Autó, helikopter és repülőgép egyben: az ASKA öt év múlva gyártásba is kerülhet
2021 / 04 / 17 / Rácz Tamás
Autó, helikopter és repülőgép egyben: az ASKA öt év múlva gyártásba is kerülhet
Az ASKA képes lesz autóként, repülőgépként és helikopterként is közlekedni.

A világ évtizedeken át várt a repülő autó megjelenésére, de most úgy néz ki, mire ez az álom valóra válik, valami egészen más lesz belőle, mint ahogy ezt eddig képzeltük. Az elektromos mobilitás és a dróntechnológia fejlődése olyan kétéltű járműveket ígér, amelyeket már nem is igen lehetne repülő autónak nevezni.

Ilyen lesz az ASKA nevű dolog is, amely egy testben egyesíti a kerekes járművek, a helikopterek és a repülőgépek képességeit. A négyszemélyes közlekedési eszköz autóként ugyan eléggé ügyetlenke: a tervek szerint mindössze 70 mérföldes, 112 km-es óránkénti sebességgel haladhatna a földön, ilyenkor a kerekekbe szerelt elektromos agymotorok gondoskodnak a hajtásról. De minek is haladna az ASKA a földön, amikor hat rotorja álló helyzetből bármikor a levegőbe emelheti, előrebillenthető szárnyával pedig hatékonyan, akár 240 km/h végsebességgel képes repülőgépként haladni?

Az ASKA alapvetően elektromos jármű, de az akkumulátorokat töltő belsőégésű motorjával (amely a fejlesztők szándéka szerint a későbbiekben emisszió-mentes hidrogéncellára lesz cserélhető) egy feltöltéssel illetve tankolással 400 kilométeres hatótávolság elérésére lesz képes. A gép különlegessége, hogy ha valamilyen műszaki hiba következtében lepottyanna az égről, egy hatalmas ejtőernyő gondoskodik a többé-kevésbé még ilyenkor is biztonságos földetérésről.

Bár a jármű képes a helyből felszállásra, amihez csak egy 20 méter átmérőjű nyílt területre van szüksége maga körül, ha van hely nekifutni, praktikusabb módszer gurulásból felröppenni az égre. A felszállás energiaigénye így 30%-kal csökkenthető, a megspórolt energia pedig a hatótávolságot növelheti.

A műszerfalon a szarvkormány repüléskor és vezetéskor is használható az irányításhoz, a virtuális műszeregység pedig megváltoztatja a layoutját az egyes üzemmódokban, így a kormány mögött az égen egy repülő, a földön egy autó információs kijelzője látható.

Az ASKA sorozatgyártásra kész változatának kifejlesztése megvalósítható projektnek tűnik, az viszont már korántsem biztos, hogy maga a jármű piacilag életképes, sikeres lesz majd. Számos nagy gyártó tervezgeti-fejlesztgeti azokat a jövőbeni járműcsaládokat, amelyekben az utaskabin leválasztható mind a rotoros, mind a kerekes hordszerkezetről, így a levegőben a járműnek nem kell magával cipelnie a nehéz alépítményt, a földön pedig nem kell behajtogatni és elrakni valahova a hosszú szárnyat, rotorokat. Illetve ott a másik kérdés: ha egy jármű képes repülni és bárhol leszállni, akkor tulajdonképpen miért is kellene neki tudnia kerekeken gurulni egyáltalán?

További cikkek a témában:

Hogy állunk a repülő autóval? Sajnos jó esély van rá, hogy a repülő autó intézménye sosem valósul meg. A legújabb fejlesztési irányok azt mutatják, hogy az autós rész akár el is hagyható.

Repülőként már igen, autóként még nem használható a Terrafugia repülő autója Az MIT diákjai által alapított Terrafugia immár 15 éve fejleszti a repülő autóját, amelynek fejlesztése a jelek szerint lassan célegyenesbe fordul.

Egészen meggyőző videó készült a szlovák repülő autóról Ma már nem sokan hisznek benne, hogy a repülő autók valaha is széles körben elterjednek, de az biztos, hogy ez nem az AirCar V5 miatt lesz így.


Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.