A vörös fény gyógyítja a szemet. Hol hallottuk már ezt?

2020 / 07 / 11 / Justin Viktor
A vörös fény gyógyítja a szemet. Hol hallottuk már ezt?
A 40 év feletti retinakárosodás és látásromlás a felnőtt élet (csak azért sem öregedés) egyik csúnyán eltitkolt botlóköve, ami méltatlanul fiatalon jelzi a test romlandóságát. Szerencsére brit tudósok új kutatási eredményei most egyszerű, otthon is könnyen és olcsón alkalmazható gyógymódot találtak a betegségre.

A nagy munkásőr jóslat

Ha napi három percig mélyvörös lámpa fényébe nézünk, jelentősen javíthatjuk csökkenő látásunkat, állapította meg az UCL egyetem új tanulmánya, az első ilyen kutatás, amit embereken végeztek. "Piros fényt! Az nyugtatja!" - üvölti Eperjes Károly földalatti munkásőr a Csapd le csacsi című kultikus filmben Balog elvtársnak, és úgy tűnik, hogy igaza volt. Tényleg nyugtatja. Sőt, gyógyítja is.

A londoni tudósok úgy vélik, hogy a Gerontology folyóiratban közzétett felfedezés jelentheti az új, megfizethető otthoni szemterápiák kezdetét, és világszerte emberek millióinak segíthet a korral természetesen romló látás javításában. 

Az Egyesült Királyságban jelenleg körülbelül 12 millió 65 év feletti ember él, és ez a szám az elkövetkezendő 50 év alatt kb. 20 millióra nő majd. A retina öregedése miatt pedig mindegyikük elszenved majd valamilyen mértékű látásromlást.

 

Romló kilátások

Glen Jeffery, az UCL Szemészeti Intézetének professzora, a tanulmány vezető szerzője azt mondta: "Ahogy öregszünk, a látórendszerünk jelentősen romlik, különösen 40 év felett. A retina érzékenysége és a színes látás fokozatosan megy tönkre, és az öregedő népességgel ez egyre fontosabb kérdés.

A hanyatlás megállításához vagy visszafordításához, megpróbáltuk újraindítani a retina öregedő sejtjeit hosszú hullámhosszú fényvisszaverődésekkel."

A 40 év feletti retinasejt öregedést részben az okozza, hogy a sejt mitokondriumai - melyek szerepe az energia előállítása (ezt hívjuk ATP-nek) és a sejt működésének fokozása - szintén öregedni kezdenek. A mitokondriális sűrűség a retina fotoreceptor sejtjeiben a legnagyobb, melyeknek magas az energiaigényük. Ennek eredményeként a retina gyorsabban öregszik, mint a többi szervünk, és életünk során az ATP 70 százalékkal csökken, ami a fotoreceptor funkció lényeges csökkenését okozza, mivel nincs elég energia a normális működéshez.

 

A kutatók a kísérletek során korábbi eredményeikre is építettek, melyeket egereken, méheken és gyümölcslegyeken végeztek, és ezek mindegyike jelentős javulást produkált a retina fotoreceptorainak működésében, amikor a szemüket 670 nanométer (hosszú hullámhosszú) mélyvörös fénynek tették ki.

"A mitokondriumok sajátos fényelnyelési tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek befolyásolják teljesítményüket: a hosszabb, 650–1000 nanométeres fény-hullámhosszok elnyelődnek, és javítják a mitokondriális teljesítményt az energiatermelés fokozása érdekében" - mondta Jeffery professzor. 

Kúpok és rudak

A retina fotoreceptorpopulációja kúpokból áll, amelyek közvetítik a színes látást és rudakból, melyek perifériás látást biztosítanak, és adaptálják a láztást a gyenge fényerejű, halovány fényviszonyok esetén. 

Az új vizsgálathoz 24 embert, 12 férfit és 12 nőt toboroztak 28 és 72 éves kor között, akiknek nem voltak ismert szembetegségeik. A vizsgálat kezdetén minden résztvevő szemét megvizsgálták rúdjaik és kúpjaik érzékenysége szempontjából.

A rudak érzékenységét sötétséghez adaptálódott szemekben (kitágult pulillákkal) mérték, megkérve a résztvevőket, hogy a sötétben észleljék a fényjeleket. A kúpok működésének tesztelése során az alanyok nagyon alacsony kontrasztú és egyre homályosabb színes betűket azonosítottak, a folyamatot színkontrasztnak nevezik. 

Ezután minden résztvevő kapott otthoni használatra egy kicsi LED lámpát, és arra kérték őket, hogy napi három percig, két héten nézzenek bele annak mélyvörös, 670 nanométeres fénysugarába. Ezután újra megvizsgálták a rúd- és kúpérzékenységüket

A piros fény segített

A kutatók úgy találták, hogy a 670 nanométeres fénynek nincs hatása a fiatalabb egyénekre, ám a 40 éves vagy annál idősebbeknél jelentős javulást sikerült elérni. A kúp színes-kontraszt érzékenysége (a színek észlelési képessége) akár 40 százalékkal is javult néhány, körülbelül 40 éves vagy a feletti korban lévő embernél. 

A javulás jelentősebb volt a színspektrum kék részében, amely sebezhetőbb az öregedés folyamata szempontjából. A rudak érzékenysége (a látás képessége gyenge fényben) szintén jelentősen javult a 40 évnél idősebbeknél, bár kevésbé, mint a színes-kontraszt érzékenységé. Jeffery professzor szerint:

"Tanulmányunk kimutatta, hogy jelentősen javítható a látás, amely az idős egyéneknél csökkent, egyszerű rövid expozícióval, olyan fényhullámhosszú expozícióval, amely feltölti a retina cellák lemerült energiarendszerét, hasonlóan az akkumulátorok újratöltéséhez."

"A technológia egyszerű és nagyon biztonságos, egy meghatározott hullámhosszú, mélyvörös fény felhasználásával, melyet a retina mitokondriumai elnyelnek és energiát szolgáltatnak a sejtek működéséhez. Az erre szolgáló készülékeink gyártási költsége körülbelül 12 fontba kerül (4731 forint), tehát a technológia széles körben elérhető lesz a betegek számára is."

(Forrás: JournalsOfGerontology  Képek: Unsplash)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Az egész világot elláthatná inzulinnal egy nagy csorda génmódosított tehén teje
Az egész világot elláthatná inzulinnal egy nagy csorda génmódosított tehén teje
Olcsóbb és több inzulin – ezt ígéri a biotechnológiai csoda, a barna tehén, amely nem csak tejet, de mellette humán inzulint is termel.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.