Az Európai Űrügynökség Gaia missziója 2013. december 19-én kezdődött, mikor a Gaia űrszondát egy Szojuz-STB/Fregat-MT rakéta elindította messzi űrbeli megfigyelőállása felé, ami a második Lagrange-ponton található, ott, ahol a James Webb Teleszkóp is végzi majd a munkáját. A Gaia különlegessége, hogy a több millió égi objektumot, amelyet szemmel tart a két optikai teleszkópja és három tudományos műszere segítségével, az évek során számos alkalommal megfigyelte, mivel lassan, de folyamatosan forog tengelye körül. A több mint kétmilliárd csillag mindegyikével kapcsolatban, amelyről az űreszköz adatokat gyűjt, átlagban öt évente 75 alkalommal végez méréseket és naponta akár 100 gigabájtnyi adatot küld a földi irányítóközpontba. A misszió indulása óta már harmadik alkalommal hozták nyilvánosságra az összegyűjtött adatok katalógusát - ez az adatbázis az eddigi legrészletesebb térképet jelenti, amit valaha készítettek a Tejútrendszerről és olyan nem várt megfigyelési eredményeket is tartalmaz, amelyek új fénybe helyezik a régóta ismert csillagászati jelenségeket is.

A Gaia az elmúlt években ugyanis olyan csillagok felszínén is detektálta a csillagrengéseket, amelyeket korábban nagyon ritkán sikerült megfigyelni és amelyek, az elméletek szerint, nem kellene, hogy vibráljanak. A csillagrengések régóta ismert jelenségek: azokat a vibráló mozgásokat nevezik így a csillagászok, amelyeket a csillagok felszínén lehet megfigyelni és amelyek a csillag fényének periodikusan ismétlődő, rendszeres elhalványulásával és kifényesedésével járnak. Bizonyos magnetárok vagy például a Nap rengéseit és oszcillációját már évtizedekkel ezelőtt megmérték a kutatók, sőt, a "Nap dalát", a vibrálás során keletkező hanghatások szimulációját, már 2002-ben elkészítették a Stanford Egyetemen és 2008-ban a SOHO teleszkóp segítségével azt is felfedezték, hogy a szokásos oszcillációs ritmust a napkitörések jelentősen megváltoztatják.

"A tradicionális elképzelés szerint az öt perces oszcillációk annak a hangnak felelnek meg, amely akkor keletkezik, mikor egy sivatag közepén lévő haranggal folyamatosan érintkeznek a szél által arra fújt homokszemcsék."

- írta Stuart Clark, az ESA munkatársa, azonban Christoffer Karoff, a dán Aarhus Egyetem csillagásza szerint a napkitörések hatása inkább olyan, mintha valaki időnként odasétálna a haranghoz és megkondítaná azt.

A június 13-án nyilvánosságra hozott Gaia katalógus szintén a csillagrengések nem várt működését tárta fel, mivel a mérések szerint olyan csillagok esetében is megfigyelhető a jelenség, amelyeknél a kutatók nem számítottak a rengések felfedezésére. A teleszkópnak emellett sikerült a csillagrengések kevésbé ismert típusát, a szökőárszerű rezgéseket is detektálnia - ezek a nagyobb intenzitású mozgások a csillagok teljes formáját megváltoztatják és nehezebb őket megfigyelni. A Joey Mombarg által az ESA számára készített animáción az égitestek fényének változása mellett a vibrálás hanghatásait is szimulálták, ehhez a pulzáló csillagok frekvenciáját 8,6 milliószorosára növelték, hogy az emberek számára is hallható tartományba kerüljön a "csillagok dala".

(Fotó: NASA, ESA/Gaia/DPAC)

Milyen lenne átélni egy marsrengést a vörös bolygón? A bolygónkon egy nagyobb földrengés és annak következményei potenciálisan katasztrofális hatást gyakorolhatnak az emberek életére, de kell-e félnie a jövőbeli telepeseknek hasonló veszélyektől, mikor majd reng alattuk a Mars?