Modern társadalmunkban valami még a koronavírusnál is gyorsabban terjed, ez a valami pedig nem más, mint az „elmagányosodás járványa”, aminek valódi egészségügyi következményei lehetnek. Evolúciósan szükségünk van szociális kapcsolatokra, testünk és agyunk pedig rosszul reagál ennek hiányára. Ellenben jó hír, hogy egészségügyi szempontból már az is jelentős javulást eredményezhet, ha mindössze egy-két jó barátunk van: kutatások szerint azok a fiatal felnőttkorba lépő tinédzserek, akiknek néhány közeli barátjuk van, alacsonyabb szociális szorongást és kevesebb depresszív tünetet mutatnak, mint azok, akik szélesebb baráti körben mozognak. Fontos figyelembe venni ugyanakkor, hogy mindazon barátságtípusaink, amelyek köré életünket építjük, igen széles skálán mozoghatnak. Hogy ez miért fontos? Egyrészt célszerű felismerni tendenciáinkat, különösen akkor, ha ezek kihatnak közérzetünkre, jóllétünkre. Ámbár ez nem is olyan könnyű, tekintve, hogy a valódi társadalmi interakciók komplexebbek, az idő tengelyén a barátságok stílusai változhatnak, amik ráadásul összefüggést mutatnak az egyén magányosság érzése, jólléte, vagy a kognitív működésének eltérő szintjeivel.
Ray Kurzweil jövőkutató szerint - aki egyébként jelenleg a Google-nak dolgozik különböző, mesterséges intelligencián alapuló technológiákon - 2029-re a gépek megközelítik az emberek képességeit, már ami a beszédet illeti. Ám még ha jóslata valósággá is válik, azért ez még kevés, hogy barátként tekintsük rájuk, elvégre az ember nem csupán beszélget, de mondjuk szórakozni is eljár a barátaival. A Techradar szerint a Hanson Robotics találmánya, Sophia, az intelligens robot hajaz leginkább egy valódi emberre, amit egyébként Audrey Hepburn képére mintáztak. David Hanson, a Hanson Robotics alapító-igazgatója szerint Sophia arca rendkívül kifejező, emellett "látja" a környezetét, és a nyelvképzés képességének is birtokában van. Persze ez csupán egyetlen példa, a technológia ilyen ütemű fejlődésével pedig idővel a robotok mimikája még emberibbé válhat. Ezzel csak egy a baj, méghozzá a "hátborzongató völgy" jelensége, melynek fogalmát Masahiro Mori, japán robotikakutató, a Tokiói Egyetem professzora alkotta meg 1970 körül. A jelenségre sokáig nem figyelt fel a tudományos világ, az utóbbi években azonban egyre gyakrabban kerül terítékre. A hátborzongató völgy jelensége azt jelenti, hogy egy alakot vagy figurát annál rokonszenvesebbnek találunk, minél emberszerűbb vonásokkal rendelkezik, ám ez a folyamat egy ponton váratlanul megtörik: ha a robot már inkább humanoid, de még nem tökéletesen, akkor már emberszerű objektumként észleljük, amelynek vannak robotszerű vonásaik.
A robotszerű vonásokkal rendelkező emberi inger azonban természetellenes hatást kelt.
Ez a jelenség kölcsönözte például a Terminátor félelmetes auráját. Az emberi külső és a természetellenes viselkedés (ösztönös reakciók és mimika hiánya, robotos mozgás, örökké kimért hang) ütközése nyomasztó érzést kelt bennünk, vagyis amíg a technológia nem ér el olyan szintre, hogy tökéletes androidokat alkossunk, addig a stilizált emberi tulajdonságokkal és vonásokkal rendelkező, de robot mivoltukat félreérthetetlenül jelző gépezetek gyártása tűnik a helyes iránynak.
A Forbes egy korábbi cikke taglalja a témát, miszerint noha érthető módon sokakat a plafonra lehetne kergetni azzal, ha "kapcsolatról" beszélnek ember és robot között. Ám a helyzet az, hogy az emberi agy nagyon könnyen megtéveszthető - részben amiért eredendően szükségünk van kapcsolatokra -, és ahogy a robotok kommunikációja egyre kifinomultabbá válik, úgy egyre könnyebb megfeledkezni arról, hogy valójában nem egy másik emberrel "diskurálunk".
Talán nem is gondolnánk, hogy Arisztotelészt, a bölcs görög filozófust már több mint kétezer évvel ezelőtt foglalkoztatta a barátság gondolata, és alapvetően három "barátság-kategóriába" sorolta ezt a fajta kapcsolattípust:
A gyönyörszerzésen alapuló barátság: az első barátságtípus Arisztotelész rendszerében a gyönyörűség érzésén alapul. Dr. Garaczi Imre filozófus szerint itt már a szerelmi kapcsolat érzése is szerepet játszik, ám ha bármilyen okból elmúlik az az örömérzés, amit a másiktól kapunk, akkor jó eséllyel megszűnik a barátság látszata is. Niklas Gökle, a Medium szerzője szerint a barátságnak ebben a fajtájában valóban az öröm és az élvezet dominál, viszont nem csupán szerelmi értelemben. Ő főleg azokat a barátságokat sorolja ide, amiket fiatalkorunkban kötöttünk, mert mondjuk sok időt töltöttünk azonos helyen, illetve ugyanazon az életszakaszon mentünk keresztül.
A haszonalapú barátságok gyakran olyan személyek között jönnek létre, akik már elfogadták, hogy az életben vannak kompromisszumok, az emberi kapcsolatokban pedig tranzakciók. A haszonelvűség ugyanakkor nem egyenlő azzal, hogy kizárólag anyagi előnyök miatt vagyunk jóban valakivel, hiszen más módon is lehet jutalmazó egy kapcsolat. Például, ha nem feltétlenül egyezik mindenben a véleményünk, de a másik fél mindig képes megnevettetni, akkor adott esetben ez a lelki plusz is elég a kapcsolat fenntartásához.
Az egyenlőségen alapuló barátság: ez az Arisztotelész által tökéletesnek vélt barátság, ahol a felek nem kapni, hanem adni szeretnének, és önmagukért szeretik egymást, pontosabban mindazon tulajdonságokért, amiket magukban hordoznak. Ez a kapcsolat nem azon múlik, hogy a másik mit tesz meg értünk, vagy hogyan érezzük magunkat a jelenlétében, hanem egyszerűen azért jöhetett létre, és maradhat fenn, mert őszintén értékeljük a személyiségét, a bátorságát, amivel kiáll különböző helyzetekben, vagy a szorgalmát, amivel nap mint nap tesz a céljaiért.
Nyilván ez a fajta kötődés is adhat számunkra örömöt és hasznosságot, de ez inkább egyfajta melléktermék, nem a fő cél.
Az ilyen tartós barátságokban - Arisztotelész szerint - az emberek önmagukkal és a barátjukkal is jók. Ez az egyenlőségen alapuló viszony ennek értelmében csak jó, erkölcsös személyek között jöhet létre.
Például azért, mert sokkal több mindenre alkalmazta a barátság kifejezést, mint ahogyan azt napjainkban használjuk. Ezzel a szóval jellemezte a polgárok együttműködését, a családi-rokoni, és az úr-szolga viszonyokat, vagy akár a királyok, istenek tiszteletét. Ráadásul az ókorra jellemző filozófiának megfelelően írásaiban végig férfiakról beszél. Ha mindezt figyelembe vesszük, akkor eléggé kérdéses, hogy a barátságról alkotott ősi nézetek mennyiben felelnek meg a más nemű, több ezer évvel később élő emberek helyzetére. A jelennel való összehasonlítás így inkább egyfajta izgalmas gondolatmenet, mintsem kőbe vésett igazságtétel. Ezt alátámasztja Tony Prescott, a kognitív idegtudományok professzora és a Sheffieldi Egyetem Sheffield Robotikai Intézetének igazgatójának értekezése is, amely szerint a robotokból idővel még jobb társaink lehetnek azáltal, hogy a másokkal való társadalmi interakció felépítését szolgálják, valamint segítik az embereket társadalmi készségeik fejlesztésében vagy önértékelésük növelésében.
(Fotó: Getty Images Hungary)