Amszterdam vörös lámpás negyedében egy magyar lány hologramja emlékezteti az embereket egy régi gyilkosságra

2024 / 11 / 15 / Bobák Zsófia
Amszterdam vörös lámpás negyedében egy magyar lány hologramja emlékezteti az embereket egy régi gyilkosságra
A gyilkossági ügyet hologrammal próbálja megoldani a holland rendőrség.

Szabó Betty Nyíregyházán született, szegénységben nőtt fel, majd 18 éves korában Hollandiába utazott, ahol szexmunkásként kezdett dolgozni - szól a holland rendőrség bemutatása, amellyel egy 15 éve történt gyilkosságra igyekeznek felhívni a figyelmet. A lány terhes lett, de még kisfia születésének környékén is dolgozott, majd három hónappal a szülés után, 2009 februárjában holtan találtak rá a munkahelyén, Amszterdam vörös lámpás negyedében a kolléganői. A gyilkos legalább hetvenszer szúrta meg áldozatát egy késsel, de azóta sem derült rá fény, hogy ki lehetett a tettes. Az ügy felgöngyölítését nehezíti, hogy azok, akik esetleg tudhatnak valamit a gyilkosságról, nem igazán akarnak a rendőrökkel beszélni, az elkövető ezért azóta is szabadlábon van.

A holland rendőrség most új módszerrel igyekszik tanúvallomásokat szerezni: egy fülkét állítottak ki a városban, a Korte Stormsteeg és az Oudezijds Achterburgwal sarkán lévő épületben, amiben Betty életnagyságú hologramja látható.

A realisztikus megjelenítés a rendőrség reményei szerint nagyobb hatással lesz majd az emberekre,

és a régi események felidézése segíthet megoldani az ügyet és elkapni a tettest. A hatóságok pénzjutalmat is felajánlottak a nyomravezetőknek, de a hologramtól is sokat várnak, a rendőrség szerint a szokásosnál interaktívabb figyelemfelhívás mélyebb érzelmi benyomást tehet azokra, akik tudnak valamit a gyilkosságról. A hologram csak egy hétig látható (november 9-étől), és a hatóságok lényegében egy utolsó kísérletnek szánják a kampányt. A nyomozásba korábban a magyar KR NNI (Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda) Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya is bekapcsolódott, így ők is várják az új információkat, amiket a kampány esetleg felszínre hozhat.

(Fotó: holland rendőrség)

A Google csinált egy fülkét, amivel úgy beszélgethetünk másokkal, mintha tényleg ott ülnének előttünk A Project Starline használatához nincs szükség sem hagyományos kijelzőre, sem pedig semmilyen szemüvegre.


A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék
A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék

A karácsonyi ajándékozás az egyik legnehezebb műfaj. Na nem azért, mert ne lenne miből választani… épp ellenkezőleg! Sok a lehetőség, közben sok az elvárás, mégis valahogy eltűnik a lényeg, mégpedig az, hogy a figyelmünket adjuk. Karácsony előtt mindig ugyanaz a kérdés kering a fejemben: vajon mit adjak annak, akinek tényleg szeretném megmutatni, hogy mennyire fontos nekem?

Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Pontosan erre az időszakra készült: magabiztos, kényelmes és kortalan darabokkal, amelyek egyszerre működnek a hétköznapokban és az elegánsabb alkalmakon is.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.