1950-ben egy amerikai újságíró, Edward Van Winkle Jones, jobb dolga nem lévén, szenzációs hírek után kutatott. A régóta köztudatban keringő, az Atlanti-óceán Florida-Bermuda-szigetek-Puerto Rico által közrefogott régiójának titokzatos jelenségeiről szóló legendák nem hagyták nyugodni, úgy vélte, megérett rá az idő, hogy valaki egybegyűjtse a sztorikat. Az Associated Pressben publikált cikkében köddé vált hajókról, repülőkről, köztük öt US Navy bombázó-repülőgépről, a Start Tiger és Star Arial kereskedelmi személyszállítókról, összesen 135 ember megmagyarázhatatlan eltűnéséről adott hírt. Ahogy Jones fogalmazott titokzatosan: „Nyom nélkül elnyelte őket a tenger”.
Kolombusz iránytűje
Mikor Kolombusz 1492. október 8-án az Újvilág felé hajózva a Bahamák környékén rápillantott az iránytűjére, meglepődve látta, hogy az nem a megfelelő irányba, a mágneses észak felé mutat. Nem éppen megnyugtató tény az ismeretlen kellős közepén járva, így a kapitány úgy döntött, nem szól róla a legénységnek, akiknek az idegei úgyis éppen kezdték felmondani a szolgálatot különböző titokzatos fényeknek és távoli tűzgolyóknak köszönhetően (valószínűleg egy meteort láthattak). A tudományos megoldás azóta jól ismert: a mágneses É és a földrajzi É nem ugyanaz a pont, az iránytűk a mágneses észak felé mutatnak, mely folyamatos vándorlásban van. Időnként viszont, mint például a Bermuda-háromszög területénél mégis egybeesik a két pont, de ezt nem biztos, hogy az először erre járó Kolombusz is tudta. A navigációs eszközök megbolondulásáról sokan beszámoltak, de a magyarázatot másban kell keresni, mivel minden tapasztalt hajós tisztában van a mágneses pólusok fogalmával.
Az ’50es években a világ még nem heverte ki teljesen a második világháború pusztításait, nyakukon volt a nukleáris fenyegetés rémálma, és éppen készültek kilépni a végtelen, ismeretlen űrbe. Életük kiszámíthatatlan, potenciálisan veszélyes következményekkel járó események sorozatának tűnhetett. Nem csoda, hogy ebben a hangulatban könnyen ködbe borította az emberek gondolkodását az ősi tengerészlegendák rumgőzös misztikuma, és magyarázatért elsősorban nem mindig a tudományhoz fordultak. 1955-ben M.K. Jessup Az UFO esete c. könyvében már határozottan célozgatott az idegen lények machinációira, elvégre mi más tüntethette volna el nyomtalanul a holttesteket és roncsokat a balesetek után.
Mary Celeste: kísértethajó
1872-ben az angol Dea Gratia New Yorkból Gibraltár felé tartott, mikor szembetalálkozott egy különös hajóval. David Morehouse kapitány meglepődve ismerte fel benne a Mary Celeste-et, mely egy hónappal korábban hagyta el New York kikötőjét, ezt követően pedig nyomtalanul eltűnt. A néma hajó fedélzetén egyetlen ember sem volt. A raktár fel volt töltve élelmiszerrel és szesszel, harcnak vagy erőszaknak semmi jele. A kikötőbe bevontatott hajó átvizsgálása eredménytelennek bizonyult, azóta sem derült fény rá, mi történt a Mary Celeste utasaival. Az eset ugyan a 19. század egyik nagy rejtélye, de rávilágít, hogy mennyire félrevezetőek lehetnek a pontatlan információk: a hajó sokáig úgy élt a köztudatban, mint a Bermuda-háromszög egyik korai áldozata, pedig valójában az Azori-szigetek közelében bukkantak rá. Hogy pontosan honnan sodródott oda, azt persze nem tudhatjuk. Az árbocon talált állítólagos vérfoltokat Nekovetics Oszkár, a Bermuda háromszög láthatatlan gyilkosa c. könyv szerzője az óceánfenéki vulkáni tevékenységgel hozza összefüggésbe: a gázokkal keveredett vulkáni por okozhatott vöröses elszíneződéseket a vitorlákon.
A helyzet fokozódott. Olyannyira, hogy 1964-ben Vincent H. Gaddis már ezer hasonló esetért tette felelőssé a területet, melynek, hogy ne kelljen rá mindig „régióként” referálni, nevet keresett.
Ekkor született meg a nagybetűs Bermuda-háromszög: a hely, ahova eltűnni járnak a hajók, a hely, ahol megmagyarázhatatlan események borzolják az idegeket, a hely, ahová az ember csak egyszer teszi be a lábát, és jó eséllyel nem keveredik elő soha többé.
