik egy barlang az Egyesült Államok egyik nyugati államában, Utah-ban, ami egykor sok amatőr barlangász kedvenc helye volt, de 2009 óta senki sem látogathatja - örökre lezárták, benne egy férfi testével, aki az utolsó látogatója volt a rossz emlékű helynek. A Nutty Putty Barlang tragédiája az egyik legszerencsétlenebb barlangászbaleset volt a világon, mégis sokan ellenezték, hogy a népszerű helyet végleg elvegyék az emberektől.

A Nutty Putty Cave (Nutty Putty Barlang) furcsa nevét felfedezőjétől, Dale Greentől kapta, aki egy utah-i farmer tanácsa alapján kezdte feltárni a különleges járatrendszert 1960-ban. A férfi visszaemlékezése szerint a barlangban előtte és társai előtt még senki sem járt, és mindenki, aki bement, agyaggal borítva tért vissza a szabadba. A Nutty Putty egy hidrotermális, hipogenikus mészkőbarlang volt, azaz alulról feltörve mosta ki a víz a kőzetet, és forró víz alakította a járatait, a falait pedig agyagszerű anyag burkolta, ami körülbelül 3 mikron átmérőjű szilícium-dioxid részecskékből állt. Ez az anyag furcsa módon reagált a külső hatásokra, az érintéstől, sőt, már a hangoktól is megváltozott az állaga, és gyurmázható, félig-meddig folyékony állapotba került. Emiatt kapta nevét is: a Nutty Putty a Silly Putty márkájú intelligens gyurma (gyurmalin) nevéből ered, amire a barlang anyagának állaga emlékeztette Dale-t.

A barlang izgalmas helyszínnek ígérkezett a barlangászok és amatőr kezdők számára is, mivel a járatok szűkek voltak, de mégis könnyen lehetett mászni bennük, így az évek során sok ezer látogató érkezett Utah-ba, hogy felfedezze a Nutty Putty rejtelmeit. A kalandorok közül néhányan bajba is kerültek: többen úgy beszorultak a szűkös üregekbe, hogy csak professzionális segítséggel jutottak ki, emiatt a barlangért felelős szervezet 2006-ban le is zárta, majd kapuval látta el az összesen egy, keskeny bejárattal rendelkező járatrendszert, és szigorításokat vezettek be a látogatók számára. Ezek 2009 májusától léptek életbe, mikor a barlangot újra megnyitották, de minden igyekezet ellenére hamarosan mégis fatális baleset történt, ami megpecsételte egy fiatal férfi és a Nutty Putty Barlang sorsát örökre.

John Jones, testvérével, Josh-sal és barátaikkal 2009. november 24-én indultak barlangászni a Nutty Putty Barlangba, ahol a kaland kedvéért kifejezetten szűk járatokat szerettek volna találni, és az úgynevezett Birth Canal (Szülőcsatorna) felderítésére vállalkoztak. Ez a szekció, ahogy az nevéből is kitűnik, igazán szűk terület volt, amelynek végén egy fordulóval vissza lehetett jutni a járatokba. Jones a rendkívül keskeny üregekben navigálva azt gondolta, hogy ehhez a szakaszhoz ért, de valójában teljesen máshol volt: egy egyenesen lefelé tartó vájatban, aminek az alján kőzet volt, nem volt átjárása sehova. Dale Green egy későbbi interjújában elmesélte, hogy ő is járt ezen a helyen, és kis híján be is ragadt ide, csak egy barátja segítségével sikerült megmenekülie, aki valahogy kihúzta őt a lábánál fogva.

John Jonesnak nem volt ilyen szerencséje.

A 26 éves, 90 kilogrammos férfi fejjel előre mászott be az üregbe, majdnem teljes testhosszával, csak a lábai lógtak ki az üreg végén, mikor észrevette, hogy nem tud tovább menni, sem megfordulni - egyszerűen beszorult a lyukba. Az üreg egy ponton mindössze 21 centiméter átmérőjű volt, vagyis Jones valószínűleg a mellkasát és hasát behúzva tudott csak átjutni, kijutni pedig értelemszerűen rendkívül nehéz volt, 70 fokban fejjel előre pozícióját tekintve. A férfit fiatalabb testvére megpróbálta kihúzni, de egyedül nem jutott sokra, gyorsan segítséget kellett hívnia.

A mentőcsapat összesen több mint száz emberből állt, de csak néhányan érték el Joneshoz a járatok szűkössége és a nehezen megközelíthető üreg helyzete miatt. Az utolsó ember, aki élve látta John Jonest, Brandon Kowallis volt, akinek részletes leírása az esetről már csak az utolsó órákat tudta bemutatni, mielőtt Jones meghalt, de a Salt Lake Tribune beszámolójából több is kiderül a több mint 27 órán át tartó küzdelemről, aminek során megpróbálták Jonest kiszabadítani és egy ponton úgy is tűnt, hogy talán sikerül az akció.

