A számok – mondják – nem hazudnak, ha pedig ez így igaz, akkor azt látjuk, hogy papíron az orosz katonai különleges egységek, tehát (egyelőre fogalmazzunk így) a hadi céllal bevethető speciális kiképzést kapott katonák száma 17000, míg az ukrán oldalon 4000 ilyen harcost találunk. Azonban, hogy megérthessük a Szpecnaz szerepét egy ilyen konfliktusban, ahhoz több szempontot is figyelembe kell vennünk. Például, hogy nem minden elit egyenlő.

Szpecnaz a szpecnaz ellen

Egy kommandósokról szóló cikkben talán kiábrándító előkaparni az etimológiát, de itt és most erre mégis szükség van, mivel a szpecnaz vagy spetsnaz (Войска специального назначения) nem egy jól beazonosítható egységet jelent, ehelyett ez egy gyűjtőszó, ami nagyjából annyit tesz, hogy különleges erő. Ez alá pedig persze manapság rengeteg minden tartozik, olyannyira, hogy több orosz nyelvterületen is a saját különleges egységeiket (ezek után tehát nem meglepő módon) Szpecnazként emlegetik. Épp ezért létezhet tehát például ukrán Szpecnaz is, sőt, ha úgy általában beszélnek az amerikai speciális erőkről, akkor azt amerikanskiy spetsnaz-nak mondják az átlagemberek. Történelmileg viszont a Szpecnaz az az orosz (korábban szovjet) katonai hírszerzés alá tartozó különleges erőt jelentette.

Ami a múltat illeti: az eredeti Szpecnaz a GRU, azaz az orosz katonai hírszerző szolgálat alatt jött létre 1957. augusztus 29-én. Ekkor még minden katonai körzetnek és flottának volt saját Szpecnaz-egysége. Eltelik 24 év, és a KGB akkori vezetője ebből a katonai Szpecnazból szervezte meg az ország első terrorelhárító egységét, majd ezeket a kilencvenes évektől a napjainkig újabb és újabb különleges egységek követték, amiket mind más és más céllal szerveztek meg. Ezzel együtt viszont az eredeti, tehát a GRU alá tartozó Szpecnaz is megmaradt természetesen.

Reflektorfényben a Szpecnaz

Akik elmúltak harmincöt-negyven évesek, azoknak talán dereng valami a szocialista évekből itt Magyarországon, de az egészen biztos, hogy ekkoriban nem nagyon hallhatták a Szpecnaz-kifejezést. Sőt jó eséllyel találkozhatott az ember hamarabb valamely nyugati különleges alakulat nevével, mint az oroszéval. Mindez nem véletlen, a szovjet vezetés nem hencegett ezekkel a katonákkal akkortájt, így a létezésükről egészen a Mihail Gorbacsov-féle nyitásig elég kevesen tudtak. Mindez nyugaton is nagyjából ekkortájt változott, és a Szpecnaz bizonyos értelemben kilépett a globális rivaldafénybe, amikor egy disszidált GRU ügynök, bizonyos Viktor Suvorov könyvet írt róla 1987-ben Spetsnaz: The Story Behind the Soviet SAS címmel.

Ezzel együtt pedig elindult a Szpecnaz egyfajta mitizálása – egy olyan kőkemény, de kegyetlen katonai erő képe bontakozott ki, amelyben az igazság és a kitaláció keveredett egymással.

A poszt-szovjet Szpecnaz

A szpecnaz szó a Szovjetunió utáni Oroszországban tehát nagyjából minden különleges erőt lefedett a rendőri, SWAT-jellegű egységektől kezdve a terrorelhárításon át egészen a katonai műveletekig. Ekkoriban azonban végbement egy másik, a szovjet korszakkal épp ellentétes folyamat is: tehát ahelyett, hogy (többé-kevésbé) rejtegették volna ezeket az egységeket, inkább vígan hirdette az akcióikat az állami média, mint a patriotizmus csimborasszóját. A közvélemény ekkor tanulta meg több különleges erő nevét is, mint amilyen az Alpha, a Vityaz vagy az SOBR.

A Szpecnaz Ukrajnában

A fentiekből adódik, hogyha az ember azt olvassa a sajtóban, hogy megjelent Ukrajnában a Szpecnaz, akkor azt az adott régió tekintetében lefutott meccsnek tarthatjuk. A helyzet azonban ennél némileg komplikáltabb, és röviden annyit lehet elmondani, hogy ezeknek az egységeknek megvan a szerepe egy-egy hadműveletben, de ez csak annyit jelent, hogy fogaskerekek egy nagyobb gépezetben. Igaz, ez a szerep alkalmanként rendkívül fontos. Miként a 444 cikke írja a korábbi, tehát a 2014-es konfliktus elejéről:

„Február 27-től kezdve nagyszámban tűntek fel a Krímben jól felfegyverzett, kiválóan képzett, egyenruhás, ám felség- vagy alakulatjelzést nem viselő katonák. A magukat „helyi ellenállóknak” mondó fegyveresek gyorsan és hatékonyan megszállták a Krím jelentős stratégiai pontjait, elvágták a félszigetet Ukrajna többi részétől. A televízió- és rádióállomások és közigazgatási épületek gyors elfoglalását követően a kijevi kormány de facto elvesztette az ellenőrzését a Krím felett.