Gaddis alapos munkát végzett, még a kevés számú túlélővel is készített interjúkat, de valahogy mintha a szenzáció nagyobb szerepet játszott volna, mint a tények beható ismerete.
A Cyclops
1918 márciusában a USS Cyclops, az amerikai haditengerészet 542 láb hosszú, 19 ezer tonnás szállítóhajója 305 emberrel a fedélzetén, valahol Barbados és a Chesapeake-öböl között eltűnt a térképről. Nem adott le S.O.S. jelzést és sosem találták meg a roncsait. A háborús körülmények miatt arra gyanakodtak, hogy a 11 ezer tonnás mangán-szállítmány okozta a vesztét, melyet a németek megpróbáltak megszerezni, de a német hatóságok ezt azóta is cáfolják. Az akkori elnök, Woodrow Wilson kijelentette: „Csak Isten és a tenger a megmondhatója, mi történt a nagy hajóval.” A Cyclops esete valóban megoldatlan rejtély, túlélők híján azóta sincs magyarázat a történtekre.
Mire 1974-ben Charles Berlitz nyelvészprofesszor kiadta A Bermuda-háromszög című könyvét, már akkorára nőtt a hívők tábora, hogy azonnal best-sellerré avanzsált, és senki sem kételkedett az írottak igazában. Berlitz könyve azóta is a legnépszerűbb forrása a történeteknek, annak ellenére, vagy pont azért, mert állítása szerint a mesebeli Atlantisz pontosan a Bermuda-háromszög alatt található. Egyetlen ember maradt csak a gáton, aki felvette a harcot az általa álhíreknek tartott beszámolókkal, Larry Kusche, az Arizonai Egyetem könyvtárosa.
A 19-es repülőszázad
„A repülés feltételei kedvezőek”-jelentette a meteorológiai szolgálat 1945. december 5-én délután a lauderdale-i reptérnek, így az öt amerikai Grumman TBM Avengers bombázó felszállt, hogy megkezdjék „Navigation problem No.1”-ra keresztelt gyakorlatukat. Még aznap nyomtalanul eltűntek a Bermuda-háromszög felett. Vezetőjük, Charles Carroll Taylor rádiókapcsolatban állt az irányítóközponttal, az iránytű hibás működéséről számolt be. Másodtisztje állítólag két órával a start után pánikban jelentette: „Nem tudom megállapítani, hol vagyunk. Semmit sem értek.” Taylor teljesen elvesztette az irányt, végül nyugatnak indultak, de a benzin már fogyóban volt, a naplemente is közeledett. Az utolsó üzenetről különböző források mást mondanak, az egyik változat szerint: „Azt hiszem, hogy…”, a másik változat: „Fehér vízbe merülünk…Elvesztünk…” a harmadik változat szerint Taylor üzent utoljára: „…együtt fogunk lezuhanni”. A mentésre kirendelt Martin Mariner mentőhidroplán és 13 fős legénysége soha többé nem tért vissza a bázisra. A hónapokig tartó kutatás eredménytelen maradt, sem roncsokat, sem holttesteket, sem olajnyomokat nem találtak. A repülőgépek műszereinek megbolondulását a viharos idő elektromos tevékenységeivel magyarázható lenne, azonban a 19-es század eltűnésének napján derült volt az idő. Az esetet általában azzal magyarázzák, hogy Taylor egész egyszerűen eltájolta magát és rossz irányba vezette a csapatot, de ezt az indokot, egy tapasztalt pilótával kapcsolatban nehéz elfogadni.
Némi népszerűtlenséget is kockáztatva és az állását felfüggesztve Kusche belekezdett az óriási munkába, hogy utánajárjon pontról-pontra, esetről-esetre az addigra már tengeri szörnyekkel, idő-csapdával, fordított-gravitációval gazdagított túlvilági legendáknak. A kutatás során több száz levelet küldött szét egyenesen a forrásoknak címezve, hogy minél alaposabban ismerje a körülményeket és meglepő eredményre jutott. Az 1975-ben kiadott Bermuda-háromszög Rejtély: Megoldva c. könyvben lerántja a leplet a sztorik nagy részéről, azt ugyan nem állítja, hogy meg sem történtek, de, mint kiderült közel sem úgy, ahogy előtte elmesélték. Tisztázta az eltűnéseket, melyek valójában nem is a területen következtek be, a baleseteket, melyek nem ragyogó időben, hanem vihar közeledtekor történtek, szenzációs statisztikákat, melyek valójában nem annyira szenzációsak, ha figyelembe vesszük, hogy a karib térség egyike a legforgalmasabb tengeri-és légi-útvonalaknak a világon. Kusche lényegében arra jutott, hogy a Bermuda-háromszög nem létezik.
