Ez természetesen napjainkban is kultúránként változó: számos távol-keleti országban a mai napig az evőpálcika a legelterjedtebb evőeszköz, míg Indiában az számít természetesnek, hogy az emberek kézzel veszik magukhoz a táplálékot. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezekben az országokban nem használnak más evőeszközt, Dél-Koreában például a sujeo számít a hagyományos terítéknek, aminek az evőpálcika mellett a kanál is részét képezi.

A kanál és a kés Európában is évezredek óta használatos, nem úgy mint a villa, aminek története - legalábbis az étkezés szempontjából - meglepően rövid időre nyúlik vissza. Bár a mai villákhoz hasonló, kétágú eszközt már az ókori Egyiptomban, később pedig Görögország területén valamint a Római Birodalomban is használtak, ennek funkciója a sütésre és a tálalásra korlátozódott. Az evéshez is használt villa a nyugati világban először a Közel-Keleten valamint a Bizánci Birodalomban jelent meg, ahol már az i.u. 4-7. század környékén elkezdték használni ezt az eszközt, a 10. századra pedig a tehetősebb rétegek körében már megszokottnak számított, hogy étkezésnél villa is van az asztalon.

Az európaiak is ennek köszönhetően ismerkedhettek meg a találmánnyal, hiszen a krónikák szerint amikor II. Baszileiosz bizánci császár unokahúga 1004-ben Velencébe utazott, a csomagjai között néhány aranyozott villát is magával vitt. A görög származású Maria Argyropoulina azért utazott Itáliába, hogy összeházasodjon II. Orseolo Péter velencei dózse (ő Orseolo Péter magyar király nagyapja volt) legidősebb fiával, Giovannival, és teljesen természetesnek vette, hogy az evőeszközt az esküvői lakodalomban is használja. Ez ugyanakkor nem mindenkinek nyerte el a tetszését: a velencei papság egyenesen istenkáromlásnak tartotta a villát, amiről úgy vélekedtek, hogy az teljességgel fölösleges, hiszen a teremtő az embereket megajándékozta "természetes villákkal", azaz az ujjaikkal.

Maria Argyropoulina valamint férje és gyermeke 1007-ben hunyt el pestisjárványban, de hogy a villával mekkora közfelháborodást sikerült kiváltania, azt jól mutatja, hogy az ugyanebben az évben született Damiani Szent Péter még évtizedekkel később is úgy vélekedett, hogy a nő sorsa Isten büntetése volt amiatt, hogy villát és parfümöket használt.

Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy a villa Európában csak viszonylag lassan terjedt el. A mai Olaszország területén az 1400-as évekre kezdett általánosan megszokottá válni a használata, míg a kontinens más részein még ehhez képest is évszázadok teltek el, mire az emberek hajlandóak voltak lecserélni a kést a jóval praktikusabb eszközre. Az eszköz Franciaországba II. Medici Katalin közvetítésével került át, aki 1533-ban házasodott össze II. Henrik francia királlyal, és természetesen villákat is vitt magával az udvarba. Eközben a villának a megjelenése is sokat változott: míg az Itáliában először megjelenő villák egyenesek voltak és jellemzően csak két hegyük volt, így leginkább csak arra voltak alkalmasak, hogy a húsokat vágás közben stabilan tartsák, az evőeszközt később meghajlították és három vagy négy heggyel látták el, így sokkal alkalmasabbá vált az evésre.

A villa elterjedése más evőeszközökre is hatással volt, hiszen miután már nem volt rá szükség, hogy az emberek a késükre szúrják fel az ételt, XIV. Lajos 1669-ben betiltotta a hegyes végű késeket, amelyeket túlságosan könnyen lehetett fegyverként is használni. A villa ugyanakkor még ebben az időben sem tekinthető általánosan elterjedtnek egész Európában, Thomas Coryat brit utazó például az 1600-as évek elején készített feljegyzéseiben arról írt, hogy több országot érintő utazásai során csak Itáliában találkozott villával, amit aztán magával vitt Nagy-Britanniába is. Az evőeszköz végül nagyjából a 18. századra vált a teríték kihagyhatatlan részévé a kontinensen, az Egyesült Államokban pedig ennél is lassabban terjedt el, így még a 19. század elején is lehetett találkozni olyan régiókkal, ahol nem használtak villát az evéshez.

(A cikkhez felhasznált források: Leite's Culinaria, AP News, Smithsonian Magazine, Wikipedia 1, 2, Borítókép: Getty Images)

A történelem leghosszabb éve 445 napig tartott Bár a Föld i.e. 46-ban is pont ugyanannyi idő alatt kerülte meg a Napot, mint bármikor máskor, az év mégis három hónappal tovább tartott.