A világon először gyógyult meg egy 13 éves fiú egy halálos agydaganatból

2024 / 02 / 15 / Felkai Ádám
A világon először gyógyult meg egy 13 éves fiú egy halálos agydaganatból
Lucasnál hat évesen diagnosztizálták az agydaganat egy halálos formáját – sok esélyt akkor nem adtak neki a túlélésre. Mostanra a 13 éves fiú az első a világon, aki teljesen felgyógyult ebből a betegségből, és az esete a gyermekonkológia szempontjából is nagyon fontos áttörés.

Lucas, egy belga tinédzser halálos agytörzsi gliomából gyógyult ki, amely bravúrról korábban azt gondolták, hogy lehetetlen – írja a Science Alert. A hatéves korában diagnosztizált Lucas prognózisa rendkívül komor volt, ami azt jelenti, hogy nagyon kevés esélye volt a túlélésre. Ennek ellenére Dr. Jacques Grill és csapata felügyelete alatt a párizsi Gustave Roussy rákkutató központban Lucas hét éven keresztül dacolt a statisztikával, és idővel a daganat minden nyoma eltűnt a szervezetéből.

Az agytörzsi glióma vagy a diffuse intrinsic pontine glioma (DIPG) évente több száz gyermeket érint világszerte, és jelentős kihívást jelent, mivel nem csak ritka agresszív betegségről beszélünk, de olyanról is, ami ellenáll a bevett kezeléseknek is. A sugárterápia némi reményt adott, de Lucas esetéig egyetlen gyógyszer sem bizonyult hatékonynak. A BIOMEDE kísérletben részt vevő Lucas azonban rendkívüli reakciót mutatott az everolimusz rákgyógyszerre, ami idővel tehát a daganat teljes eltűnéséhez vezetett.

A BIOMEDE kísérlet egy nemzetközi klinikai vizsgálat, amely potenciális új gyógyszerek hatékonyságát teszteli a diffúz intrinzikus pontin gliomában (DIPG) szenvedő betegeken. A kísérlet célja, hogy új terápiás lehetőségeket találjon ezen ritka és gyógyíthatatlannak tartott daganattípus kezelésére.

A BIOMEDE kísérlet különlegessége, hogy különböző gyógyszerek kombinációját vagy új terápiás módszereket próbál ki, reménykedve abban, hogy hatékonyabban tudják kezelni vagy akár meggyógyítani a DIPG-t. A kísérletben részt vevő betegek, mint például tehát Lucas, különféle kezeléseket kapnak, amelyek között van olyan is, ami specifikus genetikai mutációkra vagy a daganat egyéb jellemzőire reagál.

A BIOMEDE kísérlet fontos lépés a DIPG kezelésében, mivel ez a daganattípus rendkívül alacsony túlélési arányt mutat, és a hagyományos kezelések, mint a sugárterápia, gyakran csak ideiglenes megoldást nyújtanak, anélkül, hogy jelentősen meghosszabbítanák a betegek életét.

Az orvosok szerint a csodálatos gyógyulás hátterében Lucas daganatának egy ritka mutációja állhat, amely kivételesen érzékennyé tette őt a kezelésre. Mivel pedig világszerte egyetlen más betegnél sem figyeltek meg ilyen reakciót, az eset érdeklődést és reményt keltett az orvosi körökben. A BIOMEDE-kísérlet során bár több ráktúlélő páciens is lett, az orvosok Lucas esetét emelték ki, mint az egyetlen olyan résztvevőt, akinek a daganata teljesen eltűnt.

A kutatók most e daganatok genetikai komplexitására koncentrálnak, miközben organoidokkal szimulálják Lucas egyedi sejtkörnyezetét. A cél az, hogy ellenőrzött körülmények között váltsák ki a daganat válaszát, megnyitva az utat a lehetséges új kezelések előtt. Ez a törekvés azonban összetett és időigényes, és egy új gyógyszerfejlesztési folyamat több mint egy évtizedet is felölelhet. Ugyanakkor a BIOMEDE sikere (amely Lucas esetében tehát teljes siker) reményt ad a betegeknek és a kutatóknak egyaránt, hogy egy nap talán elérhető lesz az a terápiás megközelítés, amely valóban képes végleg legyőzni ezt a pusztító betegséget.

(A cikkhez használt kép illusztráció, forrása: Pixabay/Shlomaster)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Az egész világot elláthatná inzulinnal egy nagy csorda génmódosított tehén teje
Az egész világot elláthatná inzulinnal egy nagy csorda génmódosított tehén teje
Olcsóbb és több inzulin – ezt ígéri a biotechnológiai csoda, a barna tehén, amely nem csak tejet, de mellette humán inzulint is termel.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.