Egy tizenötödik századi hajót találtak a Namib-sivatagi Sperrgebiet elnevezésű régiójában – a terület azután kapta ezt a különös, német nevet, a Sperrgebietet, vagyis "tiltott területet", miután egy német kutató 1908-ban gyémántot talált ott. A németek ezt követően mintegy 25 ezer négyzetkilométernyi sivatagot “annektáltak” maguknak.

Épp száz évvel később, 2008. április 1-jén egy gyémántokat kereső munkás azonban valami sokkal értékesebb dologra bukkant – egy hajóroncsra, amely közel 500 éve eltűnt műkincseket tartalmazott: például régi muskétát, valamint elefántcsontot, ami azt jelzi, hogy a hajó valószínűleg legalább egyszer megállt, mielőtt sikertelenül próbálkozott volna az Indiai-óceánba eljutni.

Mint később kiderült, a hajót Bom Jesusnak ("Jó Jézus") hívják, és ez egy portugál hajó, amely Indiába indult, de soha nem jutott ki az Atlanti-óceán déli részéről. A hajó több ezer spanyol és portugál aranyérmékkel megrakva indult útnak 1533. március 7-én, pénteken a portugáliai Lisszabonból. A hajó beazonosítása úgy volt lehetséges, hogy a rakomány megegyezik a Bom Jesus-éval, amint azt a 16. századi „Memorias Das Armadas” részletezi, és amely a hajót veszteségként említi. Az érmék nagyon jó állapotban maradtak meg egyébként, mivel ezt egy láda őrizte a kapitány kabinjában.

Az aranyon kívül azonban a hajó nagyon sok rezet is szállított, ami Bruno Werz tengeri régész szerint kulcsfontosságú lehetett abban, hogy a hajó ilyen jó állapotban megmaradt, mivel a réz tartotta távol azokat az élőlényeket, amelyek máskülönben elpusztították volna a hajó faszerkezetét.

A feltételezések szerint a Bom Jesus akkor süllyedt el, amikor túl közel merészkedett a parthoz egy viharban Namíbia mellett, aminek következtében a hajó teste egy sziklának ütközött, és megdőlt. Ahogy a tengerparti vizek visszahúzódtak, a Bom Jesus újra előbukkant – immár tehát a sivatagban. A roncs állapota arra utal, hogy a hajótörést okozó vihar különösen heves volt, bár az emberi maradványok hiánya (néhány szétszórt csontdarabon kívül) alapján a fedélzeten tartózkodó legénység nagy része túlélhette a szerencsétlenséget, vagy legalábbis nem a hajón vesztette életét.

Dr. Noli, a Dél-afrikai Tengerészeti Régészeti Kutatóintézet vezető régésze azt mondta, hogy ez a partvidék mindig is viharokról volt hírhedt, így a hajóroncs megtalálása ebből a szempontból nem volt meglepő.

Noha magáról a Bom Jesus történetéről keveset tudunk, azt feltételezik, hogy a hajó a haditengerészeti hajók egy osztályának része volt, amelyek nagyobbak, hatékonyabbak és tartósabbak voltak, mint a korábbi portugál és spanyol hajók. A hajóroncson talált leletek alapján Dr. Noli és más tudósok úgy vélik, hogy a hajó Afrika déli csücske körül, Lisszabonból, Portugáliában található otthoni kikötőjéből Nyugat-Indiába tarthatott, amikor szerencsétlenül járt. Jelenleg egyébként a Bom Jesus a legrégebbi ismert és legértékesebb hajóroncs, amelyet valaha is felfedeztek a szubszaharai Afrika nyugati partjainál.

A DeBeers, ez a nem túl jó hírű gyémántcég és a namíbiai kormány továbbra is közösen ellenőrzi a területet, így a roncshoz csak nagyon kevés kívülállót engedtek eddig be, időnként azonban felmerül, hogy a roncsnál létrehoznának egy múzeumot, de ez még eddig nem valósult meg.

(Forrás: CNN, GreekReporter, kép: Twitter/History Collection)