A Nobel-díjak történetében akad rengeteg érdekesség: felfedezések, amelyek valóban szenzációsak, sőt akár működnek is, de ma már mégsem venné igénybe őket józan ember. Az egyik ilyen az 1927-es orvosi Nobel-díj, amelyet Julius Wagner-Jaureggnek ítélték oda a szifilisz maláriával történő kezeléséért.

Dr. Jauregg osztrák pszichiáter volt, és arra lett figyelmes a munkássága során, hogy egy páciense egy bakteriális fertőzés okozta magas láz után visszanyerte a józan eszét. Mindez felkeltette az érdeklődését a láz, mint kezelési lehetőség kapcsán a pszichózis, különösen az előrehaladott szifilisz által okozott pszichózis kezelésére. Dr. Jauregg elképzelése könnyen érthető: ha maláriával lázat keltenek a betegekben, az meggyógyítja a szifiliszt. Ezután kininnel pedig meg lehet gyógyítani a maláriát. Lényegében tehát a korszak egy gyógyíthatatlan betegségét lecserélte volna egy gyógyíthatóra.

Ami igazán izgalmas, hogy a jó doktornak igaza volt – legalábbis az esetek mintegy negyedében. Azonban még ez a 25%-os teljes remissziós arány is sokkal jobb, mint a nulla százalékos, ami miatt Dr. Jauregget orvosi hősnek kiáltották ki, és Nobel-díjat is kapott.

A sors iróniája, hogy körülbelül egy évvel később Sir Arthur Fleming véletlen belebotlott a Penicillium notatum nevű sajátos baktériumölő penészgombába, és ezzel megkezdődött a 20. század közepére széles körben elérhetővé vált antibiotikumok diadalmenete. Ez persze véget is vetett a malarioterápia nyúlfarknyi történetének, mivel a betegek szívesebben vettek be gyógyszert a panaszaikra, mint hogy megfertőzzék őket maláriával, és várják, hogy a perzselő láz kiirtja a baktériumot a szervezetükből.

Dr. Jauregg egyébként nem ismerte pontosan az eljárása mikrobiológiai hátterét, csak azt látta, hogy működik (időnként tehát legalábbis), mi azonban ma már tudjuk, hogy a malária, pontosabban a láz miért volt képes legyűrni ezt a rettenetes nemi betegséget: a szifiliszt a Treponema pallidum nevű, spirál alakú baktérium okozza – a kórokozó fájdalommentes sebekkel érintkezve terjed, amelyek gyakran a nemi szervek, a száj vagy az anális területeken alakulnak ki. A Treponema pallidum elérheti a központi idegrendszert is, ami sokféle tünetegyüttessel neurosifiliszhez vezethet, így a szifilisz a "nagy utánzó" becenevet kapja. A betegség így idővel a fentebb említett pszichózist is kiválthatja.

A maláriát viszont egy malária plazmódium nevű egysejtű parazita okozza. Amikor egy fertőzött szúnyog megcsíp egy embert, akkor kerül a szervezetbe a parazita, amely megtámadja a májat és a vörösvérsejteket. Mindez magas lázat, hidegrázást és egyéb tüneteket okoz, ahogy az immunrendszer megpróbálja leküzdeni a fertőzést. A szervezet önmagában jellemzően nem képes ezzel a betegséggel megbirkózni, de az 1920-as években már rendelkezésre állt egy hatékony szer a malária kezelésére, amely Rejtő Jenő idegenlégiós regényei kedvelői számára ismerős lehet: ez volt a kinin (ami egyébként több italt is feldob kesernyés ízével, például a Tonicot, illetve a Tonic-alapú koktélokat).

A két betegség közötti kapcsolat a lázban rejlik: a malária okozta láz elérheti a 41 Celsius-fokot is, ami már nem “otthonos” a szifiliszt okozó baktériumoknak. A Treponema pallidum ugyanis már 37 fok feletti hőmérsékleten küzdeni kezd a túlélésért. Magyarán a malária által kiváltott láz előidézésével az orvosok túlságosan felforrósították a betegeket ahhoz, hogy a Treponema pallidum életben maradhasson, ami így valóban meggyógyította a szifliszt, feltéve, hogy a beteg szervezete elviselte ezt a rendkívül magas lázat, amely egyébként az idegrendszernek sem különösebben a barátja.

Érdekes abba is belegondolni, hogy manapság mi az a betegség, amelyet csak iszonyatos, a betegnek okozott kínokkal lehet gyógyítani, és aminek a kezelésre valamikor a jövőben elég lesz mindössze egy tabletta.

(Forrás: McGill Egyetem, Országos Epidemiológiai Központ, kép: Flickr/Navy Medicine)