A legkisebb virágzó növények a világon a békalencsék családjába tartozó Wolffiák közé tartoznak, amelyek Ázsiában őshonosak, de már más országokban is elterjedtek, így megtalálhatóak Amerikában és Afrika egyes pontjain is. A Lemnoideae, azaz békalencseformák rendszertani besorolásuk szerint a kontyvirágfélék családjának egyik alcsaládját alkotják és a körükbe tartozó nemzetségek tagjai mind egészen apróak: ide tartozik a Lemna és a Spirodela nemzetség, valamint a Wolffia is, amelynek különböző fajtái léteznek. Nehéz eldönteni, hogy a Wolffiák között melyik számít a legkisebbnek, de annyi bizonyos, hogy a növények mindegyike olyan kis méretű, hogy hosszuk gyakran az egy millimétert sem éri el.

Az aprócska növények szerkezete is igen egyszerű, sem gyökérzettel, sem levélszárakkal nem rendelkeznek, egyetlen, vízen úszó testük tartalmaz minden fontos összetevőt, ami a túléléséhez és szaporodáshoz szükséges. A Wolffiák egyetlen bibét és porzót foglalnak magukban, ezek segítik a szaporodásban, de virágzásukat nehéz megfigyelni a virágok különös formája és mikroszkopikus mérete miatt. A virágot lényegében egy kicsiny bemélyedés képviseli, amiben egyetlen mag képződik rendkívül ritkán: az sem szokatlan, ha egy évtizedig sem indul virágzásnak egy-egy kolónia. Ez azonban nem jelenti azt, hogy lassú a növekedésük üteme, sőt, a békalencseformák általában nagyon gyorsan be tudják lepni a vizek felszínét, mert egyfajta osztódásra is képesek. Az úgynevezett vegetatív módon történő szaporodás ivartalan szaporodást takar, aminek során a kiinduló növényről leváló rész új egyeddé fejlődik. Ezzel a módszerrel néhány nap alatt meg tudják duplázni az össztömegüket. Emiatt a békalencseformákat néhány régióban invazív fajként kezelik, amelyek rossz esetben a vízfelszínt beborítva elvonják az oxigént a vízben lakozó élőlényektől.

A kicsiny Wolffia növények között is léteznek méretbeli különbségek és az ausztrál Wolffia angustát és Wolffia globosát tartják a legapróbbnak mind közül, amelyek hossza kevesebb mint egy milliméter.

Ezeken a növényeken alakulnak ki a világ legkisebb gyümölcsei, amelyek szabad szemmel alig láthatóak: méretük körülbelül 0,3 milliméteres és néhány tíz mikrogrammot nyomnak.

Összehasonlításképpen, az asztali só szemcséinek átlagos mérete 0,2-0,5 milliméter közé esik és 50-70 mikrogrammot nyomnak. A sószemcse méretű gyümölcsökből igen sokat kellene fogyasztani ahhoz, hogy jól lakjunk vele, de a Wolffiáknak nem csak a gyümölcse, hanem a teljes növényteste fogyasztható és meglepően egészséges is. A Wolffia globosát például rendkívül magas, (szárított állapotban) több mint 40%-os fehérjetartalom jellemzi, sok rostot, ásványi anyagokat és aminosavat tartalmaz, beleértve a treonint, cinket, mangánt és vasat. Egyik legfontosabb tulajdonsága azonban, hogy megtalálható benne a B12-vitamin is, amely semmilyen más növényi forrásból nem szerezhető be.

A Wolffia egyes példányai, kiváló tápértéküknek és könnyen termeszthető mivoltuknak köszönhetően a jövőben az űrhajósok táplálékául is szolgálhatnak és az ehhez szükséges első tesztek már zajlanak is az ESA ESTEC létesítményében. A thaiföldi Mahidol Egyetem kutatói az Európai Űrügynökség támogatásával tesztelik, hogyan viselkednek a növények a földitől eltérő gravitációs körülmények között, a megfigyeléseket pedig nagyban segíti, hogy a növények mindössze tíz napig élnek, így a teljes életciklusukat vizsgálni lehet rövid idő alatt.

A kísérletek eddigi eredményei ígéretesek, a példányok növekedésben nem lehetett különbségeket észlelni a földi gravitációs és mikrogravitációs körülmények között, ezért van rá esély, hogy az elkövetkező években a kis zöld lencsék és a világ legapróbb gyümölcsei is megjelennek az asztronauták menüjében.

(Fotó: Christian Fischer/Wikimedia Commons, ESA-G, Ron Vanderhoff/CalPhotos)