Mint arról mi is beszámoltunk, az orosz Védelmi Minisztérium szombaton bejelentette, hogy Ukrajna nyugati részén, Ivano-frankivszki területen hiperszonikus fegyvert, Kindzsal lövedéket vetettek be egy katonai raktár ellen. A Kindzsalt egyébként fel lehet szerelni nukleáris töltettel is. Mindez nem csak borzongatóan jól mutat a címlapokon, de első pillantásra még rendkívül logikus is: Ukrajna nyugati részén erős a légvédelem, hát persze, hogy az oroszok előtolták a raktárból a csúcstechnológiát, amivel könnyedén csapást mérhetnek bárhol és bárkire. A bombázásról szóló videót látva pedig retteghet az „imperialista nyugat” is, hogy egy napon észrevétlen náluk is befigyel egy Kindzsal ezúttal nukleáris robbanófejjel.

Tényleg olyan veszélyes az oroszok által Ukrajnában bevetett hiperszonikus fegyver? Ukrajna lehet az egyik első ismert hadszíntér, ahol ilyen eszközt bevetettek, égető kérdés az is, hogy ezek szerint az oroszok tényleg olyan fegyverek birtokában vannak-e, amelyekkel megkerülhetik az USA légvédelmét? Illetve igaz-e bármi az egészből?

Ki, kit, hol, mikor és miért?

A The Drive már március 19-én, szombaton, tehát az orosz Védelmi Minisztérium bejelentésének a napján felfigyelt a történetben rejlő számos ellentmondásra. Gyorsan meg kell említenünk pár dolgot a Kindzsal kapcsán, hogy értsük az inkonzisztenciákat, de később még részletesebben is foglalkozunk majd ezzel a rakétával. A magyarul tőrként fordítható Kindzsal egy rendkívül jól hangzó és épp ezért (nem is véletlen) jól reklámozható hiperszonikus fegyver, amit Putyin maga jelentett be 2018-ban. A fentebb linkelt cikket jegyző The Drive volt az első lap, amely beazonosította, hogy a „csodafegyver” valójában egy módosított Iszkander-M ballisztikus lövedék, aminek a lényege, hogy immár nem csak földről, hanem levegőből, tehát egy vadászgépről is ki lehet lőni.

A Kindzsalt most egy MiG–31-ről lőtték ki, és a kezdő sebességet a repülőgép adta meg neki – ezért is lehet gyorsabb, valamint nagyobb hatósugarú, mint a földről kilőhető hagyományos unokatestvére. Hogy ez így ebben a formában mennyire felel meg annak, amit hiperszonikus fegyvernek szoktunk manapság nevezni arra még szintén visszatérünk, de most koncentráljunk arra, hogy egyáltalán Kindzsalt lőttek-e ki az oroszok! Megemlítendő ugyanakkor, hogy a hagyományos Iszkander fel van szerelve olyan kilőhető elterelő rendszerekkel, melyek félrevezetik az elhárítórendszeket. Magyarán önmagában már az Iszkander-M is (aminek a fejlesztése amúgy a 80-as években kezdődött) egy elég megbízható platform amennyiben csapásmérésről van szó – azt egyébként nem tudni, hogy ilyen „csalikkal” a Kindzsalt is felszerelték-e.

Tudni lehet azt is, hogy a Kindzsal csak limitált mennyiségben áll Oroszország rendelkezésére, épp ahogy a kilövéséhez szükséges, módosított MiG–31 sem repked végtelen szám az égen. Ami a lövedék paramétereit illeti, ezzel kapcsolatban is csak nagy szórással dolgozó becslések akadnak, a sebességét 5M és 12M közé szokták belőni, míg a hatótávolsága valahol 1500-2500 km között mozoghat.

A fegyver bevetése tehát logikus döntés: az ukrán légvédelem működik, különösen az ország nyugati részén, ahol a mostani csapásmérésre az oroszok szerint sor került – nem csoda tehát, hogy az oroszok nem kockáztatnak emberéletet, hanem inkább olyan fegyvert használnak, amely megkerüli a légvédelmet. Igazság szerint épp a légvédelem lehet az egyetlen stratégiai oka a Kindzsal használatának a hagyományos, de megerősített, földalatti célpontok ellen épp annyira hatásos Iszkander helyett. Amennyiben ez így van, akad egy kis bökkenő – az „operatőr”. Az operatőr ebben az esetben egy legénység nélküli Orlan–10 UAV volt, amely a bombázást rögzítette. Némileg különös, hogy a természetesen nem „hiperszonikus” Orlan–10 (nem egy fejlett technológiáról beszélünk) viszont túlélte ez a betonkemény nyugat-ukrajnai légvédelmet.

Az UAV kérdésére egyszerű a magyarázat: a The Drive a Planet Labs segítségével beazonosította a bombázás helyét, és ez bizony nem az ország nyugati része, hanem az a keleti terület, amelyet messze nem őriz annyira erős légvédelem. A terület amúgy is erősen bombázott, és a videón egy farm látható – a geolokáció során egyébként épp ezt sikerült beazonosítani. Ebben az esetben viszont (a propaganda megfontolásokon felül) semmi nem indokolja a Kindzsal bevetését. Magyarán, hogy a területen tényleg akadt-e katonai raktár, és azt Iszkanderrel vagy Kindzsallal robbantották-e fel, az legalábbis kérdéses.

Azonban még ha Kindzsalt is vetettek be, annak biztosan nem kellett nyűglődnie az erős ukrán légvédelemmel, mivel a bombázásra tehát az ország keleti részén került sor.

