Ezt a – nevezzük így – teóriát újabban egyre több tudós veszi komolyan, és a lényege röviden, hogy a világegyetem egyetlen óriási számítási folyamatként működhet. Maga az elképzelés pedig az információfizikából ered, amely szerint a fizikai valóság strukturált információból állhat. Dr. Melvin Vopson, a Portsmouthi Egyetem kutatója az AIP Advances folyóirat szerkesztői által kiemelt tanulmányában olyan eredményeket mutatott be, amelyek szerint a gravitáció nem más, mint az univerzum információvezérelt számítási folyamatainak következménye.

Dr. Vopson szerint a gravitáció az anyaghoz kapcsolódó információk tér-időbeli szerveződéséből eredhet. Az információdinamika második főtételére támaszkodva azt állítja, hogy az objektumok azért vonzódnak egymáshoz, mert a világegyetem folyamatosan arra törekszik, hogy az információt a lehető legkompaktabb és legrendezettebb módon tárolja.

„Eredményeim összhangban állnak azzal az elképzeléssel, hogy a világegyetem működése egy gigantikus számítógép működéséhez hasonlítható” – mondta Dr. Vopson. „Ahogyan egy számítógép is a tárhely optimalizálására és a hatékony működésre törekszik, úgy a világegyetem is hasonló elvek szerint működhet.”

Dr. Vopson korábbi kutatásában azt is felvetette, hogy az információ tömeggel rendelkezik, és az elemi részecskék – az anyag legkisebb építőkövei – hasonlóan tárolják az információt, mint ahogyan a biológiai sejtek tárolják a DNS-t. Legújabb munkájában pedig azt mutatja be, hogy a tér pixelekre osztottsága miként használható adattárolásra, ahol minden cella „0”-t rögzít, ha üres, és „1”-et, ha anyagot tartalmaz. Ez a digitális logika nagyon hasonló ahhoz, ahogyan a virtuális valóságok vagy számítógépes szimulációk tárolják az információt.

Továbbá, ha több részecske egyazon cellában helyezkedik el, a rendszer úgy alakul, hogy kombinálja azokat a hatékonyság növelése érdekében.

„Számítási szempontból egyszerűbb egy nagyobb részecskét követni, mint több kisebbet külön-külön”

– magyarázta Dr. Vopson, ami lényegében azt jelentené, hogy a gravitáció valójában egyfajta mechanizmus, amely minimalizálja a számítási terhelést az információ komplexitásának csökkentésével. Mint azt a lenti ábra azt szemlélteti: egy kezdetben rendezetlen állapotú, sok apró objektumból álló rendszer (például csillagközi por vagy törmelék) idővel egy rendezettebb állapotú, komplexebb objektummá (például egy bolygóvá) fejlődik a gravitáció hatására.

A bal oldali kép egy kaotikus állapotot reprezentál, ahol az objektumok sokféle különböző helyzetben vannak. Az ilyen rendszerek nagy információentrópiával bírnak, vagyis nagyon rendezetlenek, és sok információ szükséges a rendszer teljes leírásához. A kaotikus és rendezetlen rendszerek elemzése sok számítási kapacitást igényel, mivel rengeteg részecske mozgását és kölcsönhatását kell figyelembe venni.

Ahogy telik az idő, a gravitáció hatására ezek az objektumok csoportosulni kezdenek. Ez a folyamat (amit a nyíl jelöl) egyre egyszerűbbé teszi a rendszer szerkezetét. Végül kialakul egy stabil, rendezettebb objektum (jobb oldali kép: bolygó). Egy ilyen bolygónál a rendszer sokkal egyszerűbb leírással jellemezhető, ezért alacsonyabb az információentrópiája. Mivel egy ilyen rendszer már stabil állapotban van, kevesebb számítás szükséges ahhoz, hogy a viselkedését modellezzük vagy előre jelezzük.

Vagyis ezen új megközelítés szerint a gravitáció nem csupán egyszerű vonzóerő, ahogy azt mi érzékeljük, hanem az univerzum információrendszerező és -tömörítő erőfeszítéseinek a természetes következménye.

A tanulmány így értelemszerűen újszerű megközelítést is kínál a gravitációs jelenségek magyarázatára, mint amilyenek például a fekete lyukak termodinamikája, a sötét anyag, a sötét energia és a kvantuminformáció-elmélet.

(Kép: Pixabay)