A Tejútrendszer 600 kilométer/másodperc sebességgel száguld át az űrön – ám nem valami véletlenszerű pont felé tartunk, hanem egy meghatározott cél felé. Ez a cél pedig a The Great Attractor.

A Great Attractor felfedezésének a története az 1970-es években kezdődött: ekkor vették észre a csillagászok, hogy valami fura dolog történik a galaxisokkal az Univerzum közeli foltjában. Ott volt a szokásos és várt Hubble-áramlás, a galaxisok általános recessziója, amelyet az Univerzum általános tágulása vezérelt. De úgy tűnt, hogy ezen felül akad valami homályos célpont is: mintha Tejútrendszer és a közelünkben lévő galaxisok is ugyanabba az irányba tartanának.

Később következtek a kozmikus mikrohullámú háttér (CMB) részletesebb megfigyelései. A CMB azon fény maradványa, amikor Univerzumunk plazmaállapotból kihűlt, és semleges atomokat alkotott, amikor mindössze 380 000 éves volt – relatív csecsemő tehát a jelenlegi 13,77 milliárd éves korához képest. A CMB teljesen lefedi az eget (és valójában az egész Univerzumot), és minden irányból felénk érkezik. A CMB térképen figyelemreméltóan állandó, 2,75 Kelvin körüli hőmérséklet figyelhető meg, de akad anomália is: a CMB az ég egyik irányában kicsit melegszik, az ellenkező irányban pedig ugyanannyival hűl. Ez a CMB dipólus, amelyet a Föld mozgása okoz az univerzumon keresztül.

A Föld előtti irányból érkező fotonok kékeltolódást kapnak a valamivel magasabb energiák felé, míg a mögölünk érkező fotonok vöröseltolódást az alacsonyabb energiák felé. Ennek az eltolódásnak az erősségének mérése megmutatja a teljes jelenlegi sebességünket – nagyjából 600 kilométer/másodperc – és az irányunkat is: valahová a Centaurus csillagkép felé tartunk.

A sebesség nagy részével el tudunk számolni: a Nap a Tejút-galaxis közepe körül kering, és maga a galaxisunk is ütközési úton halad legközelebbi szomszédunkkal, az Androméda galaxissal. Ezek a kombinált mozgások ki is adják a 600 km/s egy részét, de nem az egészet. Úgy tűnik ugyanis, hogy mi – és szinte az összes körülöttünk lévő galaxis – az Univerzum egy bizonyos pontja felé tartunk, egy ismeretlen és hatalmas gravitációs forrás irányába.

Ez a forrás tehát a The Great Attractor, amely a Laniakea szuperhalmaz szívében vagyis gravitációs központjában található. A Tejútrendszer is ezen szuperhalmaz része, de a miénk csak egy galaxis a 100 000 másik közül. Bármi is legyen azonban ez a gravitációs forrás, elég erős ahhoz, hogy legyőzze a normál sötét energiát, vagyis azt az erőt, amelyről úgy tartják, hogy a galaxisokat tovább löki, és felgyorsítja őket, ahogy távolodnak egymástól.

A The Great Attractor tanulmányozását eléggé megnehezíti, hogy a Tejútrendszer korongjának a másik oldalán található. Csillagok és csillaghalmazok hatalmas összefolyása húzódik közte és közöttünk, nem beszélve a gázok és az űrpor összevisszaságáról. Mindez elhomályosítja azt a fényt, amely általában abból az irányból érkezne, így képtelenek vagyunk megfigyelni és tanulmányozni. Ezt a területet épp a nehézkes tanulmányózhatóság okán az “elkerülés zónájának” (Zone of Avoidance) nevezték el – és úgy tűnik, hogy a The Great Attractor épp ennek a közepén található.

A kozmológusok épp ezért továbbra is vitatkoznak a The Great Attractor pontos tartalmáról és helyéről. Tömegére és elhelyezkedésére csak az elkerülési zónán belüli viszonylag ritka felmérések és az említett galaxisok mozgásának rekonstrukciói alapján következtethetünk (ami kissé nehézkes, mert a hatalmas léptékek miatt nem tudjuk valós időben figyelni a mozgást). A The Great Attractor feltételezett helye egy hatalmas tömegű csoport, amelyet Norma-halmazként ismernek, és ami több mint 200 millió fényévnyire található tőlünk. A Földhöz legközelebbi galaxishalmaz, a Virgo-halmaz és a környező galaxisok mind a Norma felé haladnak, amely a Laniakeán belüli összes galaxis áramlásának a középpontjában áll.

A közelmúltban végzett tanulmányok azonban ennél is bonyolultabb helyzetet mutatnak: úgy tűnik, maga a Norma is egy másik szuperhalmaz, a Shapley szuperhalmaz felé halad, amely még nagyobb lehet, mint a saját Laniakeánk. Vagyis ha a galaxisunk egy kútban zuhanna, akkor annak alján lenne található a Norma, de úgy tűnik, hogy akad egy ennél is mélyebb kút. A helyi univerzum más rekonstrukciói azt mutatják, hogy egy másik szuperhalmaz, amely nem kapcsolódik a The Great Attractor-hoz, a Vela, szintén hozzájárul a saját mozgásunkhoz. Ennek az egymásba kapcsolódó, összefüggő utazásnak azonban sosem fogunk a végére jutni.

Ennek oka pedig az említett sötét energia, aminek pontos természetét nem ismerjük, de azt tudjuk róla, hogy ez okozza az univerzum tágulásának a gyorsulását. A sötét energia miatt idővel minden olyan galaxis, amely még nincs gravitációsan kötve egymáshoz, egyre gyorsabban repül messzire egymástól.

A sötét energia mindig is itt volt a háttérben, de a kozmosz történetének korai szakaszában az Univerzum teljes tömegének kombinált gravitációs ereje elegendő volt ahhoz, hogy elnyomja a sötét energia gyorsító hatását, lehetővé téve a nagyobb struktúrák felépülését. Ám 5 milliárd évvel ezelőtt a kozmosz anyagsűrűsége túlságosan felhígult, lehetővé téve a sötét energia működését.

Helyi Csoportunk ugyan túléli a sötét energia pusztítását, de Laniakea nem. Épp ezért sosem fogjuk elérni a Virgo-halmazt sem, nemhogy a The Great Attractor-t. Lassan, a következő néhány milliárd évben a The Great Attractor felé irányuló mozgásunk lelassul, majd megáll, majd megfordul. És ahogy egykor ezen rejtélyes pont felé tartottunk már-már sosrszerűen, úgy fogunk akkor távoldni tőle.

(Forrás: Ars Technica, Big Think, kép: Pixabay/WikiImages)