Star Tiger és Star Ariel
A BSSA a brit dél-amerikai légitársaság, melyet a második világháborúban szolgáló pilóták alapítottak. Egyik gépük, a Star Tiger 1948. január 30-án tűnt el a Bermuda-háromszög felett, roncsait soha nem találták meg. Az eset azért is különös, mivel az előtte repülő Avro Lancaster pilótája, Frank Griffin, kapcsolatban állt a Tigerrel, nem érzékelt vészjelzést, valamint saját, azonos útvonalon haladó gépét minden gond nélkül tudta navigálni, sem köd, sem elektromos viharok, sem turbulencia, sem jegesedés nem okozott problémát. A követező év január 17-én a Star Arielnek, Bermuda és Jamaika között szintén nyoma veszett. A roncsokat soha nem találták meg. Az esetet megoldatlannak nyilvánították. Mivel rádiókapcsolatot nem sikerült létesíteni a pilótákkal eltűnésük előtt, nincsenek használható adatok, így a két gépet azóta is sokan a halálos Bermuda áldozatainak tekintik.
Ahogy egy szkeptikus fogalmazott: „Keresni a közös okozatot minden, a régióban történt eltűnés mögött nem sokkal logikusabb, mint keresni a közös okozatot minden, Arizonában történt autóbaleset mögött.” A WWF 2013-ban lefolytatott átfogó vizsgálata is ezt látszik alátámasztani, a jelentés alapján a világ legveszélyesebb tengeri helyszíne a Dél-kínai-tenger, második az Északi-tenger, harmadik a Földközi-tenger. A Bermudák környéke még az első tízbe sem fért bele. Vagyis kijelenthető, hogy ha létezik Bermuda-háromszög, akkor léteznie kell Dél-kínai-háromszögnek, vagy Észak-tengeri háromszögnek is, misztikus helyszínek misztikus esetei a világ számos más pontján is előfordulnak. De mi a magyarázat a valóban megtörtént esetekre?
Ha kicsit félretesszük Atlantiszt és a párhuzamos világokat, még mindig marad egy pár kézenfekvő értelmezés:
- A térséget különösen veszélyessé teszi az óceánfenék topográfiája, mely magában foglalja az Atlanti óceán legmélyebb árkait és törésvonalait
- Az óceáni áramlatok, különösen a Golf-áramlat, mely Mexikó irányából Európa felé haladva gyorsan magával ragadhatja az elsüllyedt roncsokat
- A karib térség hurrikánjai és viharai, melyek hatalmas hullámokat korbácsolva akár az alacsonyabban repülő gépek számára is veszélyt jelenthetnek
- A Nekovetics Oszkár által is felvetett óceánfenéki vulkán-kitörésekből származó gázbuborékok, melyek nem csak a hajókat ragadhatják a mélybe, de elektrosztatikus felhőket kreálva akár a repülők műszereit is megzavarhatják
Tudományos magyarázatok tehát vannak, önjelölt kutatók és komoly szakemberek is nagyjából évente közölnek egy-egy újabb teóriát a misztikum megoldásáról, ami végleg lerántja a leplet és megmagyaráz mindent, de lehet, hogy nem is az a lényeg, mi okozta a titokzatos eltűnéseket, metán-kitörés vagy az ördög maga. Az a fontos, hogy a Bermuda-háromszög már végérvényesen belénk táplált legenda, amit eszünk ágában sincs elengedni, rejtély, amiben hinni akarunk, még ha időnként, a formalitás kedvéért meg is cáfoljuk a létezését.
Ez a cikk eredetileg 2019.11.25-én jelent meg a Rakétán.
(Forrás: History.com, Fotó: Wikimedia commons, Flickr/Kitchener.lord, Getty)
Cayenne E-Hybridek
A mindentudó. Családbarát SUV benzines V6-os vagy V8-as motorral a kimagasló teljesítmény és konnektorról is tölthető elektromotorral a kiemelkedő hatékonyság és tisztaság jegyében. A Porsche, amely nem ismer határokat.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne Coupé E-Hybridek
A sportautó a terepjárók között. A Cayenne Coupé nem köt kompromisszumokat, de még érzelmesebb kapcsolatot teremt. A 462 vagy 680 lóerős konnektorról tölthető hibrid hajtáslánc már csak hab a tortán.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Panamera E-Hybridek
A V6-os vagy V8-as benzines turbómotor már önmagában elképesztő menetteljesítményeket hoz, de itt elektromotor is csatlakozik hozzájuk. Az eredmény: akár 680 lóerő és kimagasló sportosság. A luxus alapfelszereltség.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Elektromos Macan
A klasszikus Porsche formanyelv előremutató átdolgozásával a teljesen elektromos Macan már első pillantásra szemlélteti saját lelkületét. Legyen szó városi használatról vagy ingázásról, a teljesen elektromos Macan elemében van mindenhol, különösen, ha az egyéniség is számít.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR