Édentől keletre

A közeli öböl, Twofold Bay a déli féltekének harmadik legmélyebb természetes kikötője, és a mai napig ez a 12-ből az egyik nyilvántartott, partközeli gyülekezési helye a déli sima bálnának (Eubalaena australis). Jobb pontot a halászatra tehát keresve sem lehetett volna találni. Alexander Davidson, aki eredeti mesterségét tekintve ács volt, az unokájával „Fearless” George Davidsonnal húzott fel először egy kis bálnavadász állomást Twofold Bay partjaitól 7 kilométerre.

Tízezer éves barátság

A kardszárnyú delfinek vagy más néven gyilkos bálnák minden évben akkor jöttek el, amikor kezdett beköszönteni a tél. Északról érkeztek, és táplálékot kerestek az itteni, melegebb vizekben. Davidsonékat ezek az állatok kezdetben idegesítették, hisz folyton a halászok és a prédájuk közé keveredtek.

Ám minden megváltozott, mikor pár helyi bennszülött csatlakozott a halászokhoz.

A bennszülöttek elmesélték az európaiknak, hogy ők már legalább tízezer éve mentek bálnára ebben az öbölben, és ezalatt az idő alatt egyedi kapcsolat fejlődött ki köztük és a kardszárnyúak közt.

A nyelv törvénye

Ami ezután következett, arról elsőként a Sydney Morning Herald számolt be 1930. szeptember 18-án. A lap szerint a kardszárnyú delfinek felkutatták a sima bálnákat, akik az öböl szája előtt gyülekeztek, és közelebb terelték őket a partokhoz. Amíg a csapat csapdába ejtette a bálnákat az öbölben, az egyik hím a bálnavadász állomáshoz úszott, és addig csapkodott a farkával, míg fel nem keltette a halászok figyelmét.

Miután a halászok elejtették a bálnákat (a legjobb évben 22 állatot is fogtak), a tetemeket egyetlen éjszakára a hajóhoz kötözve a vízben hagyták. A kardszárnyúak pedig felfalták a halott állatok ajkait és nyelveit – azokat a részeket, melyek a halászok számára úgysem bírtak értékkel –, de nem bántották sem a bálnazsírt, sem a csontokat. Ezt az egyezséget a halászok és a gyilkos bálnák közt úgy nevezték, hogy a nyelv törvénye.

Öreg hal és a halász

A hímet, aki a gyilkos bálnákat vezette, és értesítette a halászokat a fogásról, a helyiek Öreg Tomnak (Old Tom) vagy a Gyilkosok Királyának becézték. Az egyezséget, a nyelv törvényét pedig a Davidson család cetvadászainak három generációja több mint száz éven át betartotta.

Mesélik, hogy a halászok segítettek kikeveredni a kardszárnyúaknak, ha hálóba gabalyodtak, a kardszárnyúak pedig elkergették a cápákat a kisebb halászcsónakok közeléből.

Elveszett paradicsom

A törvényt az ember 1923-ban szegte meg. Ekkor egy John Logan nevű férfi, aki állattenyésztőként dolgozott, de az első világháborúban katonai állatorvosként szolgált, kihajózott George Davidsonnal. Velük tartott John Logan lánya is, és az eseményeket az ő elbeszéléséből ismerjük. E szerint az öbölben Öreg Tom kiszúrta a kis halászhajót, és arrafelé terelt egy kisebb bálnát. Davidsonnál volt szigony, szóval egyből meg is szigonyozta az állatot.

Ekkor figyelt fel Logan arra, hogy távolabb vihar közeledik, és emiatt arra jutott, hogy valószínűleg ez lesz az utolsó bálna, amit a szezonban fognak. Logan nem akarta tehát, hogy a tetemet a vízben hagyják, mert félt, hogy Tom felfalna mindent. Davidson kérdésére, hogy mi lesz akkor Tommal, Logan azt válaszolta: a fenébe Tommal. Ezután Logan megkísérelte behúzni a cetet a hajóba, Tom viszont küzdött a részéért. A huzavonában a kardszárnyú elvesztette néhány fogát, és Logan ekkor ébredt rá arra, hogy lényegében halálra ítélte az állatot.

Öreg Tom tetemét néhány évvel később találták meg, a hiányzó fogak helyén elfertőződött az íny, és az állat éhen pusztult.

Tom csapata pedig többé nem bukkant fel az öbölben. Egyesek szerint Tom halála miatt. Mások úgy gondolják, hogy 300 kilométerrel feljebb, Jervis Bay-ben norvég halászok ejtették el őket. John Logan pedig szégyenében múzeumot alapított Tomnak, ahol a mai napig meg lehet tekinteni az állat csontjait.

Mi igaz az egészből?

Ilyesféle kollaboráció értelmesebb vízi emlősök és az emberek közt nem ritka, előfordult máshol is, sőt a Twofold Bay-beli eset annyiban fontos, hogy a többitől eltérően a 20. század elején ezt relatíve jól ledokumentálták. Aki rákattint a Morning Herald linkjére, láthat korabeli fotókat is a Davidson család tagjairól és a gyilkos bálnákról. Rengeteg szemtanú is akadt. A 100 éves szövetség annyiban persze óvatosságra int, hogy a kardszárnyú hímek 29 évig élnek a természetben, igaz előfordulnak 50-60 éves példányok is.

A legvalószínűbb tehát, hogy tényleg köttetett valamiféle paktum a gyilkos bálnák és az emberek között, messze nem kizárt azonban, hogy nem csak egy Old Tom vezette a csapatot, hanem akár több is.

A történet drámai vége pedig vászonra kívánkozik (olyannyira, hogy George McKee, aki az ABC-nek forgatott az esetről dokumentumfilmet, egy ideig a játékfilm forgatókönyvén is dolgozott – de ez utóbbinak nem találtam semmi nyomát), ám a Kelet-Európában szocializálódott, csúnya, cinikus énem nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy Tom kiállított csontjai a mai napig 50000 látogatót vonzanak évente. Akik nem csak ezért fizetnek, de nyilván szép summát is hagynak a városban.

Persze akik szeretik a happy endet, akár tekinthetik úgy is, hogy mivel 1979 óta Ausztráliában tilos a bálnavadászat, Öreg Tom, ez a legendabeli kardszárnyú, az idegenforgalom felpörgetésével továbbra is gondoskodik a helyiekről.

(Képek: Pixabay, Killer Whale Museum)