Donald Trump bepereli a Facebookot, a Google-t és a Twittert is

2021 / 07 / 17 / Perei Dóra
Donald Trump bepereli a Facebookot, a Google-t és a Twittert is
Az exelnök szerint cenzúra áldozata lett, miután a techóriások egyszerűen letiltották profiljait a közösségi médiában.

Annak idején itt a Rakétán is írtunk arról, hogy a volt amerikai elnök hívei megrohamozták a Capitolium épületét. A címben említett közösségi oldalak ezt követően függesztették fel Donald Trump fiókjait, aki gyűlöletbeszédével, illetve posztjaival hergelte a tüntetőket.

Trump szerint a per fontos eredménye a szólásszabadságnak, egy közelmúltbeli sajtótájékoztatón pedig azt is megüzente, hogy az óriásvállalatoktól az „az elnémítás, a feketelistázás, a kirekesztés és, a törlések” felszámolását kérik. A keresetben megnevezett teches cégek egyelőre nem szólaltak fel a hír kapcsán. Szakértők szerint könnyen lehet, hogy Trump ezen húzása ismét csak azt bizonyítja, hogy a volt elnök hiányolja a média figyelmét. Mindeközben a republikánusok nyilatkozatot adtak ki a kongresszusban, miszerint a techóriások ellen csak azok feldarabolásával léphetnek fel.

(Fotó: Unsplash/Markus_Spiske)

További cikkek a témában:

Az amerikai kormány újságírók és politikusok után nyomozott az Apple és a Microsoft segítségével A Google ki tudott bújni az adatszolgáltatási kötelezettség alól.

Döntött a Facebook: Trump csak 2023-ban térhet vissza Felügyelőbizottságuk korábban arra kötelezte őket, hogy találják ki, meddig marad érvényben a volt elnök kitiltása

A saját csapdájába eshetett a Facebook Donald Trump kitiltásával Jogi szakértők szerint Mark Zuckerberg a felelősség elhárítására használja a Facebook független tartalom-ellenőrző testületét (Ellenőrző Bizottság)  a tartalommoderátori döntések meghozatalánál, de most úgy tűnik, visszanyalt az a bizonyos fagyi.


Valentin-napra ketten a MOJO-val. Páros ajánlat – kapcsolódjatok a zene hullámain!
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria
Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria
Megérkezett a Honor Magic8 szériája, hogy a Pro modell AI-vezérelt kamerájával és a Lite változat szinte elpusztíthatatlan, háromnapos üzemidőt garantáló kialakításával tegyen rendet az okostelefonok piacán.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.