A Tesla alig hét éve alapított kínai követője már a harmadik autógyárát építi

2021 / 04 / 10 / Rácz Tamás
A Tesla alig hét éve alapított kínai követője már a harmadik autógyárát építi
A Xpeng új vuhani üzemében évi százezer elektromos autó készül majd.

A Teslát 2003-ban alapította meg Elon Musk, a cég pedig az erősen rétegmodell jellegű Roadster után csak 2010-ben kezdte meg az első igazán nagy sorozatban készülő autója, a Model S gyártását. A Tesla jelenleg csupán két gyárban, a kaliforniai Fremontban és Sanghajban gyártja az autókat és az idén tervezi megnyitni harmadik és negyedik gyárát, Texasban illetve Berlin mellett.

A 2014-ben létrejött kínai Xpeng Inc. elektromosautó-gyártó a mai, részben pont a Tesla által megalapozott gazdasági környezetben látványosan gyorsabban tud növekedni. A cég az idei első negyedévben 13.340 példányt gyártott le két modelljéből, ami a tavalyi évi teljesítményhez képest 487 százalékos növekedés, ami még akkor is elképesztő, ha figyelembe vesszük, hogy a COVID erősen befolyásolta a tavalyi gyártási tervek megvalósítását.


Xpeng G3

Xpeng P7

A Xpeng a vuhani helyi önkormányzattal megkötött megállapodást követően bejelentette: megkezdik harmadik üzemük építését, ahol évi százezer darabos autógyártás mellett kutatás-fejlesztéssel is foglalkoznak majd a cég munkatársai.

A cég elnöke, He Xiaopeng nyilatkozata szerint a fejlett elektronikájú, korszerű elektromos járművek népszerűsége robbanásszerűen nő Kínában, a Xpeng pedig igyekszik a keresletet gyorsan kiszolgálni képes megfelelő gyártókapacitásokkal jelen lenni az olyan fontos gazdasági és közigazgatási csomópontokban, mint Vuhan.

Az új üzem építéséről szóló bejelentés alig néhány hónappal követte az előző, hasonló méretű, Guangzhou-ban épülő gyár építéséről szóló hírt, amely a cég egyetlen már működő, szintén Guanzhou-ben lévő és szintén százezres éves kapacitásra tervezett üzeme után a Xpeng második gyára lesz.

Kínában tavaly 1,3 millió elektromos autó kelt el. A tavalyi növekedés 24% volt az előző évhez képest, de az idei évben van piaci elemző (Bloomberg Intelligence), aki ennek több mint dupláját, 54%-os növekedést jelzett előre.

További cikkek a témában:

Megduplázta tavalyi eladását a Tesla az első negyedévben A kínai piac felfutása és a felfrissített S és X modellek iránti erős érdeklődés bőven ellensúlyozta a gyártási nehézségeket az amerikai villanyautós cégnél.
Jönnek a hidrogénhajtású fehér furgonok A Renault után a Peugeot, Citroën és Opel márkánál is felbukkan a kisteherautó-kínálatban a tiszta és gyorsan újratankolható hajtástechnológia.
A kínai hadsereg attól fél, hogy a Tesla az autók kameráival őket figyeli A Tesla autói nem parkolhatnak katonai intézmények területén vagy katonai lakóövezetekben, mert a honvédelmi minisztérium tart a kocsik kameráitól.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Már repülhet is a fúziós űrhajtómű
Már repülhet is a fúziós űrhajtómű
Felével növeli meg a tolóerőt ez a régi-új technológia.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.