Autó helyett minirepülő a személyközlekedés új formája 2022 / 09 / 02 / Bobák Zsófia

A Skyfly már előrendelhetővé tette Axe nevű eVTOL-jait, vagyis elektromos, egy helyből való fel-, és leszállásra alkalmas járműveit, amelyeket a tervek szerint 2024-től szállítanak ki a vásárlóknak. A szárnyak fix kialakítása miatt az eszköz kisrepülőgépnek tűnik első ránézésre, bár a szárnyak végén az eVTOL-okra jellemző propellerek végzik a meghajtást. A gép hatótávja nem a legnagyobb a versenytársak között, de a négy, egyenként 70 kW-os motor a cserélhető akkumulátor egyszeri feltöltésével 160 kilométerre tudja szállítani utasát maximális 160 km/h-ás sebességgel, vagyis a nem túl messzi, például városon belüli munkába járáshoz ideális lehet. Az eVTOL ára azonban jóval túlszárnyalja a hagyományos személygépkocsik költségeit, így azoknak, akik át szeretnének térni a közlekedésnek erre a modernebb és bizonyos szempontból kényelmesebb formájára, mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk: a Skyfly 150 000 fontért, tehát több mint 69 millió forintért árulja a légi eszközöket.
Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Lángolva landolt a NASA gépe, aminek története a vietnámi háborúig nyúlik vissza - videó
Lángolva landolt a NASA gépe, aminek története a vietnámi háborúig nyúlik vissza - videó
Látványosra sikerült a földet érés.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.