Alvás közben is dolgozhatunk egy agyat stimuláló eszközzel

2023 / 12 / 03 / Bobák Zsófia
Alvás közben is dolgozhatunk egy agyat stimuláló eszközzel
A tudatos álmodást elősegítő eszközt a Neuralink agy-varrógépének tervezője segített kifejleszteni.

A tudatos álmodást a szakértők olyan hibrid állapotként definiálják, amely magában hordozza az ébrenlét és az álmodás aspektusait is specifikus módosulást okozva az agy fiziológiájában. A tudatos álmodás során az álmodással asszociált REM-fázisnál erősebb agyi aktivitást figyeltek meg a kutatók bizonyos frekvenciákon egy 2009-es kísérlet alatt, emiatt arra a következtetésre jutottak, hogy a tudatos álmodás egy teljesen egyedi alvási formát jelent. A tudatos álmodásra való képességet az emberek általában előzetes gyakorlás által sajátítják el, vagyis azt, hogy az álmainknak valós időben tudatában legyünk és irányítani tudjuk őket, csak kellő felkészülés után tudjuk megvalósítani.

Rendelkezésre állnak azonban eszközök, amelyek a gyártók ígérete szerint bárkit képessé tesznek rá, hogy elérje ezt a különös állapotot és ne csak emlékezni tudjon az álmaira, hanem kifejezetten arról a témáról tudjon álmodni, amit elalvás előtt kijelölt magának és passzív szemlélő helyett aktív résztvevője lehessen a történéseknek. A legújabb ilyen eszköz a Prophetic viselhető berendezése, a Halo, ami invazív beavatkozás nélkül stimulálja az agyat, hogy előidézze a tudatos álmodáshoz szükséges feltételeket.

A Halo prototípusának tervezésében a cég segítségére volt Afshin Mehin is, aki Elon Musk Neuralink projektjéhez tervezte az agyimplantátum beültetésére szolgáló "agy-varrógépet". A Prophetic két vezetőjének, akik a céget idén márciusban alapították és a Card79 (Mehin cége) közös munkájának eredményeképpen egy fejen viselhető eszköz készült, amely ultrahangokkal stimulálja a prefrontális kérget a felhasználó agyában. Az ultrahangokat úgy fókuszálják, hogy a lehető legjobban maximalizálják az agyi zóna aktivitását. A tudatos álmodást ezzel a módszerrel nem csak előidézni, hanem stabilan fenntartani is lehetséges a Prophetic ígérete szerint, ezáltal az eszköz viselői sokkal könnyebben érhetik el a szükséges állapotot. A Halo működését neurális hálók használatával teszik pontosabbá, aminek során a modell folyamatosan tanulja, hogyan lehet az ultrahangokkal minél biztosabban kialakítani a stimulációk kellő mintáját. Az eszköz által gyűjtött adatokat a neurális transzformer dolgozza fel, ami a berendezéshez tartozó applikációban fut.

Az eszközzel előidézett tudatos álmodással a Prophetic szerint a felhasználók nagyobb kontrollt kaphatnak az álmaik felett és ezt a kontrollt sokféle módon aknázhatják ki, többek között éjjel is folytatódó munkavégzésre használhatják. Matematikusok problémákat oldhatnak meg, a sportolók gyakorolhatnak, a vezérigazgatók új utakat találhatnak a feladataik kivitelezésére, azaz olyan tevékenységekkel foglalkozhatnak, amelyek nap közben is fontos szerepet játszanak az életükben. A munka mellett kikapcsolódásra is ideális a Halo nyújtotta élmény, de a legfontosabb aspektust az emberi elme és tudatosság feltérképezése és megértése jelenti a gyártócég vezetői számára.

A Halót megvásárolni egyelőre még nem lehet, a prototípust még most tökéletesítik a Donders Intézet kutatásának segítségével. Az eszköz kész változatát az ultrahangok hatását vizsgáló kísérletek eredményei alapján készítik el 2024 végén és az első példányok 2025-ben érkezhetnek meg a vásárlókhoz.

(IE Fotó: Prophetic, Fajar Kholikul Amri /Getty Images)


Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek
Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek
A természetes ásványvíz az egyik legegészségesebb dolog az emberi szervezet számára. De hol találunk Magyarországon természetes ásványvíz-forrásokat, és mit érdemes tudni róluk?
Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú
Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú
Szülő–gyermek kapcsolatra alapuló közös programokkal – például golf- és vitorlásversenyekkel – igyekszik előmozdítani a generációváltás kérdését a Raiffeisen Bank. Az intézmény az egyre szélesebb körű banki és befektetési megoldások mellett olyan eseményeket is szervez, amelyeken a fiatalabbak és az idősebbek egyaránt jól érzik magukat, érdeklődésük összeér. A jelenünkben „turbósodó” generációváltás tematikájáról kérdeztük Bálint Attilát, a Raiffeisen Bank privátbanki üzletágának a vezetőjét.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.