Az Orion elhagyja Hold körüli pályáját és elindul hazafelé 2022 / 12 / 02 / Bobák Zsófia

A NASA Artemis I missziója a végéhez közeledik: az elmúlt napokban a Hold körül távoli retrográd pályán keringő Orion űrkapszula a küldetés 16. napján elvégezte az első manővert, ami a pálya elhagyásához szükséges és lassan hazafelé indul. A Földhöz csak jóval később érkezik meg, közben egy alkalommal, december 5-én, még egyszer közel kerül a Holdhoz: 127 kilométerre halad el a felszínétől. A misszió során különféle tudományos kísérletekre és vizsgálatokra is sor került, többek között a 12. naptól kezdődően a Európai Szervízmodul hajtóműveinek működését is tesztelték, ami az Artemis II küldetéshez való előkészületek részét képezi, valamint a star tracker (csillagkövető) rendszer nyolc próbájának nagy részét is elvégezték. A 14. napon a napelemek módosított irányú elhelyezkedését vizsgálták, pontosabban azt, hogy milyen hatással van a panelek teljesítményére, ha a meghatározott pozíciójukból 20 fokkal kimozdítják őket. A kapszula december 11-én ejtőernyős landolás után a Csendes-óceánba csapódik majd San Diego partjainál.
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Profi Leica Summilux-optika, 5-szörös optikai zoom és akár 120-szoros AI-nagyítás: vége a fényképezőgép felesleges cipelésének és a lemaradt pillanatoknak, a Xiaomi és a Leica partnersége szintet lépett, a 17T Pro pedig olyan kamerát ad a kezedbe, amivel a sportakciókat és az emberi érzelmeket is profi minőségben kaphatod el, akár a pálya széléről, akár a lelátóról.
Igaz vagy hamis? – lássuk, mennyire vagy képben a magyar űrkutatással
Igaz vagy hamis? – lássuk, mennyire vagy képben a magyar űrkutatással
Teszteld tudásodat, és derítsd ki, mennyire vagy otthon a magyar űrkutatás izgalmas világában!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.