Tudtad, hogy Bill Gates-t háromszor is letartóztatta a rendőrség?

2022 / 10 / 31 / Bobák Áron
Tudtad, hogy Bill Gates-t háromszor is letartóztatta a rendőrség?
Ráadásul ugyanazért, amiért Steve Jobsot is. Bizony, a számítástechnika két atyaúristene elég távolról nézve igazi nehézfiú volt, hiszen rajtuk kívül se Jeff Bezos, se Larry Page, se Mark Zuckerberg nem mondhatja el magáról, hogy rácsok mögé kerültek volna. Na de hogy végezte a Microsoft és az Apple vezére a hűvösön?

Ha azt mondanánk, hogy közlekedési kihágás miatt, azzal még nem bontanánk ki az igazság minden szirmát, hiszen elég ritkán fordul elő, hogy valakit azért tartóztassanak le, mert nem áll meg a kereszteződésnél.

A 22 éves Bill Gates-t mégis emiatt tartóztatták le 1977-ben, vagy talán pontosabb lenne úgy fogalmazni, hogy sikerült magát letartóztattatnia. Az akkor még alig két éve létező Microsoft vezére december 13-án az új-mexikói Albuquerque-ben furikázott a Porschéjével, amikor egy helyi járőr megállította, mert nem állt meg a stop táblánál. Mint kiderült, Gatesnek jogosítványa sem volt. Ekkor készült róla az elhíresült rabosítási fotó is, ám ennél sokkal többet nem lehet tudni a körülményekről. Amikor az albuquerque-i rendőrség évekkel később megpróbált utána járni az esetnek, kiderült, hogy Bill Gates letartóztatásáról semmilyen dokumentum nem marad fenn, így leginkább csak szóbeszédre hagyatkozhatunk arról, hogy pontosan mi is történt.

Az biztos, hogy Bill Gatesnek az eset nem vette el a humorérzékét, hiszen ahogy egy szemfüles felhasználó rámutatott, a Microsoft az ő rabosítási fotójának a sziluettjét használta fel az Outlook 2010-ben, nyilvánvalóan Gates tudtával és beleegyezésével.

Ennél is furcsább körülmények között sikerült magát letartóztattatnia Steve Jobsnak, akit 1975-ben azért dugtak rövid időre rácsok mögé, mert elfelejtett befizetni egy közlekedési bírságot. A eugene-i rendőrök éppen fiatalkorú alkoholfogyasztás miatt igazoltatták Jobsot (Oregonban már ekkor is csak 21 évesnél idősebbek fogyaszthattak alkoholt), amikor kiderült, hogy letartóztatási parancs van érvényben ellene egy befizetetlen, ötven dolláros közlekedési bírság miatt, amit gyorshajtásért kapott.

Az ügy hosszú időre a feledés homályába veszett, és csupán akkor derült ki, amikor a Wired 2012-ben kikérte Steve Jobs aktáját a Pentagontól. Az Amerikai Védelmi Minisztérium 1988-ban világította át az Apple korábbi vezérét, aki már a Next igazgatójaként "szigorúan bizalmas" szintű biztonsági hozzáférést szeretett volna szerezni a Pentagontól, amivel akár nemzetbiztonsági kérdéseket érintő információkhoz is hozzáférhetett volna.

Az átvilágítás közben Jobs őszintén beszélt a korábbi füvezési és LSD-zési szokásairól, valamint arról is, hogy ha zsarolni akarnák, vélhetőleg a törvénytelen lányát rabolnák el, az 1975-ös esetet viszont elfelejtette megemlíteni, állítólag azért, mert nem tekintette "valódi letartóztatásnak". Bárhogy is volt, Jobs végül megkapta a hozzáférést a Pentagontól.

Az IT-s fenegyerekek versenyét viszont ezzel együtt is Gates nyerné, akit a fenti eseten kívül még kétszer tartóztattak le, először éppen 1975-ben. Ennek az ügynek a részletei még inkább a feledés homályába vesznek, olyannyira, hogy különböző források különböző (és egymástól igencsak távoli) településeket említenek. Az ok ebben az esetben is közlekedési vétség, ám van, aki szerint Gates-et ekkor is az albuquerque-i rendőrség csípte nyakon, mások szerint viszont a washingtoni Belevue-ben kapták gyorshajtáson, és a letartóztatása elsősorban annak volt köszönhető, hogy visszabeszélt a rendőrnek. Gatest emellett még egyszer letartóztatták, 1989-ben ittas vezetés gyanúja miatt, de később tisztázták a vádak alól.

Ez a cikk eredetileg 2020. 02. 16-án jelent meg a Rakétán.

(Fotó: Getty, Wikimedia Commons)

Miért néztek ki az emberek öregebbnek régen, mint ma? Tényleg lassabban öregszünk, vagy csak az érzékeink vezetnek minket tévútra?


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Miért nem találkozunk idegenekkel? – A válasz az AI lehet egy félelmetes elmélet szerint
Miért nem találkozunk idegenekkel? – A válasz az AI lehet egy félelmetes elmélet szerint
Egy új elmélet szerint a Nagy Szűrő egy versenyfutás az mesterséges szuperintelligencia és a bolygóközi utazás és letelepedés között – és ebben a versenyben nem állunk épp túl jól.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.