A Route4U ingyenes szoftverrel segíti az önkormányzatok idősellátását

2020 / 04 / 29 / Justin Viktor
A Route4U ingyenes szoftverrel segíti az önkormányzatok idősellátását
A Covid-19 vírus elsősorban a hatvan év felettieket veszélyezteti, ezért számukra rendkívül fontos, hogy életük és egészségük védelmében lehetőleg minél kevesebb idegennel érintkezzenek. Ennek megszervezésében segít az őket ellátó önkormányzatoknak a Route4U startup.

Akadálymentes térkép

A Route4U egy magyar startup, mely 2015 óta fejleszti akadálymentességi térkép alkalmazását, mellyel a kerekesszékkel élőknek segítenek eligazodni a világ nagyvárosainak kevésbé akadálymentesített közterein, járdáin és gyalogátkelőhelyein, egyszóval bárhol, ahol hasznos lehet előre tudni, hogy önerőből képesek lesznek-e bejárni az adott területet, bejutni egy adott épületbe, vagy sem.

A Route4U csapata eddig megnyerte már a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány két Be Smart startup versenyét, valamint a StartUp Europe Awards Hungary MOBILITY kategóriáját is, és Európa számos országában eredményes önkormányzati kapcsolatokat építettek ki. A koronavírus pandémia okozta helyzetre reagálva úgy döntöttek, hogy a nehéz helyzetbe került magyarországi önkormányzatok segítségére lesznek, egy ingyenesen elérhető és az idősek ellátásának koordinációját támogató szoftveres megoldás létrehozásával.

A magányos időseket el kell látni

A kormányrendelet szerint, ha egy 70 évnél idősebb állampolgár vállalja, hogy otthon marad, és erről az önkormányzatot tájékoztatja, akkor az ellátásáról való gondoskodás a települési önkormányzat polgármesterének feladatává válik. 

Ennek megoldásához elsősorban a létező szociális ellátórendszer áll rendelkezésre. Az ellátásban szociális munkások, más önkormányzati intézmények, valamint a karitatív szervezetek és egyéni önkéntesek is szerepet vállalhatnak, így bár a többletfekadatok elosztása hatékonyabbá, az ellátás megszervezése viszont napról-napra egyre bonyolultabbá válik.

Ingyenes munkaszervező szoftver

A Route4U ezen segítendő olyan alkalmazást fejlesztett, amely megkönnyítheti az önkormányzatok számára az otthoni ellátás koordinációját. A web-alapú program lényege, hogy könnyen kezelhető felületet nyújt a felmerülő igények megszervezésére a rendelkezésre álló kapacitással, valamint biztosítja a rendelések teljesítésének nyomon lehet követését is. 

Mivel a projekt fejlesztői a programot ingyen bocsátották a magyarországi önkormányzatok rendelkezésére, így az informatikai beszerzésekre vonatkozó bürokratikus jogszabályi előírásoknak való megfelelés és az elvonások hatására előállt, a megszokottnál is szűkebb költségvetési lehetőségek sem akadályozzák a hozzájutást a hatékony munkaszervezési eszközhöz.

„A Route4U navigációs alkalmazás fejlesztése, értékesítése és működtetése során az elmúlt években sok magyarországi önkormányzattal kerültünk kapcsolatba."

"A járvány kitörésekor világossá vált, hogy átmenetileg nem az úthálózatok fejlesztése, akadálymentesítése lesz számukra a fő prioritás. Azon kezdtünk el gondolkodni, hogy meglévő erőforrásainkat, kapcsolatrendszerünket miként tudnánk a leghasznosabban egy fontos társadalmi ügy szolgálatába állítani. Így született meg az idősek otthoni ellátást támogató eszköz ötlete, amelyet több körben tesztelve állt elő a jelenlegi platform”

– mondta el Bodó Péter, a Route4U kerekesszékes navigációt fejlesztő startup alapítója.

A szolgáltatás az Otthoniellátás weboldalon érhető el, az érdeklődő önkormányzatok és szociális intézmények az [email protected] e-mail címen jelezhetik igényüket.

A kapcsolatfelvételt Bodó Péter is várja, a [email protected] emailen és/vagy a +36 70 931 8382 mobilszámon.

(Forrás: Route4U Képek: Route4U)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Ez a szájon át szedhető gyógyszer az Ozempicnél is hatásosabb fogyasztószer lehet
Ez a szájon át szedhető gyógyszer az Ozempicnél is hatásosabb fogyasztószer lehet
A kísérlet során három hónap alatt a résztvevők dupla akkora testsúlytól szabadultak meg, mintha Ozempicet szedtek volna. Ráadásul az amycretin szájon át bevehető tabletta.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.