15 perc hírnév a Kindzsalnak

A Kindzsal tehát egy nyolcvanas évekre visszavezethető rendszerre épül, és mint ilyen nem is nagyon különbözik a hagyományos (de amúgy megbízható) ballisztikus lövedékektől azon kívül, hogy ezt repülőről lövik ki – és így a vadász ad neki egy komoly lökést. Az szintén nem új törekvés, hogy földről kilőhető ballisztikus rendszereket repülőkre szereljenek fel, erre akadt már több sikeres kísérlet is: 1974-ben az USA légiereje például egy konkrét interkontinentális lövedéket, egy Minuteman I ICBM-t lőtt ki egy C–5-ös teherszállítóról. Azonban az ilyen kísérletek korlátozottak voltak, mert a figyelőrendszerek számára roppant nehezen eldönthető, hogy az interkontinentális hordozó fel van-e ténylegesen szerelve nukleáris töltettel, és egy „féleértés” könnyen eszkalálhatja az eseményeket.

Térjünk vissza a Kh–47M2 Kindzsalra! Ez tehát régi, még szovjet terveken alapszik, és a mostani hájpnak egy nyelvi probléma az oka, amit úgy lehetne összefoglalni, hogy:

Mit értünk azon egyáltalán, hogy hiperszonikus fegyver?

A hiperszonikus önmagában a sebességre utal, azt jelenti, hogy adott közegben (ez a légkör jellemzően) a szóban forgó test legalább a hangsebesség ötszörösével halad. Ez a kitétel azonban rengeteg, már létező eszközre igaz: a NASA űrsiklója például 25M-mel is repült, de ezt az 5M-es sebességhatárt lényegében az összes űrhajó és ballisztikus lövedék átlépi. A hiperszonikus fegyver mai értelmezése épp ezért nem is a pőre sebességre vonatkozik, hanem csúcstechnológiájú rendszereket foglal össze, melyekbe a Kh–47M2 Kindzsal nem tartozik bele. Hiperszonikus fegyveren szoktak olyan siklójárművet érteni, amilyet például a kínaiak sikeresen teszteltek nyáron, de olyan robotrepülőgépeket is, melyek speciális torlósugár-hajtóműveket, úgynevezett scramjet (supersonic combustion ramjet) hajtóműveket használnak – de ez utóbbiak mind fejlesztés alatt állnak.

Senki sem érti, hogy működik Kína hiperszonikus csodafegyvere, és emiatt el kellene kezdeni aggódnunk Ahogy egyre többet tudunk meg a sikeres kínai rakétatesztről, annál félelmetesebb lesz az összkép – ez Kína Szputnyik-pillanata?

Mint látható tehát a Kh–47M2 Kindzsal nem tartozik a fenti két fegyvertípusba, és nagyjából annyiban nevezhető hiperszonikusnak a jelzővel kapcsolatos, csúcstechnológiára utaló mellékzöngét is figyelembe véve, mint a SpaceX Falcon 9-e, vagy Hitler V–2-je. Ebből talán érthető az is, hogy most szemben a kínai sikeres teszttel miért nem egy Szputnyik-pillanatról beszélünk, tehát arról, hogy egy orosz vagy kínai fejlesztés látványosan lelépte a nyugatot. A kínai eszköz ugyanis megkerülte a Földet, mire többé-kevésbé célba talált – azzal az eszközzel elvileg több módon is meg lehetne kerülni az USA légvédelmi rendszereit. A Kindzsal esetén (ha egyáltalán tényleg ezt vetették be) ilyesmiről szó sincs.

Az viszont tény, hogy az oroszoknak a hasonló félreértések a szavak kapcsán nagyon jól jönnek. Miért? A propaganda és a reklám miatt. Oroszország védelmi kiadása évi szinten 60 milliárd dollár, ami nagyjából annyi, mint az Egyesült Királyságnak – azonban az orosz hadsereg ez utóbbinál jóval nagyobb, így a pénz is sokkal jobban szétoszlik. Az oroszok épp ezért nem szórhatják úgy a pénzt a katonai kiadásokra, mint a közmondásos bolond pék a lisztet, hanem súlyos döntések meghozatalára szoktak kényszerülni. Ez különösen akkor problémás, ha olyan modernizációba fognak, mint ami az utóbbi időben jellemezte őket. Mint azt a Szu–57 lopakodó vagy éppen a T–14 Armata példája mutatja, az oroszok egyszerűen anyagi szempontok miatt képtelenek az ilyen fejlett eszközök tömegtermelésére.

T–14 Armata, az orosz szupertank, amelyet arra terveztek, hogy megnyerje ezt a háborút Ukrajnában alapvetések kezdenek megdőlni haditechnikai értelemben, de milyen szerephez jut az újgenerációs orosz tank, melyet kifejezetten az ilyen konfliktusokra terveztek?

Épp ezért a hadiipar nagyon erősen függ a külföldi megrendelésektől – ahhoz pedig, hogy ezek elkezdjenek megjelenni, annak a látszatára van szükség, hogy Oroszország épp olyan fejlett katonai nagyhatalom, mint Kína vagy az USA – ez a kép egyébként épp most az ukrán háborúban erősen repedezni kezdett. A Kindzsal, mint a hiperszonikus fegyver, amitől a nyugatnak is „van félnivalója” így egyszerre lehet az orosz haditechnika kísérlete, hogy „visszaszerezze az arcát”, az ukránokat megfélemlítő háborús propaganda és üzenet a nyugatnak. Egy dolog viszont a Kindzsal egész biztosan nem lehet: olyan csodafegyver, amilyet a világ eddig még nem pipált.

(Fotó: wikimedia.commons/Ministry of Defence of the Russian Federation)