A Virgin Galactic űrhajó-katasztrófájának története
2020 / 01 / 21 / bobak.zsofia
A Virgin Galactic űrhajó-katasztrófájának története
bobak.zsofia
Ha a történelem legsúlyosabb űrhajós tragédiáira gondolunk, általában előző századi esetek jutnak eszünkbe, kivéve a Columbia balesetét, amely 2003-ban hét ember életét követelte. Pedig nem is olyan régen, alig több mint öt évvel ezelőtt a Virgin Galactic SpaceShipTwo tesztrepülése során szintén bekövetkezett a halálos katasztrófa. Egy pilóta az életét vesztette, másikuk katapultált és túlélte a tizenöt kilométeres ereszkedést.

Mikor Peter Siebold kinyitotta a szemét, először a Mojave sivatagot pillantotta meg. Több mint tíz kilométerre maga alatt. Az ülésébe szíjazva zuhant a Föld felé, olyan magasságban, ahol levegőt se nagyon lehet kapni. Megpróbálta kinyitni az oxigénpalackját, de a maszk nem működött. Megpróbálta kicsatolni magát az ülésből, hogy az ejtőernyő kinyílhasson, de ezt sérült kezével nem sikerült végrehajtani. Elvesztette az eszméletét.

Siebold volt az egyik pilótája a SpaceShipTwo űrhajónak, melyet a brit multimilliárdos Richard Brenson tulajdonában lévő Virgin Galactic tervezett, mégpedig kifejezetten űrturisztikai célokra. Az elképzelés szerint a két pilóta mellett hat utas kapott volna helyet, akik egy gyors szuborbitális Földkörüli űrutazás keretében megcsodálhatták volna a bolygónkat felülről (kívülről), a Kármán-vonalon túlról, vagyis mintegy száztíz kilométeres magasságból, megtapasztalhatták volna a súlytalanság állapotát, majd a siklórepüléssel visszatérhettek volna a Mojave sivatagbeli leszállópályára. A hajót a WhiteKnightTwo repülőgép vitte volna föl a troposzféra legfelső pontjáig, tizenöt kilométeres magasságig, majd onnan lepottyantva nyolc másodpercen belül érte volna el a hangsebességet. Előtte azonban tesztrepülésekre volt szükség. A 2014. október 31.-én következő már az ötvenötödik volt a sorban, a SpaceShipTwo-nak pedig ez volt a negyedik rakéta-meghajtású tesztje.

Mikor Siebold újra magához tért érezte a rendkívüli hideget és ráébredt, hogy még mindig a felhők között zuhan lefelé. Valahol három és hatezer méter között az ejtőernyő magától kinyílt, az erős rántástól pedig a pilóta végre visszanyerte lélekjelenlétét. „Úgy éreztem, mintha addig aludtam volna, de a rántás felébresztett az álomból.” – mondta később a hivatalos meghallgatáson. Elkezdte keresni a levegőben a másik ejtőernyőt, remélve, hogy a másik pilóta, Michael Alsbury is kijutott a gépből, de nem látott senkit. Az űrhajót kísérő repülő körözni kezdett körülötte, ő pedig visszaintegetett nekik. Megpróbálta visszarántani a helyére a kiugrott vállát, de nem sikerült.

A tesztet már többször is el kellett halasztani a hajtóművekkel kapcsolatban felmerült problémák miatt. A szárnyakba épített üzemanyagtartályok is a friss változtatások közé tartoztak, mivel a VG időközben átállt egy másfajta, poliamid alapú üzemanyag használatára. A terheléses tesztek sem mentek a legsimábban, a Virgin Galactic partner cége, a Scaled Composite (hozzájuk tartoztak a pilóták is) programigazgatója a baleset utáni nyomozás során úgy nyilatkozott, érzése szerint nyomást gyakoroltak rá, hogy minél hamarabb elkészüljön a gép, noha az még nem volt százszázalékos állapotban. Michael Alsbury pilótának meg kellett tanulni a különleges zárszerkezet kezelését is az indulás előtt.

A SpaceShipTwo sajátos felépítését ugyanis az a farok végén található tollazat adja, amelynek nyitása manuálisan, a pilóta által meghatározott időben történik. A tollazat zárt állapotban belesimul az űrhajó deltaszárnyának síkjába, ez így is marad, amíg a hajtómű működésben van, különben az aerodinamikai erők túl nagy hatást fejtenének ki rájuk. A pilóta a hangsebesség elérése után, körülbelül 1.4-1.5 Mach tartományban (a Mach az objektum haladási sebességének és az áramló közeg helyi hangsebességének hányadosa, vagyis egy Mach jelenti a hanghatárt) oldja ki a zárszerkezetet, a nyitott tollazat ezután segít az űrhajó kiegyensúlyozásában, mikor belép a sűrű légkörbe és visszafelé jövet lehetővé teszi a sima ereszkedést.

