Az ukrán MAD MAX műhely, ahol régi Volgát alakítanak ütőképes harcjárművé

2022 / 06 / 29 / Felkai Ádám
Az ukrán MAD MAX műhely, ahol régi Volgát alakítanak ütőképes harcjárművé
Sok egyedi járműre van szükség, az egykori szerelők és mérnökök pedig „speciális szerepkörre” alakítanak át járműveket – a legemblematikusabb ezek közül a régi Volga, amely még egy távirányítható golyószórót is kapott.

A The War Zone korábban írt egy elég érdekes ukrán katonai járműről, egy, a kelet-európai régióban ismerős Volgáról, amelyet amolyan Mad Max stílusban alakítottak át harci célokra. A lapnak sikerült kapcsolatba lépnie a Volgát összeeszkábáló műhellyel, és ezzel egy újabb példát láthatunk arra, hogy egykor hétköznapi mérnökök és szerelők miként próbálják meg segíteni az ország ellenállását az előrenyomuló orosz hadsereggel szemben.

A szóban forgó jármű tehát egy szovjet kori GAZ–24-10 Volga, egy rászerelt távirányítós KPVT 14,5 mm-es nehézgéppuskával. Az autóhoz hasonlóan a fegyver is a szovjet időket idézi – a KPVT első darabját még az 1940-es években mutatták be. Mint látható tehát, kreativitásra és szaktudásra egyaránt szükség van ahhoz, hogy a civilek segíteni tudják a háborús erőfeszítéseket – korábban írtunk egy olyan műhelyről, ahol a szakemberek például az orosz hadseregtől zsákmányolt nehézfegyvereket alakítanak át háborús célokra:

Orosz nehézfegyverek mókolására állt át egy kijevi szerviz A kijevi autószerviz ott segít a háborúban, ahol lehet: mivel az ukránok sokszor alulmaradnak tűzerőben, a szerelők az elfogott orosz harcjárművek rögzített gépfegyvereit alakítják át gyalogsági fegyverekké a honvédők számára.

A mostani esetben a Volga jelentős ráncfelvarráson esett át: új off-road abroncs készletet kapott, jelentősen megemelték a felfüggesztését és még gallytörő-rács is került a szedánra. A csapat legújabb projektje azonban egy Fiat Brava lesz immár, amely a többi kocsihoz hasonlóan szintén támogatói felajánlásból származik, és az átalakítások után az ukrán hadsereghez kerül. A szerelőcsapat a SteelTec Group névre hallgat, amely egy amerikai fémműves cég, a Dmitriy Albul által alapított Advanced Metal Structures (AMS) részeként jött létre. A csapatban ennek megfelelően fémmunkások, szerelők, mérnökök és hegesztők dolgoznak. Mint a WZ által készített interjúból kiderült, a csapat eredetileg tehát teljesen mérnöki tevékenységgel, polgári és ipari felhasználású épületszerkezetek gyártásával, sportfelszerelésekkel, dekorációval foglalkozott. 2022. február 24-én azonban minden megváltozott – ekkor döntöttek úgy, hogy a műhely továbbra sem fog bezárni, de átállnak katonai termékek gyártására, ez egyebek mellett különböző útakadályokat, golyóálló mellényekhez szükséges lemezt és hasonlóakat jelentett.

Az első autós projektjük a Volga volt, amelyre a következő szempontok miatt esett a választás: a pótalkatrészek gyors elérhetősége, a korszak modelljei közötti kompatibilitás, és ami a legfontosabb, a megvalósíthatóság gyorsasága. Az ukrán véderőnek szállítójárművekre van szüksége, amely nemcsak megbízható, de a karbantartása is egyszerű – jelenleg több, önként felajánlott autó átalakítása is folyik, melyek közül az egyik legérdekesebb a GAZ–67B katonai dzsip. Emellett azonban saját jármű fejlesztése is folyik: a mérnökök egy hegesztett vázon alapuló könnyű katonai jármű elkészítését is javasolták gyári alkatrészek (alváz és sebváltó) felhasználásával. Ez utóbbi jármű bele is simulna abba a trendbe, hogy a háborúban nőni kezdett a harci célra átalakított buggy-k jelentősége:

Az orosz tankok réme – a felfegyverzett ukrán buggy Az importált, könnyű járművekre jellemzően ukrán gyártmányú Stugna–P tankelhárító rendszer kerül – a jármű így teljesen feláldozza a páncélozást a mozgékonyság és a kegyetlen ütőerő oltárán. Amellett relatíve olcsó is.

Egyébként a Volgát kifejezetten egy bizonyos katonai egységnek szánják, magyarán nem csak úgy általában alakították át, hanem konkrét felhasználási célja van a járműnek, pontosabban lesz, mert jelenleg még az autó távirányítható fegyverének a tesztelése zajlik.

A WZ azon kérdésére, hogy a csapatnak mire lenne szüksége, ez a válasz érkezett:

Békés égboltra a fejünk felett, és az esélyre, hogy azzal foglalkozhassunk, amit igazán szeretünk.

(Kép: Twitter/Ukraine Weapons Tracker)


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.