Házimozi az arcodon: íme a legkülöncebb VR-szemüveg, a Cinera Edge

2020 / 07 / 04 / Bobák Áron
Házimozi az arcodon: íme a legkülöncebb VR-szemüveg, a Cinera Edge
Bár a VR-szemüvegek érkezésével együtt a filmezés lehetősége is régóta nyitva áll bárki előtt, a nagy és drága sisakok nem igazán alkalmasak arra, hogy kényelmesen ellazulva daráljuk benne a kedvenc sorozatunkat. Ezen igyekszik változtatni a Cinera Edge, ami nem kevesebbet ígér, mint hogy egy komplett IMAX mozit költöztet egyenesen az arcunkra.

Az amerikai cégnek nem ez az első próbálkozása, 2017-ben Cinera Prime néven már piacra dobtak egy hasonló készüléket, ám amíg a Cinera Prime nagyjából úgy nézett ki, mintha egy projektort erősítenél a fejedre, az Edge ereje éppen abban rejlik, hogy sokkal kecsesebb, mint egy hagyományos VR-szemüveg. A készülék mindössze 197x207x103 milliméteres és 490 grammos, a tömege pedig arányosan oszlik el a két oldalán, így a viselése állítólag sokkal kényelmesebb.

Az Edge másik erőssége, hogy a fejlesztők állítása szerint olyan kép- és hangminőséget sikerült létrehozniuk, amihez foghatót még nem nagyon láttunk VR-szemüvegnél. Bár az Edge-ben csak két egészen apró, 0,83 colos, vagyis 2,1 centiméteres átmérőjű kijelző van, a micro OLED technológiának köszönhetően a panelek felbontása így is 2560x1440 pixeles, ami összességében majdnem 5K-s felbontást eredményez. A panelek 3515 PPI-s képpontsűrűséggel és 50 millió:1 kontrasztaránnyal rendelkeznek, a látószögük pedig 66 fokos, ami a Cinera szerint olyan hatást kelt, mintha 20 méteres távolságból néznénk egy 30 méter széles IMAX-vásznat.

A moziélményt a valamivel drágább Cinera Edge Próval lesz teljes, ez ugyanis 5.1-es Dolby Surround hangzással is rendelkezik, valamint HDMI-csatlakozóval, amivel a készüléket Blu-Ray lejátszóra, számítógépre, játékkonzolra is ráköthetjük. Bár a Cinera Edge elméletben VR-szemüvegként is használható, a viszonylag alacsony látószög és a mozgásérzékelés hiánya miatt játékokhoz valószínűleg nem ez lesz a legideálisabb készülék.

A Cinera Edge-en Android 7.0 fut, vagyis hozzáférhetünk a Netflixhez, az HBO Góhoz, a Youtube-hoz és más, népszerű streamingszolgáltatásokhoz és videómegosztókhoz is, emellett SD-kártyáról is bármit lejátszhatunk rajta. Irányítani a fülnél elhelyezett érintésérzékeny panellel lehet, és mivel a készüléken a dioptriát is széles skálán állíthatjuk, így szemüvegesek is szemüveg nélkül használhatják.

A Cinera jelenleg a Kickstarteren keres támogatókat az üzlet beindításához, amivel egészen jól állnak: az első néhány napban a tízezer dolláros kitűzött cél helyett több mint 350 ezer dollárt gyűjtöttek össze, így ha minden jól megy, a megrendelők már decemberre kézhez kapják az egyszemélyes mozijukat.

(New Atlas)


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.