Azonosították a Kilencedik Bolygó elhelyezkedését a Naprendszerben!

2025 / 06 / 22 / Felkai Ádám
Azonosították a Kilencedik Bolygó elhelyezkedését a Naprendszerben!
Miután évekig sikertelenül próbálták meg észlelni a bolygóról visszaverődő napfény nyomait, a kutatók új megközelítéssel próbálkoznak: ezúttal a bolygó által kisurgázott hőt keresik.

Egyáltalán minek keresünk egy kilencedik bolygót? Nos, a Kilencedik Bolygó keresése akkor kezdődött, amikor a csillagászok különös mintázatokat figyeltek meg a Neptunuszon túli, távoli jeges égitestek – az úgynevezett Kuiper-öv objektumok – mozgásában. Ezek az apró testek nem véletlenszerűen csoportosulnak és keringenek, ami alapján egy rejtett, nagy tömegű bolygó (vagy nagy tömegű bármi) lehet rájuk hatással.

Amit tehát tudunk, hogy az objektumok mozgása mögött egy nagy tömegű dolog állhat. Ha pedig ez a dolog egy bolygó, akkor az óriási lehet: becslések szerint 5–10-szer akkora tömegű, mint a Föld, ami 400–800-szor messzebb kering a Naptól, mint a mi planétánk. A távolság magyarázza, hogy miért nem látjuk ezt a titokzatos, égi óriást: ilyen messziről a visszavert napfényt pásztázó hagyományos teleszkópok esélytelenek, hogy bármit is észrevegyenek. A Nemzeti Tsing Hua Egyetem kutatója, Amos Chen és csapata épp ezért tehát egy újfajta megközelítést alkalmazott. Ötletük alapja, hogy míg a visszavert fény erőssége a távolság növekedésével drasztikusan csökken, addig a hősugárzás – vagyis az égitestek által kibocsátott hő – már sokkal kevésbé érzékeny a távolságra. Ha például egy bolygó kétszer messzebb van a Naptól, a visszavert fény 16-szor halványabb, míg a hőkibocsátás csak négyszer gyengébb.

Ennek alapján a kutatók átfésülték a japán AKARI űrteleszkóp adatait. Az AKARI különösen érzékeny az infravörös tartományban, így kiválóan alkalmas hideg, távoli objektumok megfigyelésére. Mivel működése nem függ a Föld légkörétől, képes észlelni a Kilencedik Bolygó esetleges halvány hőjeleinek a nyomait is.

A csapat számítógépes szimulációkkal határozta meg, hol lehet a legnagyobb eséllyel megtalálni a bolygót a Kuiper-öv objektumainak mozgása alapján. Ezután aprólékosan átvizsgálták az infravörös adatokat olyan égitestek után kutatva, amelyek egy ideig mozdulatlannak tűnnek, de hónapok alatt enyhe, mégis követhető mozgást mutatnak.

Ami meglepő, hogy az elemzés két ígéretes jelöltet is azonosított. Mindkettő olyan helyen tűnt fel, ahol elméletileg is számítani lehetett rájuk, és az infravörös sugárzásuk is megfelel a feltételezett Kilencedik Bolygó jellemzőinek. Bár ezek az eredmények még nem tekinthetők végleges bizonyítéknak, az Ausztrál Csillagászati Társaság kiadványaiban megjelent tanulmány eddig a legbiztatóbb előrelépés ezen rejtély kapcsán.

A következő lépés erősebb teleszkópokkal végzett további megfigyelések lesznek, hogy megerősítsék, valóban egy eddig ismeretlen bolygóról van-e szó. Ha pedig sikerül bizonyítani, hogy valóban létezik egy Kilencedik Bolygó, az nem túlzás, hogy forradalmi módon alakítaná át a Naprendszer keletkezéséről alkotott képünket.

(Művészi illusztráció a Kilencedik Bolygóról, amint jégóriásként eltakarja a Tejútrendszer központi részét, miközben a Nap távoli, csillagszerű pontként látható. A Neptunusz pályáját egy kis ellipszis jelöli a Nap körül, forrás: Nagual Design)


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Emberi szem ilyet nem látott még: az első felvétel a Nap déli sarkvidékéről
Emberi szem ilyet nem látott még: az első felvétel a Nap déli sarkvidékéről
A képeket a Solar Orbiter készítette.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.