Garry Nolan a Stanford Egyetemen tanít kórélettant, a kutatásai pedig a rákos betegségektől az immunrendszerig terjednek, és robusztus életművet tudhat a háta mögött: 300 kutatási publikáció, 40 szabadalom az USA-ban, valamint 8 biotechnológiai vállalat megalapítása. Nolan professzor ezek mellett viszont a rejtélyes légköri jelenségek, az UAP-ok (vagy a köznyelvben UFO-k) után is kutat 10 éve. A professzorral a Motherboard készített hosszabb interjút, ezt foglaljuk most össze röviden.

Nolan professzor nem egészen úgy keveredett az UFO-kutatásba, mint Pilátus a Krédóba, mivel ő aktívan, igaz amolyan hobbiként járt utána az igazságnak az Atacama-idegen néven elhíresült múmia után. Erről az apró múmiáról sokáig azt gondolták, hogy egy idegen maradványa, a professzor azonban bebizonyította, hogy csak egy genetikailag rendkívül mutálódott dél-amerikai eredetű embrió. Habár ez nem nyerte az UFO-hívők tetszését, felkeltette az érdeklődését több kormányhivatalnak, valamint repülési vállalatnak, akik azt szerették volna, ha a professzor megvizsgálja a különböző UAP-incidensekben sérült pilóták leleteit. Ezek nagyjából három csoportba voltak oszthatóak: egyrészt az MRI leletekről kiderült idővel, hogy azok nem az incidensek következményeiként festettek különösen, hanem csak a pilóták esetén jellemzően erősebb a kapcsolat bizonyos agyterületek között. A másik az a tünetcsoport, amely a legtöbb esetben előfordult, és amelynek ma már neve is van: ez a Havanna-szindróma. Ám amint felmerült, hogy emögött egy idegen nemzet állhat, Nolan professzor kutatásait leállították, és az anyagot titkosították. Ám ezen túl is akadt egy csomó egyéb tünet olyan páciensek esetén, akik találkoztak azonosítatlan repülő tárgyakkal. Őket különböző módszerekkel vizsgálták meg, még a pszichológiai kiértékelésük is megtörtént, hogy kiderüljön, mentálisan stabilak-e. Nolan professzor a szakterülete miatt a vérképelemzést végezte el, ám mivel a vizsgált betegek esetén az incidens óta évek teltek el, ezekből túl sok következtetést nem lehetett levonni.

A professzor egyébként körülbelül 100 orvosi leletet nézett át, és a páciensek negyede halt meg azóta.

Ennél valamivel többre jutottak az UAP-incidensek után maradt tárgyi leletekkel. A professzor ugyanis tömegspektrometriát használó eszközöket is fejlesztett, melyek alkalmasak voltak ezeknek a gyakran több évtizedes leleteknek az analizálására. A professzor elmondása alapján több tárgyi lelet egyszerű fém, amely megtalálható a Földön, és az esetek nagy részében ezekben nincs is semmi szokatlan, kivéve hogy a szóban forgó fémet bárhol is vizsgálják meg, más és más az összetétele az egyes helyeken. Magyarán nem homogén struktúrájú fémekről beszélünk. A professzor eddig 12 ilyen tárgyat vizsgált meg nagyjából, és ezeknek az a közös vonása, hogy nincs bennük semmi egységes, hanem amolyan fura keverék mindegyik – hasonló elemekből épülnek fel, de eltérőek bennük az arányok.

Az egyik anyag az 1957-es Ubatuba-incidensből (Brazília) származott, és a kutatók két mintát is vizsgáltak ugyanazzal a készülékkel – az egyik esetben az összetétel teljesen megfelelt a földi magnéziumnak, a másik esetben viszont a magnézium rendkívül megváltozott izotóp arányát állapították meg. Ez utóbbi olyan 30 százalékos eltérést jelentett az átlag földi magnéziumhoz képest.

A különös az egészben, hogy manapság, költséges módszerekkel ugyan, de ilyen magnéziumot mi is elő tudnánk állítani, csak a jelenlegi tudásunk szerint erre nincs semmi okunk, mivel az eltérő arányokkal rendelkező magnéziumnak nincs semmi különleges tulajdonsága, ami miatt létre kellene hoznunk. Magyarán az anyag csak mesterségesen alakítható ilyen szerkezetűvé, de nem tudjuk, hogy ki és miért alakítaná, pontosabban alakította hetven éve át így ezt az anyagot. Egyébként az ilyen anyagok jellemzően úgy maradnak hátra, hogy az azonosítatlan repülő tárgy mintegy „kiköpi” ezeket – több szemtanú is arról számolt be, hogy a repülő tárgyak instabilnak tűntek, majd kivetetettek magukból több tárgyat is, ami után visszanyerték a stabilitásukat és elrepültek. Többen ezért feltételezik, hogy ezek az anyagok valami olyasmik lehetnek, mint a kipufogógáz – tehát hozzájárulnak az eszköz meghajtásához, majd mikor már nincs rájuk szükség, az eszköz kiveti őket magából. Vagyis adataink után vannak, de jelenleg több a kérdés, mint a válasz ezekkel az anyagokkal kapcsolatban. A professzor ezután a következő hasonlatot említi:

„Tegyük fel, hogy ma nincsenek tranzisztoraink, és az egyik UAP ledobott egy nagy darab germániumot, amelyben más elemeket is találunk – magyarán egy tranzisztort. Nekünk azonban fogalmunk sem lenne a dolog funkciójáról, és csak értetlenkednénk, hogy miért használna valaki ilyen fura szennyeződéssel teli germániumtömböket… mi ez?”

A kutató szerint ezekre választ kaphatunk, ha megvizsgáljuk ezeket a tárgyakat olyan következő generációs eszközökkel, amelyek már az amorf tárgyak atomi szintű elemzését is lehetővé teszik, amire hamarosan sor is kerülhet.

(Fotó: Pixabay/tombud)