Aki használja és még nem tette, azonnal frissítse a Google Chrome-ot

2021 / 03 / 04 / Perei Dóra
Aki használja és még nem tette, azonnal frissítse a Google Chrome-ot
Érdemes mielőbb a böngésző 89.0.4389.72-es verziójára váltani, merthogy a Google összesen negyvenhét hibát, köztük nyolc különösen súlyosat azonosított.

A Google közleménye alapján a kiberbűnözők fokozott támadásokat indítottak a böngészőn keresztül egy nulladik napi sérülékenységet kihasználva. A CVE-2021-21166 jelzésű kritikus sebezhetőséget Alison Huffman, a Microsoft szakértője figyelmeztette a keresőóriást még februárban, illetve további másik két hibát is bejelentett. A Google egyelőre nem közölt részletesebb információkat, így egyelőre azt sem lehet tudni kik, és hogyan éltek vele vissza.

Új korszak kezdődik a neten. Tényleg vége a megfigyelésnek, vagy csak új nevet kapott? Rövidesen már a Google Chrome sem teszi lehetővé az eddig megszokott reklámcélú adatgyűjtést.

Kedden azonban új frissítést tettek elérhetővé a Chrome-hoz, ami Windows, Mac és Linux gépekre egyaránt telepíthető, természetesen a szükséges javításokkal együtt. Ajánlott tehát mielőbb frissíteni a böngésző 89.0.4389.72-es verziójára, ami összesen negyvenhét bugot, köztük nyolc különösen súlyosat korrigál. A frissítés a "Chrome Súgó" menüpontjában , a "Chrome névjegye" menüben található.

További cikkek a témában:

Évek óta aktív, több millió felhasználót érintő kártékony kódokat azonosítottak A szakemberek szerint eddig több mint hárommillió felhasználó eszközére juthattak el a problémás beépülők, melyek elsősorban az Instagramhoz és a Facebookhoz ajánlottak videóletöltési funkciókat, de akadt köztük olyan is, ami zeneletöltést kínált a Spotify-ról.

Egy Google Chrome kiterjesztés több mint 100 tonna tengeri műanyag szemetet számolt fel A műanyag hulladék mára az óceán szinte minden területére eljutott. Évente 8 és 12 millió tonna műanyag kerül az óceánjainkba, ami nem csak sokféle tengeri állat életét veszélyezteti, de hosszú távon a saját életünket is, amikor mikroműanyagokra bomlik, amelyek bejutnak ivóvízünkbe, ételeinkbe, sőt a belélegzett levegőnkbe is.

Google figyelmeztetés: a Fotók app algoritmusa nem viccel, ha képeink tömörítéséről van szó Kiderülni látszik, hogy a Google Fotók beszüntetésre kerülő legnagylelkűbb, és egyik leghasználhatóbb funkciója eleve nem működött jól, a vállalat figyelmeztetést adott ki felhasználóknak.

(Fotó: Pixabay)


Először lőttek ki hajót sínágyúval – és nem az amerikaiak voltak
Először lőttek ki hajót sínágyúval – és nem az amerikaiak voltak
Először lőttek éles célpontra hajóra szerelt sínágyúval, látványos mérföldkőhöz érve az elektromágneses fegyverfejlesztésben.
Hamarosan időkristályokkal fogunk fizetni
Hamarosan időkristályokkal fogunk fizetni
Az első, szabad szemmel is látható időkristályok fényben „pszichedelikus tigriscsíkokként” villannak fel.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.