Siebold végül egy kreozote bokorban landolt. A balesetben súlyos sérüléseket szenvedett, a szeme jégszilánkokkal és ezüst darabkákkal volt tele, a jobb karja négy helyen eltört, és, mikor megpróbálta eltávolítani az ejtőernyő hevederét, furcsa kattogó zajt halott a mellkasából előtörni. Gerincsérülésre gyanakodva inkább mozdulatlanul várta a segítséget, amely nagyon lassan érkezett meg. Végül a Nemzeti Teszt Pilóta Iskola helikoptere ért először a helyszínre és a pilótát kórházba szállították. Életveszélyes sérülései nem voltak, három nap múlva már haza is engedték. Később visszaemlékezve a baleset pillanatára, elmondta, az események olyan gyorsan történtek, hogy semmit nem tudtak tenni a katasztrófa elhárítása érdekében. A gravitációs nyomás egyik pillanatról a másikra a sokszorosára nőtt, a székébe préselve őt. Egy hangos csattanás után a levegő kiszökött a fülkéből. Az utolsó hang, amit halott a levegőben verdeső papírlapokéhoz hasonlított, véleménye szerint ez valójában a darabjaira eső űrhajó zaja lehetett. Arra, hogyan sikerült katapultálnia, már nem emlékezett, mint ahogy arra sem, a másik pilóta miért nem tette ugyanezt. Lehetséges, hogy a személyes felkészülési procedúrája segített az automatikus reagálásban: mivel a tesztet nagyon kockázatosnak ítélte, gondolatban előre végigvette a vészhelyzeti szituációkat és a rájuk adott válaszokat, beleértve az ejtőernyő aktiválását.

A balesetet követő kimerítő nyomozás, melyet Christopher Hart, a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Bizottság elnöke vezetett, kiderítette, hogy a tragédiát emberi mulasztás okozta. Az űrhajónak nem volt semmilyen technikai meghibásodása, a másodpilóta, Michael Alsbury a tollazatot túl korán nyitotta ki. A videó és hangfelvételek alapján megállapították, a pilóta 10:07 perc 26 másodperckor jelentette, hogy elérték a 0.8 Macht, vagyis a hangsebesség felé közelítenek. Ekkor az űrhajónak még körülbelül tizenöt másodpercre lett volna szüksége az 1.4 Mach sebesség eléréséhez, mely a biztonságos nyitáshoz szükséges, azonban Alsbury fél másodperccel a jelentés után a fogantyú felé nyúlt, 10:07 perc 28 másodperckor pedig elhangzott a „Kioldva” bejelentés. Ezután négy másodperccel a felvételek véget érnek.

Az űrhajó imbolyogni kezdett, majd az aerodinamikai erők hatására darabokra hullott. A roncsok ötven kilométeres sugárban szóródtak szét a sivatagban, Michael Alsbury pedig életét vesztette. A nyomozás soha nem tudott pontosan fényt deríteni arra, hogy a tapasztalt pilóta miért tért el a protokolltól, mikor pontosan tudta, a hajó irányíthatatlanná válik, ha a szárnyvégeket kioldja. Az NTSB nyomozói úgy vélték, a stresszhatásoknak és idegességnek köszönhető a téves döntés, mivel a pilóták tisztában voltak a teszt veszélyeivel és bizonytalanságával. Azonban a Scaled Composite is hibázott, méghozzá nagyot, mikor nem vették figyelembe az emberi tévedés lehetőségét, és manuálisra tervezték a kioldó szerkezetet.

„A pilóta által történő szárnyvégnyitás nem szerepelt a „mi történne, ha” kérdések gyűjteményében. – jelentette ki Jim Tighea, a Scaled Composite aerodinamikai szakértője. Az NTSB szerint ezzel ők is bűnrészessé váltak: „ Az igazat megvallva, az emberek mindig emberek maradnak, még a legjobban képzett szakembereknek is vannak olyan napjai, amikor hibákat követnek el. Ez az a terület, melyet a Scaled Composite nem vett figyelembe és ez vezetett a balesethez.” – nyilatkozta Christopher Hart. A végső ítélet szerint: „A Virgin Galactic Vállalat SpaceShipTwo szuborbitális űrhajójának 2014. október 31.-ei végzetes balesetének okozója kétséget kizáróan a másodpilóta hibája, azonban a tervezők nem végeztek kellően alapos munkát, mikor figyelmen kívül hagyták a pilóták egyikének részéről történő szabotázs lehetőségét.”

A mindenki által elfogadott hivatalos konklúzió pedig ezzel zárul: „A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Bizottság megállapítja, a baleset valószínű oka, hogy a Scaled Composite figyelmen kívül hagyta és nem védte ki annak lehetőségét, hogy egy emberi hiba katasztrofális veszélyt jelenthet a SpaceShipTwo űrrepülőgépre. Ez a hiba hátteréül szolgált annak, hogy a másodpilóta idő előtt kioldotta a tollazat szerkezetét. A cselekvési idő rövidsége miatti nyomás, a rá ható vibrációk és terhelések együttes következménye lehetett az oka a szárnyak utasítást megkerülő kinyitása, ami a jármű aerodinamikai erők miatt bekövetkező széthullásához vezetett.”

A Virgin Galactic a baleset utáni kilenc hónapon belül kifejlesztette a zárszerkezet blokkoló mechanizmusát. A cég most a Unity űrhajó tesztelése mellett az új SpaceShipTwo építésén dolgozik, és, noha jelenleg az elsődleges prioritás, hogy Richard Branson hetvenedik születésnapjára (tehát idén) kijusson az űrbe, a vállalat saját gépével, a tervek szerint még ebben az évben elkezdődhetnek a kereskedelmi tevékenységek is.

(Fotó: Wikimedia Commons, Facebook/Virgin Galactic)


Új weboldalt készítenél, és saját domain névre is szükséged van?
Próbáld ki az előtelepített WordPresst tartalmazó WP Ready csomagot, ahol csak pár kattintás kell ahhoz, hogy elkezdhesd építeni álmaid weblapját.
Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Ezek is érdekelhetnek