A Sony autója még az utasok hangulatát is érzékeli

2020 / 01 / 08 / Bobák Áron
A Sony autója még az utasok hangulatát is érzékeli
Ha 2010 táján tippelnünk kellett volna, hogy mit találnánk, ha tíz évet előreutazhatnánk az időben, elég sok elképzelésünk lett volna: repülő autók, teljesen valósághű virtuális valóság, VB-győztes magyar válogatott. De a harmadik világháborúra is előbb tippeltünk volna, mint hogy a Sony autót fog gyártani.

Nos, annyiban igazunk lett volna, hogy a japán cég egyelőre még nem gyárt autókat, ugyanis a Las Vegas-i CES elektronikai kiállításon bemutatott Vision-S csak egy teljesen egyedi prototípus, az viszont tény, hogy fülétől a farkáig, avagy hűtőrácstól a csomagtartóig csaknem 100%-osan Sony.

A hűtőrácsot persze inkább hívhatnánk díszrácsnak, hiszen az autó teljesen elektromos, a motort tehát nemigen kell hűteni. Ez amúgy az egyik fontosabb dolog, ami nem Sony az autóban, a 200 kW-os (268 lóerős) elektromos duál motort a Magna nevű autóalkatrész-beszállító gyártotta le, ahogyan magát a platformot is. Nagyrészt tehát nekik köszönhető, hogy a kocsi mindössze 4,8 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebessége pedig 240 km/h-ban tetőzik.

Ahogy említettük, minden más viszont a Sony érdeme, és ők éltek is a lehetőséggel, hogy telepakolják a kocsit extrábbnál extrább dolgokkal. A Vision-S elsősorban emiatt érdekes, vagyis amiatt a rengeteg jövőbemutató, sokszor futurisztikus technológia miatt amit beépítettek a kocsiba.

A dolog ott kezdődik, hogy a Vision-S-ben 13 kamera van,

3 lidar és 17 egyéb szenzor mellett, vagyis a kocsi összesen 33 különböző érzékelővel van felszerelve. Az oldalsó visszapillantók helyén kamerákat találunk, amelyek képét az autó egész műszerfalán végighúzódó, érintésérzékeny kijelző (azaz a panorámakijelző) szélén látjuk. De kijelzőt találunk a középső visszapillantó helyén is, amelyen a hátsó kamera képét láthatjuk valós időben.

A kocsi Level 2+ szintű önvezető technológiával rendelkezik, vagyis képes önállóan sávot váltani, tartani a sebességét, parkolni, emellett megtalálható benne a Teslákból ismert "summon" funkció is, vagyis a leparkolt autót a telefonunk segítségével magunkhoz hívhatjuk.

Ezeket persze sok autó tudja, de a Sonynak sikerült néhány olyan dolgot is villantania, amilyet még nem nagyon láttunk. A Vision-S-ben a Bosch utastérfigyelő technológiájához hasonló megoldást találunk, ami figyelmezteti a sofőrt, ha túl fáradtnak tűnik, de állítólag arra is képes, hogy ha alvó embert lát a hátsó ülésen, akkor az ülés körüli hőmérsékletet ennek megfelelően állítsa be. Ennél is ígéretesebb és rejtélyesebb dolog, hogy a Sony szerint

az autó az utasok hangulatához igazítja a hőmérsékletet.

Ezt részletesebben nem fejtették ki, de gyanítjuk, hogy arról van szó, hogy a gépi intelligencia felismeri, ha valaki mondjuk fázik, és feltekeri a fűtést.

A Vision-S jövőbemutató képességei itt még nem érnek véget. Ha zenét hallgatva ülünk be a kocsiba, ugyanaz a zene automatikusan elindul az autó hangszóróin is, ami a Sony szerint igazi 360 fokos surround hangzást biztosít. Persze csak ha akarjuk, hiszen a Vision-S-ben minden üléshez külön hangszóró tartozik, így úgy is beállíthatjuk, hogy csak mi halljuk. A Sony állítása szerint az autó megtanulja a szokásainkat, a kedvenc zenéinket, az útvonalakat és a vezetői beállításokat is, így minél többet használjuk a járművet, annál inkább képes az igényeinkhez igazodni.


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Készül az első légibusz, amivel harminc ember utazhat egyszerre
Készül az első légibusz, amivel harminc ember utazhat egyszerre
A Sora Aviation elektromos légi járművéhez már fejlesztik az akkumulátort, a jármű 2031-ben állhat szolgálatba.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.