A helyi lakosság és az orosz média hamar „kis zöld emberkék” néven kezdte el emlegetni ezeket a katonákat. Az orosz vezetés hivatalosan mindvégig tagadta a részvételét az eseményekben, noha a megszállók felszereléséből és fegyverzetéből kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy orosz különleges erőkről van szó.”

A fenti egy igen félreérthetetlen példázata a Szpecnaz egyik szerepének, vagyis hogy gyorsan beszivárognak az ellenséges területre, és biztosítják a stratégiailag fontosabb pontokat. Ez a típusú Szpecnaz azonban inkább az olyan nyugati könnyű gyalogságra hajaz, mint az amerikai U.S. 75th Ranger Regiment vagy a brit 16th Air Assault Brigade, semmint a tényleges speciális egységekre. Ennek oka pedig Moszkva céljában keresendő: az orosz vezetés a Szpecnazt abba az irányba viszi el, amit politikai hadviselésnek lehetne nevezni – tehát keverednek a hagyományos katonai hadműveletek az álcázott „aktív megoldásokkal”.

Ettől független a Szpecnaz az orosz hadsereg legfontosabb elit ereje, amely bár tehát a katonai hírszerzés alá tartozik, időnként „kölcsönadják” őket a különböző területi parancsnokságoknak háború idején. Jelenleg tehát nagyjából 17000 Szpecnaz katona lát el szolgálatot, akik ennek megfelelően a hadsereg elitjét jelentik, de miként arra az egyik szakértő céloz: nem minden elit egyenlő. Ennek oka, hogy bár nagyon komoly erőfeszítések irányultak arra, hogy például a Szpecnaz kizárólag önkéntes és hivatásos katonákból álljon, ezt nem sikerült megvalósítani annak ellenére sem, hogy az arány náluk sokkal jobb, mint az orosz hadseregben egyébként. Vagyis akadnak, akik a sorkatonai szolgálatuk töltik itt. Az arány egyébként 70-80 százalék a professzionális katonák javára, és azt is mindenképp meg kell említeni, hogy a KSSO (Komandovanie sil spetsial'nalnykh operatsii) valamint pár egyéb dandár esetén elérték a 100 százalékot is.

Ez a 17000 fő tehát zömében inkább könnyű gyalogosoknak tekinthető, viszont akadnak köztük olyanok, akik már jobban hasonlítanak a klasszikus különleges erőkre – ezek közé tartozik a fentebb már említett KSSO. Azonban ezeknek a tradicionális értelemben vett „kommandósoknak” a száma összesen valamivel több mint 1000 főt jelent. A KSSO pedig különösen fontos épp most – a 2013 óta működő erő a tűzkeresztséget épp a Krím elfoglalásakor élte át 2014-ben, vagyis nekik a mostani konfliktusokban is jó eséllyel szerep jut. A KSSO körülbelül 500 műveleti tisztet számlál, illetve kiegészül egy helikopteres egységgel is – ez utóbbiak Mi-8/17 felfegyverzett csapatszállítókat és Ka-50/52 támadó helikoptereket használnak. Természetesen ezek az egységek próbálhatják ki először a legújabb katonai fejlesztéseket, mint például a Russkaya Mekhanika A-1 motoros szánokat.

A KSSO tehát tradicionális különleges erő, és egy támadáskor ennek megfelelően ők jelentik a lándzsa hegyét. A gyenge pontjuk viszont épp az, ami az ilyen különleges erőknek általában lenni szokott – ha nem számíthatnak a sebességre, lopakodásra és a meglepetés erejére, akkor könnyen alul maradhatnak. Miután például az udvarias emberek (az oroszok a fentebb, a 444 cikkében említett „kis zöld emberkéket” nevezik így) elindították a puccsot a Krím-félszigeten, gyorsan kiegészültek más haderőkkel, sőt egyes területeken teljesen lecserélték őket a 727. Független Haditengerészet reguláris gépesített csapatai, a 291. Tüzérdandár vagy a 18. Független Motoros Lövészdandár. Mindez azért történt, mert ha az ukrán hadsereg rendezi a sorait, akkor ezek a különleges egységek a szakadárokkal kiegészülve sem biztos, hogy bírták volna az ellenállást.

A Szpecnaz nem feltétlen aduász, de fontos része a paklinak

A Szpecnaz-katona képe, aki egymagában vagy pár társával orosz Rambóként gyorsan elfoglalja Ukrajnát, tehát némileg fals, de ezeknek a katonáknak ettől függetlenül fontos szerep jut. Ez a szerep azonban sokszor furcsa elegyet jelent: nem csak a klasszikus értelemben vett katonai támogatást jelenti, de több esetben kifejezetten politikai missziókat is. Akadnak, akik őket sejtik például néhány olyan helyi milícia vezetőnek a halála mögött a Donbasz régióban, akik nem csak Kijevtől, de Moszkvától is némileg függetlenítették volna magukat – természetesen ezekkel a gyilkosságokkal aztán az ukrán vezetést vádolták meg. Vagyis hírszerzői, politikai és propaganda célokkal egyaránt bevethetőek.

Forrás: 444, Armed Forces of Ukraine, Háború művészete,  Marshallcenter, Military-History

(Kép: Wikimedia Commons/SpetsnazAlpha)