Még a bombázások előtt közölt cikket arról az Express, hogy Irán támadása esetén Izrael egy olyan kritikus fegyver bevetését is fontolóra veheti, amelynek használatára a nyilvánosan elérhető adatok alapján legalábbis eddig még nem került sor az emberiség történelmében: az elektromágneses impulzusos fegyvert (EMP).
Az ilyen eszközök – mint azt az egyik névtelenül nyilatkozó szakértő elmondta – stratégiailag felhasználható az iráni főváros, Teherán és más kulcsfontosságú helyszínek ellen, elsősorban az iráni nukleáris létesítményeket értve itt. Az EMP eszköz nem jár közvetlen emberáldozatokkal, de jelentős területen működésképtelenné teheti az elektronikai eszközöket, vagyis megbéníthatja Teherán infrastruktúrájának nagy részét, ami kritikus előnyt jelentene Izrael számára a jelenlegi feszült geopolitikai patthelyzetben.
Az EMP fegyverek alap működési elve (mint azt az elnevezésük is tükrözi), hogy elektromágneses energiakitörést hoznak létre, amelyek megzavarhatják vagy károsíthatják az elektronikus berendezéseket és rendszereket. Ilyesmit okozhat természetes folyamat is, például a villámlás, de elő lehet idézni mesterségesen is elektrosztatikus kisüléssel vagy nukleáris robbanással.
Ilyen fegyvert a történelemben eddig a tudomásunk szerint nem vetettek be, de ez nem jelenti azt, hogy ne ismernénk a lehetséges hatásokat.
1962. július 9-én éjjel ugyanis a Marshall-szigetek közelében kísérleti atomrobbantást végeztek. A Starfish Prime teszt egy nagy magasságban végrehajtott nukleáris detonáció volt 400 kilométerrel a Föld felett. Ez a teszt volt egyébként a legerősebb az Egyesült Államok világűrben végzett nukleáris detonációi közül, ami még mesterséges aurórákat is létrehozott. A robbanás erős elektromágneses impulzust (EMP) eredményezett, amely megzavarta az elektronikus rendszereket a Csendes-óceánon, és a sugárzás hatásai egy új, erős sugárzási övet képeztek a Föld körül, amely öt évig fennmaradt, és számos, alacsony földi pályán keringő műholdat megzavart.
A Starfish Prime akkor az űrben bevetett nukleáris fegyverek pusztító képességeinek éles demonstrációja volt, amely olyan nemzetközi szerződésekhez vezetett, amelyek célja az űr militarizálásának megakadályozása volt. A közelmúltban azonban több jelentés is a hasonló technológiák lehetséges fejlesztéseiről számolt be.
Izrael EMP eszközéről (például a működési elvéről) sokat nem tudni, de a fegyver jó eséllyel létezik. A The Times of Israel már 2012-ben arról írt, hogy Izrael működésképtelenné teheti Irán elektromos hálózatát egy elektromágneses bombával, ha a konfliktusok eszkalálódnak. Ez a bomba felülről elektromágneses impulzust szabadítana fel, megzavarva az összes földi elektronikus eszközt, lényegében visszalökve Iránt a technológia előtti állapotba. Ez a leírás tehát nagyon hasonlít a Starfish Prime-teszt fentebb részletezett utóhatására.
A lap szerint a fegyver bevetése nyomán gamma-sugárzás szabadulna fel, ami hatástalanítaná az elektromos infrastruktúrát, mivel kisütné az elektromos áramköröket – ugyanakkor az eszköz alaklmazása nem járna közvetlen halálos áldozatokkal. Arra már a 2012-es cikk is kitért, hogy egy ilyen támadás kiemelt célpontjai jó eséllyel az iráni nukleáris létesítmények lennének.
(A cikkhez használt kép illusztráció)