A fizikában a téridőt sokáig statikus háttérként kezelték, ám az általános relativitáselmélet új szemléletet hozott: megmutatta, hogy az óriási tömegű objektumok elgörbíthetik a téridőt, és ezzel befolyásolhatják a közelükben haladó jelek útját – hasonlóan ahhoz, ahogy egy például tekegolyó benyom egy kifeszített gumilapot. Most Eleftherios-Ermis Tselentis (Brüsszeli Politechnikai Egyetem) és Ämin Baumeler (Luganói Egyetem) egy matematikai módszert dolgoztak ki annak vizsgálatára, hogy egy adott téridő-régió statikus-e vagy torzult. A megközelítésük lényege, hogy megfigyelik, miként cserél információt három elméleti megfigyelő – Alice, Bob és Charlie –, és azt vizsgálják, vajon a téridő torzulása megváltoztathatja-e az üzenetek sorrendjét vagy a kézbesítés idejét – számol be róla a New Scientist.

Elképzelhető például, hogy Alice úgy kap meg egy üzenetet, amit Bobnak szántak, hogy eltorzítja annak útját? Vagy akár az is megtörténhet, hogy megfordul az oksági viszony: Bob választ kap Charlie-tól még azelőtt, hogy üzenetet küldene neki? Tselentis és Baumeler olyan egyenletet vezettek le, amely az üzenetek időzítéséből és sorrendjéből következtet arra, történt-e efféle gravitációs beavatkozás.

A Módszer ráadásul nem igényel térbeli helymeghatározást vagy különleges eszközöket – kizárólag az üzenetek időzítésén alapul. Baumeler szerint ezzel sikerül áthidalni az általános relativitáselmélet és az információáramlás – a számítástechnika egyik alapvető fogalma – között régóta húzódó szakadékot.

Pablo Arrighi, a Paris-Saclay Egyetem kutatója megjegyzi: bár léteznek spekulatív elméletek, amelyek szerint számítógépeket lehetne fekete lyukakba juttatni a gravitációs időtorzulás kihasználása céljából (vagyis hogy a lelassult idő miatt lehetségessé válnának a máskülönben végtelen hosszú számítások is), Tselentis és Baumeler új modellje azért figyelemre méltó, mert nem támaszkodik efféle egzotikus elképzelésekre. Hozzáteszi azonban, hogy egy valódi, „gravitációs számítógép” természetesen még mindig inkább sci-fi.

A jelenlegi elméleti modell ugyanis rendkívül elrugaszkodott forgatókönyvekkel dolgozik – például azzal, hogy Alice nagy lazán egy bolygót mozgat el azért, hogy megzavarja az információáramlást. A gyakorlati alkalmazásokhoz azonban értelemszerűen sokkal kisebb léptékű gravitációs hatásokat kellene pontosan megérteni – ezek viszont a hétköznapi környezetben általában elhanyagolható mértékűek.

Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy bizonyos rendkívül precíz eszközök, például az atomórák, már most is képesek érzékelni az apró gravitációs különbségeket. Idővel egyébként Tselentis és Baumeler kutatása új utakat nyithat a gravitáció és az információ összekapcsolására is – akár olyan kozmikus jelenségek révén is, mint a fekete lyukak összeolvadása.

(A cikkhez használt kép illusztráció, az AI generálta/Rakéta.hu)