Bemutatták a jövő harci járművét, a Black Veilt - olyat tud, mint kevés más hadieszköz

2026 / 02 / 25 / Bobák Zsófia
Bemutatták a jövő harci járművét, a Black Veilt - olyat tud, mint kevés más hadieszköz
A Hyundai Rotem már fejleszt egy hidrogénhajtású tankot, most egy másfajta platformot is bemutattak.

A Hyundai Rotem Rijádban, a World Defense Show keretében először mutatta be Dél-Koreán kívül az új harci platformját, a Black Veilt (Fekete Lepel), ami nevéhez méltóan fedett műveletek kivitelezésére is alkalmas, és legérdekesebb tulajdonsága, hogy a szokásos fosszilis üzemanyagok helyett hidrogén hajtja. A Hyundai nagy hangsúlyt helyez a hidrogénalapú technológiák fejlesztésére - 2024-ben egy üzemanyagcellás villamos koncepcióját is a nagyközönség elé tárták - és a fenntartható jövő kulcsát ebben a hajtástechnológiában látják, de a nagyerejű, nehézkes harci járművek területén egyelőre még ritkának számít egy-egy hidrogénhajtású modell megjelenése.

Hogy a Hyundai mennyire bízik az üzemanyagcellás megoldásban, azt jól mutatja a Black Veilt megelőző másik ilyen jellegű projektjük, a K3 fő harckocsi (main battle tank, MBT) fejlesztése, aminek keretében egy következő generációs tankot készítenek hibrid hidrogén-dízel meghajtással, amit később teljesen üzemanyagcellás rendszerrel terveznek felváltani. A K3, a Black Veilhez hasonlóan a legmodernebb képességeket és eszközöket kapja: opcionális önvezető-funkció, drónintegráció, és természetesen mesterségesintelligencia-alkalmazások segítik a hatékonyságát.

A Black Veil viszont nem tank, hanem egy valamivel kisebb méretű, négykerekű harci jármű - lényegében egy nyílt kialakítású platform, ami sofőr nélkül működik, és a katonai felhasználás mellett civil alkalmazásokra, például szállítási, logisztikai munkákra is alkalmas lesz. A Hyundai Rotem a platformról elsőként a tavalyi szöuli ADEX-en (Aerospace and Defense Exhibition) rántotta le a leplet, a idei februári kiállításon pedig a Black Veilt és hidrogénhajtású társait a “jövő hadviselésének rendkívül gyorsan fejlődő természetére adott válaszként” definiálták.

(Fotó: Hyundai Rotem)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.