Mivel a beszorult férfi nem igazán tudta magát a kezeivel hátralökni, hogy segítse a kijutást, ezért lényegében teljesen a mentőcsapatra kellett hagyatkoznia, akik sokféle módszerrel igyekeztek kimozdítani Jonest a pozíciójából. A legígéretesebb metódusnak egy csigás kötélrendszer ígérkezett, amelyet azonban sok időbe telt felszerelni a barlang csúszós falaira. A fúrások után végül mégis stabilan rögzítették a rendszert, és egy barlangász, Ryan Shurtz, felkészítette Jonest az akcióra, azaz megkérte, hogy amennyire tudja, lökje magát, miközben nyolc ember húzta felfelé a kötelekkel.

Erre november 25-én délután került sor, amikor Jones már 19 órát töltött a hasadékba szorulva.

A férfi még többnyire öntudatánál volt, azonban egyre nőtt a kockázata annak, hogy a fejébe szálló vér, a ránehezedő nyomás, és általában a természetellenes pozíciója miatt komoly károsodásokat szenved, elájul, a tüdeje megtelik folyadékkal, és egyre kevésbé lesz képes segíteni a barlangászoknak a kijutásban - márpedig egy teljesen magatehetetlen testet szinte lehetetlen lett volna kihúzni a lyukból. A feladat azonban így is veszélyesnek mutatkozott. Nagy volt rá az esély, hogy Jones nem ússza meg törött csontok, esetleg törött láb nélkül az esetet, így a mentők előkészítették a kellő gyógyszereket, amelyeket azonnal be tudtak volna neki adni szabadulása után.

A csapat tehát elkezdte John Jonest lassan kifelé húzni a csapdából, amibe hosszú-hosszú ideje esett.

A férfi végre félúton volt, mikor meg kellett állítani a folyamatot, mivel Jones lába elérte az üreg mennyezetét, és ez jelentős fájdalmat okozott neki. Shurtz ekkor meg tudta vizsgálni a férfi állapotát, és látta, hogy Jonesnak nincs súlyos sérülése, nem is vérzik, főként a lábaira panaszkodott.

“Ez szívás. Fejjel lefelé vagyok. El sem hiszem, hogy fejjel lefelé vagyok.”

- mondta a Salt Lake Tribune beszámolója szerint a férfi, aki szorult helyzete ellenére még mosolygott is. Ekkor következett be az a katasztrofális esemény, ami végül Jones halálához vezetett.

A kiszögellés, amibe az egyik rögzítőelemet fúrták, nem bírta a nagy súlyt, a kőzet letört, a karabiner pedig nagy erővel Shurtz arcába csapódott. A kötél meglazult, Jones visszazuhant a hasadékba, újra a fejére esett, a mentőcsapat tagjai közül többen megsérültek. Shurtz egy időre el is ájult, majd magához térve kimászott a barlangból és helyét apja vette az Jones mellett. A szerencsétlenül járt férfi eleinte még kommunikált a barlangásszal, de hamarosan már nem válaszolt a kérdésekre és légzése lelassult. A felesége egy rádiós eszközön keresztül még beszélt hozzá egy ideig, de Jones neki sem válaszolt, ekkor már öntudatlan volt.

A férfit november 25-én 11 óra 56 perckor nyilvánították halottá,

miután a helyszínre érkező Brandon Kowallis (aki utolsó óráiban Jones mellett volt) észrevette, hogy néhány kétségbeesett rángás után Jones lábai megmerevednek. A pulzusát sokáig nem tudták kitapintani, de egyértelmű volt, hogy a férfi, miután 28 órát töltött fejjel lefelé, végül meghalt, valószínűleg szívmegállás miatt.

John Jones soha nem jutott ki a hasadékból, amibe beszorult: a mentőcsapat döntése alapján úgy döntöttek, hogy nem próbálkoznak meg a test kiemelésével, mivel nagyon kevés esély volt a sikerre, a barlangászok számára viszont veszélyes lett volna a folyamat. A járatot ezért inkább robbanószerek és cement segítségével örökre lezárták a nagyközönség előtt, John Jones pedig itt lelt végső nyugvóhelyre. A döntés ellen sok barlangász tiltakozott, mondván, hogy a barlangrendszer közkedvelt, és egyetlen tragédia nem ok a teljes tiltásra. Ezen a véleményen volt Dale Green, a Nutty Putty felfedezője is, aki úgy gondolta, hogy a járatok közül csak az a szekció volt igazán veszélyes, ahol Jones beszorult.

(Forrás: Salt Lake Tribune, How Stuff Works, Brandon Kowallis, Fotó: plastelina.sk/Wikimedia Commons, Vilkasss/Pixabay, a borítókép csak illusztráció)