Bill Gates szerint idén már nem lesz vakcina a koronavírusra

2020 / 09 / 16 / Felkai Ádám
Bill Gates szerint idén már nem lesz vakcina a koronavírusra
Bill Gates szerint a jelenleg az Egyesült Államokban fejlesztés alatt álló, koronavírus elleni védőoltások egyikét sem fogják október vége előtt engedélyeztetni.

Ez különösen rossz hír lenne a jelenlegi elnöknek, Donald Trumpnak, aki többször utalt rá, hogy a november 3-ra eső választások előtt már lesz vakcina. A Microsoft társalapítója erről a CNBC-nek adott videóinterjúban beszélt. Gates ugyanakkor nagyon bizakodó a jövő év elejével kapcsolatban, szerinte december-január táján legalább két-három vakcina engedélyeztetési eljárása indulhat el. Amennyiben viszont különleges, sürgősségi engedélyeztetésre kerülne sor október végéig, arra a milliárdos szerint csak a Pfizer vakcinájának lenne esélye.

Bill Gates feleségével, Melindával közös alapítványa a The Gates Foundation márciusban jelentette be az együttműködést a Pfizerrel a koronavírus elleni vakcina kifejlesztése céljából. A The Gates Foundation a Pfizernek részvényese is (ahogy más gyógyszeripari cégeknek például a Johnson & Johnson-nak és a Mercknek is). Az évek során pedig sok millió dollárral támogatták a Pfizer különböző vakcina fejlesztéseit.

A Pfizer vezérigazgatója egyébként hétfőn jelentette be, hogy a cége által fejlesztett oltás egyike annak a három nyugati vakcinának, melyek már a tesztelés végén járnak (a másik kettő a Moderna és a brit AstraZeneca). Amennyiben pedig a vakcinájuk biztonságosnak és hatásosnak bizonyul, még év vége előtt elkezdhetik a forgalmazását. A hétvégén egyébként a Pfizer kérelmet nyújtott be az amerikai gyógyszeripari hatósághoz, az FDA-hoz, hogy az utolsó klinikai tesztben résztvevők számát 30 ezerről 44 ezer főre emelhessék.

Közben Donald Trump nagyon erőlteti, hogy az oltás forgalmazása még a választás előtt elinduljon, az amerikai Járványügyi Központ a CDC pedig ennek megfelelően felszólította az államokat, hogy készüljenek fel az oltás november elsejei terjesztésére. A politikai nyomás azonban sokakból aggodalmat váltott ki.

Gates szerint azonban félelemre semmi ok, ő eléggé bízik a fejlesztőkben ahhoz, hogy tudja, ez nem fog megtörténni. Szerinte a sürgősségi engedélyeztetést a cégek el sem indítanák addig, amíg nincs bizonyíték az oltás hatékonyságára. Vagyis az összes biztonsági lépést meg kell tenni. Mindez összhangban áll azzal a szeptember 8-án nyilvánossá tett levéllel, amelyben kilenc gyógyszergyár vezetője tesz ígéretet arra, hogy addig nem engedélyezteti a készítményét, amíg annak hatékonyságáról és biztonságos voltáról a klinikai tesztek során meg nem bizonyosodtak. A levél egyébként akkor született, amikor beszámolók szerint Trump megpróbálta volna kikerülni az FDA hosszas engedélyeztetési folyamatát, hogy az oltás mihamarabb piacra kerülhessen. A levelet a következő vállalatok vezérigazgatói írták alá: Pfizer, AstraZeneca, BioNTech, GlaxoSmithKline, Johnson & Johnson, Merck & Co., Moderna, Novavax, Sanofi.

(Kép: Wikimedia Commons) 


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
1 éves ROADSTER előfizetés + Renoir – A Festő és Modelljei kiállítás páros belépőjegy: 12 990 Ft
Válassz egyet a ROADSTER magazin szuper előfizetési ajánlatai közül!
Ez a sziget majdnem egy hónapig kizárólag víz- és szélenergiából tartotta fent magát
Ez a sziget majdnem egy hónapig kizárólag víz- és szélenergiából tartotta fent magát
A Kanári-szigetek legkisebbike rekordot állított fel azzal, hogy 28 egymást követő napon keresztül csak szél- és vízenergiát használt.
A testen belül lehet három dimenzióban nyomtatni ezzel az ultrahang alapú eljárással
A testen belül lehet három dimenzióban nyomtatni ezzel az ultrahang alapú eljárással
Képzeljünk el egy világot, ahol az implantációk behelyezése, törött csontok kezelése komoly műtéti beavatkozás helyett lényegében annyit jelent, hogy az implantációt befecskendezzük a testbe, ahol az felveszi a szükséges alakot! A mostani fejlesztés épp ezt teszi egyszer lehetővé.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.