Eddig ugyanis az volt a feltételezés, hogy az emberi immunrendszer amolyan univerzális védelmi szisztéma, tehát egyrészt érzékeli az összes létező mikrobát, másrészt nem foglalkozik vele, hogy az adott mikroba veszélyt jelent-e vagy sem, megpróbál tőle megszabadulni. Hogy ezt az axiómát próbára tegyék, a kutatók úgy döntöttek, hogy olyan baktériumot keresnek, amely még garantáltan nem találkozott emlőssel. És ugyan hol máshol lehet ilyen baktériumot fogni, mint a Csendes-óceán közepén, mélyen a felszín alatt? Mint a tudósok nyilatkoztak, az óceán ezen a ponton nem csak egyszerűen mély, hanem annak a legmélyebb, legősibb, legkiesőbb és legvédettebb helye. A 4000 méteres mélységben nem akadt őshonos emlősállat, és azon a területen fekszik, amit a bálnák is elkerülnek. Magyarán, ha akad valahol a Földön emlőst nem látott baktérium, arra épp itt nyílik a legnagyobb esély.

A kutatók a mintákat egy távirányításos tengeralattjáró segítségével gyűjtötték be, és ezután kitenyésztettek 50 törzset, melyeket aztán egér- és emberi immunsejtekkel eresztettek össze. Ezt követően pedig váratlan dolog történt: a mikrobák 80 százalékát, különösen a Moritella genusba tartózóakat az immunsejtek egyszerűen nem vették észre. A kísérlethez az emlősök csontvelejéből nyerték ki az immunsejteket, de azok receptorai nem is reagáltak ezekre a mikrobákra. Ezután a kutatók azzal próbálkoztak, hogy a baktérium sejtfalának csak egy részletét, a liposzacharidot (LPS) tették ki az immunsejteknek. Az emlősök immunsejtjei ugyanis az LPS alapján ismerik fel például a Gram-negatív baktériumokat, de ebben az esetben a sejtek a puszta LPS-t sem „látták”. Tény, hogy az LPS lipidláncai a mélytengeri baktériumok esetén jóval hosszabbak, mint amik a szárazföldi társaiknál előfordulnak, de a kutatók így sem tudják, hogy pontosan miért nem érzékelték ezeket az immunsejtek.

A kutatás vezetője szerint ez alapján egy új kép bontakozik ki előttünk: annak képe, hogy az immunrendszert a közvetlen környezetben élő mikrobák határozzák meg, és ezek egymással kölcsönhatásban fejlődnek. Emiatt fordulhat elő, hogy egy tökéletesen eltérő ökoszisztéma esetén rengeteg ilyen mikroba marad láthatatlan a védelmi vonalaink számára. Elképzelhető az is, hogy a Csendes-óceán mélyén él olyan gerinctelen, amely például az emberi bélrendszerben előforduló E. coli. baktériumra nem reagálna.

Attól nem kell félnünk, hogy az óceán mélyéről érkezett baktériumok robbantják majd ki a fentiek miatt a következő járványt, hisz ezek nem igazán érzik jól magukat a számunkra ideális, szárazföldi körülmények közt. A felfedezés azonban így is fontos az immunológia és az immunterápiák kidolgozása szempontjából.

(A kép illusztráció, a  Streptococcus baktériumot ábrázolja, forrás: wikimedia commons/Doc. RNDr. Josef Reischig, CSc.)

További cikkek a Rakétán:

Hamarosan az emberiség elvesztheti a leghatásosabb fegyverét a baktériumokkal szemben, de mi jöhet az antibiotikum-korszak után? Jelenleg egy vírus áll a figyelem középpontjában, pedig évtizedek óta készülődik egy potenciálisan a Covidnál is komolyabb egészségügyi válság, az antibiotikumra rezisztens baktériumok tömeges elterjedése.

A baktériumok is figyelnek az időre és a fényre Az ember és az állatvilág, sőt a növények életében is kiemelten fontos a szervezet normális működéséhez a biológiai óra megléte. A cirkadián ritmus nélkül nem is maradnánk életben. Most kiderült, hogy ez még a baktériumokra is igaz.

Egyes baktériumok pollen módjára vándorolhatnak a bolygók között A Tanpopo nevű japán kísérlet mintaelemzéseiből a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy még egy egészen apró baktériumtelep is minimum három évet simán átvészelhet az űrben.