A hátborzongató, „Angyalfényként” emlegetett ragyogás azonban nemcsak látványos volt, hanem úgy tűnt, segítette is a gyógyulást. Azok a katonák, akiknek sebei világítottak, gyakran gyorsabban felépültek, és ritkábban kaptak el fertőzést, mint a többiek.

A shilohi csatát 1862 áprilisának elején vívták Tennessee államban, és a háború egyik legvéresebb ütközeteként tartják számon – több mint 20 ezer katona vesztette életét vagy sebesült meg. A harcok után sok sérült órákig, sőt akár napokig is a hideg, sáros mezőkön feküdt, miközben várta a felcsert. Ezeken a hosszú, sötét éjszakákon néhányan megdöbbenve vették észre, hogy sebeik enyhe fényt bocsátanak ki. Az orvosok felfigyeltek rá, hogy azok a katonák, akiknél ez a jelenség megfigyelhető volt, nagyobb eséllyel élték túl a sebesüléseiket.

Mindez úgy hangzik, mint egy legenda? Valóban. A legendák azonban időnként igazak – és ebben az esetben pontosan így is van. Az Angyalfény titkának megfejtésére viszont közel 140 évet kellett várni.

A rejtélyt végül 2001-ben oldotta meg egy különös kirándulás: ekkor a 17 éves Bill Martin ellátogatott a shilohi csatatérre, és felkeltette az érdeklődését az „Angyalfény” legendája. Martin a barátjával, Jonathan Curtisszel, valamint édesanyjával, Phyllis Martinnal – aki mikrobiológusként dolgozott – tudományos projektbe kezdett, hogy utánajárjanak a történetnek.

A családi csapat addig-addig vizsgálódott, míg kiderült, hogy a legenda igaz – a háttérben pedig egy szemmel nem látható jelenség, egy baktérium áll. A szóban forgó aprócska lény egy biolumineszcens (világító) baktérium, a Photorhabdus luminescens. Ez a baktérium fonálférgek – apró parazita férgek – belsejében él, és gyenge fényt bocsát ki. A fonálférgek rovarlárvákat fertőznek meg, majd kibocsátják a baktériumokat, amelyek elpusztítják a gazdaszervezetet, miközben elnyomják a fertőzésért felelős, konkurens mikrobákat is. Tehát egyfajta biológiai fertőtlenítőszerként működnek – ami mellesleg világít.

Ez mind szép és jó – de akkor miért csak ezen a csatamezőn fordult elő ilyesmi?

Ennek oka a csata, valamint az azt követő környezeti és időjárási feltételek különleges kombinációjában keresendő. Normális esetben ugyanis ez a baktérium nem képes életben maradni az emberi szervezet meleg környezetében. A csata idején azonban a katonák hosszan tartó hidegnek és nedvességnek voltak kitéve, ami enyhe hipotermiát okozhatott. A csökkent testhőmérséklet valószínűleg lehetővé tette, hogy a baktérium ideiglenesen megtelepedjen a sebekben.

A Martin–Curtis páros elmélete szerint tehát a baktérium nemcsak a furcsa fényt okozta, hanem segített elpusztítani a veszélyes, fertőzést okozó kórokozókat is – ezzel pedig növelte a túlélés esélyét.

A kutatás első díjat nyert a 2001-es Intel Nemzetközi Tudományos és Mérnöki Vásáron.

Néha tehát tényleg érdemes utánajárni az öreg meséknek.

(Forrás: All That's Interesting, kép: Wikimedia Commons)